A Csongrád Megyei Honismereti Diáktáborok története – II.
2014/03/14 08:00
455 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

A Csongrád Megyei Honismereti Diáktáborok kettős célt követtek: a középiskolás diákoknak tartalmas és hasznos programot nyújtani a nyárra, illetve erősíteni bennük a szülőföldhöz kötődés érzését.

A személyi és anyagi szervező munkát a KISZ Csongrád Megyei Bizottsága, a szakmai program megvalósítását pedig fölkért múzeumi és levéltári tudományos munkatársak végezték. Erkölcsi gazdája, s mintegy szakmai védnöke a Csongrád Megyei Népfront Honismereti Bizottsága volt. E hármas intézményi háttérrel ( finanszírozó, kivitelező, szellemi támogató) működtek a táborok egészen a rendszerváltozásig. A tábor vezetője mindig a KISZ által delegált személy volt, hivatalos megnevezése „ táborvezető”, de gyakran hívták „politikai vezetőnek” is. Kezdetben Koczor Lajos, majd 1979-től Marjanucz László) töltötte be ezt a funkciót. Mellettük működött a helyettes vezető ( szakmai irányító) aki múzeumi (Juhász Antal, Juhász János) vagy egyetemi munkatársak ( Hegyi András, Raffay Ernő) közül került ki.

Változott a helyzet, mikor e sorok írója már muzeológus-történészként de a KISZ által továbbra is fölkért megbízottként egy személyben töltötte be a táborvezetői és szakmai irányítói posztot.

A kialakult munkamegosztásban a KISZ Csongrád Megyei Bizottsága adta a pénzt, toborozta a gyerekeket, egyeztetett a helyszín kijelölésében és gondoskodott  a tábor infrastruktúrájáról ( szállás, ellátás, kiegészítő programok). A megyei múzeumi szervezet dolgozta ki a szakmai programot, és megvalósításához rendelkezésre bocsátotta fölkészült munkatársait. Mindig az a múzeum, amelynek területén, vagy ahhoz közel eső helyszínen zajlott le a találkozó. Ez az együttműködés tartotta életben a táborok ügyét. Általánossá vált az is, hogy az időtartam 10 napra rúgott, ez csak a rendszerváltás után csökkent egy hétre.

A táborok célja kettős volt: a középiskolás diákok ( átlagosan 30-35 fő) ismerkedjenek meg a honismereti kutatómunka elvi és gyakorlati módszereivel, illetve a tábornak helyt adó település és környéke nevezetességeivel. Emellett gyűjtsenek anyagot a területileg illetékes múzeum számára, amely lényegében hasznos, a közgyűjteményt gyarapító leletmentés volt. A diáktáborok e kettős célkitűzése végig megmaradt, hisz a gyűjtés-rendezés-földolgozás metodikai elemeit az egész tábor alatt, de külön csoportokban gyakorolták, míg a „hely szellemének” megismeréséhez közös kulturális és egyéb szabadidős rendezvények járultak hozzá.

Így volt ez az első, Csongrádon tartott táborban is, ahol Koczor Lajos a tábor KISZ-vezetője, Juhász Antal pedig a szakmai irányítója volt. Szakcsoportvezetőként vettek részt a munkában: Szigeti György apátfalvi, Juhász János csongrádi, Somodi Ferenc szegedi és Felföldi László makói néprajzkutatók. A tábor közéleti súlyát növelte, hogy az ünnepélyes megnyitón a KISZ megyei titkára és Csongrád város pártbizottságának titkára köszöntötte a résztvevőket. A rendszerváltozásig nem is változott a helyzet: az addig érvényes nómenklatúra magas pozíciót betöltő tagjai minden nyári találkozón jelenlétükkel emelték ki a tábor fontosságát.

A táborok tartalmi munkája állandó pilléreken nyugodott: néprajz, helytörténet, folklór ( s alkalmanként a régészet, természetrajz) adták kutatandó területeket, de hogy ezen belül milyen témák fölgöngyölítésére szerveződtek csoportok, a helyi adottságok döntötték el.

Az első honismereti diáktábor pl. 5 szakcsoportban folytatta munkáját. Szigeti György csoportja egykori kubikusok és summások között gyűjtötte a népdalokat, életmódjukra vonatkozó adatokat. Juhász Antal a tanyakutató csoporttal dolgozott, mely szöveges leírással, mesteri rajzokkal és fényképekkel dokumentált dolgozatban foglalta össze két hetes gyűjtésének eredményét. Helytörténeti témával két kisebb csoport foglalkozott Juhász János csongrádi muzeológussal az élen: egyik a kubikos családi életutakat állított össze, a másik pedig a Csongrádi Háziipari Szövetkezet történetét dolgozta föl.

Az első tábor konkrét sikerét a diákok gyűjtési tapasztalatainak dolgozatban rögzítése, közel 100 db. tárgy múzeumba kerülése jelentette, távlati hatása pedig, hogy útjára indított egy jó ügyet, a honismereti diáktáborok rendszeres megrendezésének gondolatát. ( Felföldi László: I. megyei Honismereti Diáktábor Csongrádon. In:

Csongrád Megyei Honismereti Híradó, 1975. 161-165.)

Csongrádon még további két diáktábort szerveztek: 1985-ben és 1997-ben. A megyében ez volt az egyetlen hely, ahol három alakalommal gyűltek egybe a kutatni szerető diákok. Ez a szíves látás szép példát adott a város honismereti elkötelezettségéről. Ugyanez mondható az adtaközlőkről is, akik munkánk segítségére voltak. A népszokásokkal, jeles napokkal foglalkozó csoport tagjait,  aktuális élményben részesítették, mikor igazi lakodalomban látták vendégül őket, amelyről filmfölvételt is készíthettek. ( MFM Néprajzi Adattár 920/85)

Szentesen kétszer jöttek össze a honismeret iránt érdeklődő megyebeli diákok. Először 1977-ben.  ( Felföldi László: III. megyei Honismereti Diáktábor. In: Csongrád Megyei Honismereti Híradó, 1978. 157-160) Rangos esemény mivoltát emelte ki itt is az, hogy a városi párttitkár ( Labádi Sándor
) köszöntötte a tábor lakóit. Négy szakcsoportot alakítottak: életmódkutató, helytörténeti, népzenekutató és néptánckutató. A kezdeti idők fontos vonása a folklór erőteljes szakmai fölkarolása. Ezzel függött össze, hogy a diákok figyelmét a gyűjtés általános gyakorlatán belül is, a megfigyelés módszerére, s a látottak és hallottak lejegyzésének fontosságára hívták föl a szakértő muzeológusok. A munkát a város történetét bemutató és szokásvilágával megismertető előadások vezették be. Később ez kialakult sorrend lett, hogy a konkrét gyűjtőmunka elkezdése előtt a „hely szellemével” ismerkedtek a résztvevők.

Szigeti György, a Csongrád Megyei Módszertani Intézet munkatársa, tapasztalt népdalgyűjtő irányításával számos népdalt gyűjtöttek össze a diákok. Munkájukkal nagy segítséget nyújtottak az újonnan alakult szentesi citerazenekarnak, amely addig műsorgondokkal küszködött. Hasonlóan hasznos adatokat rögzítettek a „néptánckutatók” is, mert nemcsak a szentesi nép táncait jegyezték le, de föltérképezték a táncélet, a táncos szórakozási alkalmak, tánciskolák világát is. E tábor tapasztalatai erősítették meg a helytörténeti vizsgálatok fontosságát. Egy város mikrovilágában fedezhették föl a gyerekek eddigi történelmi ismereteik helyi, élményszerű párhuzamait. Így ezekhez az ismeretekhez már nemcsak értelmükkel hanem érzelmeikkel is kapcsolódtak.

dr. habil. Marjanucz László
tanszékvezető egyetemi docens (SZTE)