A farkasok kiirtásától a Föld-etikáig
2014/08/04 14:22
638 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

A globális katasztrófák, a környezetszennyezés, a jövő bizonytalansága folytán rendszeresen felmerül az ember(iség) felelősségének kérdése. Ezzel együtt azt a problémát is meg kellene tudnunk válaszolni, hol van az ember igazi helye a bioszférában. Milyen jogai és kötelezettségei vannak? Egyáltalán tudja-e befolyásolni a természetben zajló folyamatokat, vagy maga is pusztán annak részese, elszenvedője, nem pedig alakítója?

farkasok1

Szemléletváltástól a Föld-etikáig

Aldo Leopold (1886-1948) környezetfilozófiai felfogását akkor kezdte következetesen végiggondolni, amikor az USA kormánya azzal bízta meg, hogy dolgozzon ki egy tudományos tervezetet a farkasok kiirtására, ugyanis – a korabeli (köz)vélekedés szerint – ezek az állatok elorozzák a szarvasokat a sportvadászok elől – ami egy antropocentrikus (emberközpontú), cowboy-etikán alapuló társadalom szemében igazi skandalum. Egyik esszégyűjteményében fokozatosan bontja ki az ún. Föld-etikát, melyben a szerző a természet és ember viszonyát értelmezi új módon.

Eszerint az ember két világban él, egyfelől része a természetnek, másrészt a társadalom világában él és az a hit táplálja, hogy az ember a természet végső célja, és jogosult a természetet a maga, illetve a társadalom érdekében (fel)használni. Részint ez jogosítja fel az embert a sportjellegű vadászatra is, amit maga Leopold sem tartott elítélendőnek, egészen addig, amíg egy lelőtt farkas szemében nem látta „a zöld tüzet kihunyni”. Ekkortól kezdve ugyanis a természetre mint olyan komplex ökoszisztémára tekintett, melynek nem az az eredendő rendeltetése, hogy az ember kihasználja. Az antropocentrikus gondolkodás helyett egy olyan ökocentrikus szemléletmódot javasol, mely azon alapszik, hogy mivel a természet a maga útját járja, ezért az embernek fel kell adni a két elkülönült világ koncepcióját és a természetbe kell újra integrálódnia.

farkasok2

A Föld-etika sarokpontjai

Az evolúció révén kialakul az „élet piramisa”, ami egy olyan táplálkozási lánc, amit egy ökológiai jellegű életközösség, egy „energia-szökökút” tesz lehetővé. A növények ugyanis felfogják, illetve közvetítik a Nap energiáját a rovarok, madarak, különböző állatcsoportok felé, és az így létrejövő piramis csúcsán a nagytestű ragadozók állnak. Az ember ennek a láncolatnak magát a létét is veszélyezteti, és olyan változásokat idéz elő, amiknek a következményeit előre nem is láthatjuk. A legnagyobb gondot az okozza, hogy ez a piramis nem magasodik, miként az evolúció során az ember megjelenéséig történt, hanem csökken. Ezek a változások arra vezethetők vissza, hogy az ember a természetre mint dologra, eszközre, tárgyra (nem pedig mint értékre, célra) tekint, ezáltal nem ismeri fel a természet önértékét, ami olyan súlyos következményekkel járhat, hogy az ember megalapozatlanul azt feltételezi: „az ökológiai rendszerek a gazdasági értékkel nem bíró alkotórészeik nélkül is működni fognak.”

Ez alapján felhatalmazva érzi magát az ember, hogy szabadon bánjon a természeti erőforrásokkal, s csakis emberi szemszögből tekintsen a természetre mint olyasvalamire, ami az embertől függetleníthető (így a természeti problémák felmerülése esetén sem kerülhet bajba az ember).

Van-e megoldás?

Leopold szerint antropocentrikus szemléletmód keretein belül tartós megoldásra nincs lehetőség, ezért mindenképpen komoly szemléletváltásra, egy ökocentrikus fordulatra, egy új, ún. Föld-etikára van szükség. Az etika ugyanis az embert mint társas lényt együttműködésre, kooperációra sarkallja, ezen túlmenően pedig alkalmassá teszi arra, hogy releváns döntéseket hozzon olyan helyzetekben, amiknek a hosszú távú kihatását az individuális racionalitás alapján nem tudja átlátni. (Hasonlatos ez a Hume által hangoztatott erkölcsi érzékhez.) Az etikának ez a fajta rendeltetése a történelem folyamán fokozatosan alakult ki: először az egyének közötti kapcsolatokat szabályozta, majd az egyén és a társadalom közötti viszonyrendszert alakította ki. Korunkban pedig az lenne az erkölcs feladata, hogy az ember és a természet működőképes kapcsolatát alakítsa ki. „Valami akkor jó, helyes, ha segít megőrizni az élő közösségek egységét, stabilitását és szépségét. Rossz, ha nem így cselekszünk.” (Lányi, Bp., 2000, 115.)

farkasok3

Leopold szerint ezzel az újfajta etikai megközelítéssel elérhetjük, hogy a természetre már mint önértékkel bíró célra tekintsen az ember, hogy az erkölcsöt kiterjesztjük a természetre, hogy az ember az ökoszisztéma leigázója helyett annak szerves tagja lesz, hogy a természet nem esik az emberi tevékenység áldozatául, ez ugyanis egyúttal az emberiség elemi érdeke is. Amellett, hogy ez hosszú távon az emberiség érdeke, a morálisan érzékeny ember számára egyfajta erkölcsi kötelesség is, hiszen együttérzéssel és szeretettel viszonyul társai és az ökoszisztéma felé. (Vö. J. Baird Callicott kortárs környezetvédelemmel kapcsolatos nézetei!)

farkasok5

További érdekes oldalak:

Farkas Zoltán cikke