A hódmezővásárhelyi színjátszás rövid története II. (1818-1946)
2014/08/01 08:00
535 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

1893. október 14-én Draskóczy Pál, a törvényhatósági bizottság tagja egy színügyi bizottság felállítását javasolta, "mivel a vidéki színészet sorsa az egész hazában mostoha, így városunkban is. A színészek nehezen töltik be szerepüket, mert a bizonytalanság karjaiba dobva élnek." Külön kiemelte: "a színjátszásnak városurakban nincs megfelelő hajléka."

hodmezo

1895. november 9-én kelt jegyzőkönyvben olvasható: "Miután a millennium emlékoszlop kiviteli nehézségek miatt nem sikerült [fel építeni] az e célra megszavazott 10 ezer forintot a városi színkör kiépítési költségei fedezésére átadja, és alapként kijelöli." A 600. számú határozat kimondta: "A törv. hat. közgyűlés a színkört jövő év folyamán felépítteti, s a még hiányzó építési költséget függő kölcsön felvételével fedezi, az építési tervet elfogadja, a 22.222 forint 78 krajcár költség keretén belül annak felépítését eszközölheti."

A színház építésére kiírt pályázatot Kolbenheyer Viktor nyerte el. Ahogy az időjárás lehetővé tette, megkezdődtek az alapozás munkálatai. A munkák elképesztő gyorsasággal haladtak, hiszen 1898. július 16-án Szabó Mihály és Koncz Pál építkezési vállalkozók a nyári színkör átvételét kérelmezték.

1898. július 26-án Draskóczy Pál a Tekintetes Tanácsnak a következőket írta: "...az új színkör 1898. július 31-én már teljesen készen lesz, s mivel ezen nap vasárnapra esik, igen jövedelmezőnek ígérkezik..., hogy augusztus 1-én a berendezési költségek, fedezésére Makó Lajos színigazgató műkedvelő adással és hangversennyel egybekötött táncvigadalmat rendezzen. Ezzel az új színkör ezen célokra szóló rendeltetésének átadja..."

Ezen a napon kelt másik beadványában írta: "A megnyitó előadásra Blaha Lujza asszony közreműködését megnyerni nem sikerülvén, azt határozta a bizottság, hogy Jászai Marit és Újházi Edét kéri fel Tóth Ede: Tolonc című népszínművében leendő közreműködésre. A felkészülés már megtörtént, válasz még nem érkezett."

Végül minden a terveknek megfelelően alakult. Július 31-én este 8 órakor Kolbenheyer Viktor tervező műépítész átadta a színkört Juhász Mihály polgármesternek. Ezt követően az Iparos dalárda énekelt, Arany (Auspitz) Jenő hegedűn játszott, Vörös Lajos népdalokat énekelt. Vörösmarty Mihály: Marót bán című színművéből részleteket adott elő a helyi színjátszó egyesület (Marót bán szerepében dr. Draskóczy Pál, Bód szerepében pedig Petes Imre, a szegedi színtársulat színésze lépett fel). Ezt követően dr. Soós Istvánné Szilágyi Ida népdalokat énekelt, majd ismét az Iparos dalárda következett.

A hangverseny után került bemutatásra a szegedi Szakács Andor rendezésében Balassa Ármin: Paraszt szívek c. színműve. A szerepeket Hódmezővásárhely ismert amatőr színészei játszották:

Cseh Ferenc gazda: Szakács Andor

Vera, a felesége: Dr. Sallai Lajosné

Öreg Baló Mátyás: Dr. Sallai Lajos

Mátyás, a fia: Dr. Draskóczy Pál

János, az öreg béres: Vetró Lajos Endre

Másnap, 1898. augusztus 1-jén este 8 órakor folytatódott a megnyitó ünnepség. Lipcsei Ádám prológját Jászai Mari mondta el. Ezután került sorra a Makó Lajos vezette a szegedi színtársulat előadásában Tóth Ede: Tolonc című népszínműve. Ördög Sára szerepét Jászai Mari játszotta. Újházi Ede fellépése elmaradt, mert próbák nélkül nem vállalta a szereplést.

"A színkör zsúfolásig megtelt, a taps és éljen vihar percekig zúgott, midőn felrepült a függöny és Jászai Mari elszavalta Lipcsei Ádám ez alkalomra írt prológját. Fejedelmi megjelenése, gyújtó előadása leírhatatlan hatást gyakorolt." A Vásárhelyi Napló 1898. augusztus 2-i számában Thália temploma című vezércikkében így írt: "Hódmezővásárhely falai között hajlékot talált a magyar múzsa, templomot építettünk a magyar nyelv, vándor apostolainak oltárt, ahol a művészet örök, szent lángja lobog, ahol áldozatunk és lelkesülhetünk..., ma már álla a csarnok, ma már hirdeti a templom, hogy itt volt, van és lesz művészeti élet, hogy itt az Alföld szívében, a nagy magyar város közönsége tud lelkesedni. "

Újházi Ede kárpótolta a közönséget szeptember 20-án. Mint vendégművész lépett fel az Országgyűlési szállás, szeptember 21-én a Constantin abbé című színművekben. Zsúfolt ház, zúgó tapsvihar fogadta a nagy művészt. Makó Lajos igazgató méltóan akarta befejezni a színi évadot, ezért Blaha Lujzát kérte fel vendégjátékra, aki meg is ígérte felléptét a szezon utolsó hetére, de váratlan akadályok miatt a terv meghiúsult. Az igazgató ismét újházi Edét kérte fel, aki a búcsúelőadáson a Miniszter előszobájában és a Huszárszerelem főszerepét játszotta el.

Az első színi szezon befejeztével értékelve a látottakat a Vásárhelyi Napló megállapította, hogy a szegedi színtársulat az anyagiakat tekintve igen jól járt. A minimális napi bevétel 180 forint volt, a maximális pedig 400. A fabódé időszakában még repdesett az igazgató a boldogságtól, ha bevétele elérte a 100 forintot. Nem a színtársulat eredménye ez - szögezte le az újság -, hanem az újdonság ereje, mely vonzotta a nagyközönséget.

Az előadások színvonalának emelése érdekében Draskóczy Pál egy nagy Szeged-Hódmezővásárhely-Szentes városok közötti színi egységet szorgalmazott, amely Szentes ellenkezése miatt meghiúsult.

1899-ben a Krecsányi Ignác színigazgató által vezetett társulat sikeres szezont mondhatott magáénak. Az újságíró így búcsúztatta őket: "Midőn a távozó színtársulatnak szíves isten veleteket mondtunk, egyszersmind hozzátesszük - a mielőbbi viszontlátásig." Dr. Draskóczy Pál, kinek köszönhetően megvalósult Hódmezővásárhelyen a hosszú éveken át dédelgetett álom: színház működött a városban, súlyos vádakkal illették, történetesen azzal, hogy a színházjegyek árával történt visszaéléséhez köze volt, Draskóczy Makó Lajosra hárította a felelősséget: "...Mivel én nem vagyok a tekintetes Tanács számadó közege, az egész dolgot szívességből, a megnyitás sikere érdekében vállaltam magamra, s ez nekem meglehetősen sok fáradságomba került: ne zaklasson engemet tovább, hanem köszönet szavazás helyett rukkoljon ki vele: miben, hol és miként csaltam meg a várost..." - írta a tanácshoz intézett beadványában. A városatyák nem tudtak vagy nem is akartak állást foglalni, az ügyet nem tűzték napirendre - függőben hagyták. Néhány hónap múlva, 1899 decemberében Draskóczy Pál meghalt.

Krecsányi Ignác társulatát 1902-ben Janovics Jenő szegedi és 1904-ben Nádasy József pécsi társulata követte. Az 1905 és 1918 közötti időben Szendrey Mihály aradi társulata "...fényes rendezésben, villamossággal s egyéb színpadi vívmányokkal... remek díszletekbe..." kápráztatta el a közönséget.

A háború utáni legsikeresebb színházi év az 1907-es volt. A jegyek elővételben keltek el az előadások előtt már egy héttel.

A kezdődő gazdasági válság a Hódmezővásárhelyen játszó színházat sem kerülte el. 1925-ben Andor Zsigmond színigazgató a vígalmi adó alóli mentességét kérte. A város törvényhatósági bizottsága a 15.830.000 koronát nem engedte el, pedig a színháznak nagy segítséget jelentett volna, hiszen csaknem minden este szinte üres ház előtt játszottak.

1927-ben öt pályázó, Kiss Árpád csabai, Fodor Oszkár pécsi, Gulyás Menyhért nyíregyházi, Mariházy Miklós kecskeméti társulata mellett a 120 tagú Szeged város színtársulata jelentkezett.

1927. július 8-án Sebestyén Mihály miskolci társulata nyitotta meg a színi szezont Kálmán Imre: Cirkuszhercegnő című operettjével. Sebestyén Mihály májusban hatodik jelentkezőként adta be a pályázatát, és ő nyerte el három évre. Csodálatos alakításoknak, nagyszerű színészeknek tapsolhatott a közönség, Kiss Manyi, Dajka Margit, Bilicsi Tivadar, Neményi Lili, Pethes Ferenc, Misoga László játéka minden nézőnek életre szóló élményt jelentett.

1944. október 8-án hajnalban dörrent el Hódmezővásárhely határában az utolsó lövés. A csapatmozgások csillapultával az emberek fokozatosan előjöttek a házaikból, s látva, hogy a város nem szenvedett kárt, hamarosan a dolguk után láttak. Munkába álltak az intézmények, egymás után nyíltak az üzletek, megtartotta első előadását a Korzó Mozi, Hódmezővásárhelyen visszatért az élet.

Földvári László
levéltáros, népművelő, helytörténész