A hódmezővásárhelyi zsidó hitközség múltja és jelene II.
2015/01/13 21:37
653 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Az 5761. zsinagógai évet figyelembe véve mind a mai napig több mint két és fél évszázados múltra tekint vissza a hódmezővásárhelyi zsidóság.

A templomépítés terve akkor vetődött fel újra, amikor a hatalom nagyobb mozgásteret biztosított a zsidóságnak. A vásárhelyi zsidók gróf Károlyi Györgyföldesúrhoz fordulnak 300 ezer tégla és 30 ezer cserép kiégetése végett. A hitközség az engedély birtokában az építkezéshez szükséges építőanyagot beszerezte. A zsinagóga felépítéséhez 400 kocsi homokot is rendelt. A következő lépés a pályázat kiírása volt. Aradi, kecskeméti, szegedi és szentesi építőmesterek nyújtották be pályázatukat. Végül is a hitközség úgy döntött, hogy a munkálatokat Busch Miklós szentesi építészre bízza. Az ács-, az asztalos-, és a lakatosmunkára is kitért a szerződés. A templom berendezésének elkészítésére Bertakovics József pesti szobrásszal állapodtak meg. A frigyszekrényt, a szószéket, a kandelábereket, az asztalt és a kőtáblát készítette el, valamint az oszlopok aranyozását. A zsinagógát 1857. május 15-én Lőw Lipót (1811-1875), a magyar zsidóság akkor élő legnagyobb alakja avatta fel.

A földrajzi nevek, a helynevek egy része folklorisztikus jellegű. A hitközségi székházra, az elemi népiskolára, a kocsmákra, a kávéházra, a menházra, a templomra a zsidó megjelölést használták. E helynevek valójában ott keletkeztek, ahol nagy számban éltek zsidók. A Mózes utca és a Vásártér (ma Szent István tér) sarkán állt az ún. zsidó kocsma. A hagyomány szerint itt működött az első imaház is.

Zsidó pallásnak a János tér és az Újvilág utca (ma Táncsics M. utca) sarkán épült, az azóta már lebontott földszintes házat nevezték. Nevét valószínűleg nagy, magas padlásszerkezetéről kapta. A háztulajdonos gabona-, bőr-, tollfelvásárlással foglalkozott.

Kiss Lajos: Vásárhelyi híres vásárok című könyvében is olvashatunk erről: "Még be sem értünk a Vásártérre, máris vásári levegő csap meg bennünket. Ugyanis az 1890-es években a János téren a Kokovai Mátyás boltjától végig a soron, az Újvilág utca sarkáig üzlethelyiség volt minden házban, és ezeket az üzleteket kivették a vásár idejére a pesti készruhások, konfekciósok nagy pénzért. Az öreg Blum mészáros is kiadta a mészárszékét, a Szegvári-féle emeletes háznak (zsidó padlásnak hívták) az udvarán Schwarcz és Fia cég szedte a tollat, még az Ujhelyi Lipót-féle sarokházban levő vendéglő éttermét is kibérelték erre a két napra. E boltokban már, kivált esős ősszel és télen, nagy volt a forradalom, és a nyitott ajtókon kihallatszott az alkudozók lármája. A járókelők itt már érezték a vásári hangulatot."

Mintegy fél évszázad múlva került sor a templom átépítésére. 1906-ban tervpályázatot hirdettek, mely eredménytelen maradt. Ugyanebben az évben Müller Miksa (1875-1923) szegedi műépítész kapott megbízást a tervek kidolgozására. A régi templomépület teljes átalakításon ment keresztül. A zsinagóga új homlokzatot kapott. Színes, díszes ablakokból áramlott be a fény. A mennyezetet vasbeton gerenda erősítette. Az orgonát a keleti oldalra helyezték át. A karzat mind a négy oldalon körülölelte a templombelsőt. Itt 140 új női ülést helyeztek el. A férfi ülőhelyek száma 296, a női karzaton összesen 320 ülőhelyet létesítettek. Sok új pad készült. A nagyszabású építkezés 1906. október 15-én kezdődött, és véglegesen 1908. szeptemberében fejeződött be. Ekkor nyerte el a vásárhelyi zsinagóga végleges formáját. A templom ünnepélyes felavatása a kedvezőtlen viszonyok miatt elmaradt. Az első istentiszteletet az új templomban 5668 (1908) Ros Hásónó ünnepén tartották, amikor Seltmann Lajos főrabbi beszédében méltatta Isten házának nagy jelentőségét. Ekkor a hitközség elnöke (1882-től 1911-ig)Beregi Lajos volt.

Scheiber Sándor jegyezte meg: "A vidéken egyszemélyes Akadémiák voltak. A tudós rabbi pályatársak nélkül dolgozott." 1879 után egymást követően 1945-ig három kiváló rabbi irányította a hitközség vallási életét.

Seltmann Lajos (1854-1932) főrabbi 1879-től 53 éven át volt a helyi zsidó hitközség papja. 1854. január 17-én született a Heves megyei Tiszanána községben, ahol apja tanító volt. Tizenhárom éves korában a kisvárdai jesivába (talmudiskolába) került, majd a pozsonyi rabbiiskolában folytatta tanulmányait. Világi ismereteit Berlinben szerezte meg.

1879. március 23-án tartotta meg Hódmezővásárhelyen az első templomi beszédét. Templom, iskola és család hivatásának maga választotta munkaterületei. Templomi beszédei mindenkor lekötötték hallgatóinak figyelmét. Működésének első húsz évében magyar és német nyelven egyforma tökéletességgel mondta el hitszónoklatait. 68 éves koráig heti 24 órában egyedül végezte az összes tanintézetben a hitoktatást. A szorosan vett lelkészi teendőin kívül nagyon jelentős irodalmi munkássága is. Első munkatársai közé tartozott az 1884. évben megindult Magyar Zsidó Szemlének. Értekezései előbb héber nyelven jelentek meg. Önálló tudományos munkája: A nő a talmudban. A város kulturális életében tevékenyen vett részt. A város felsőbb népiskolákból kifejlesztett állami polgári iskolák létesítésében oroszlánrészt vállalt. Papi feladatául tekintette a felekezeti béke megőrzését. Saját évfordulóinak megünneplését a leghatározottabban elhárította. Híven teljesítette papi tisztét.

A Hódmezővásárhelyi Izraelita Hitközség Közgyűlésének 1933. augusztus 20-ai határozata szerint főtisztelendő dr. Weisz Pál (Weisz Meir) rabbi pályázatát fogadták el, s megválasztották a hitközség főrabbijává, s a nagygyűlés jóváhagyása folytán jogerőre emelkedett. Dr. Weisz Pál (sz. Budapest, 1908. december 18. - Jeruzsálem, 1998) 1933-tól 1937-ig töltötte be a rabbiszéket. Gyakran bejárta a községkerület hitközségeit, hogy egy-egy estet szenteljen a zsidó kultúrának. A battonyai előadásáról számolt be a Múlt és Jövő 1935. májusi száma. Négyesztendős vásárhelyi tevékenysége után a debreceni hitközség választotta meg főrabbijává. A II. világháború után aliázott, és Izraelben a szentírástudomány híres professzoraként vált ismertté.

1938-tól 1944-ig Silberstein Adolf (Áron) (sz. Kunszentmárton, 1905. november 20.) a főrabbi. Hódmezővásárhelyi zsidók címmel 1943-ban a Hódmezővásárhelyi Izraelita Hitközség kiadásában jelentette meg forrásértékű könyvét. A Holocaust után 1945-ben Svájcba emigrált. 1949-től a biennei zsidó hitközség rabbija. 1940-ben a vásárhelyi hitközségnek sikerült megnyernie dr. Deutsch Bélát (1894  1961), aki haláláig töltötte be az elnöki tisztséget.

Szigeti János 
tanár