A Húsvét és az azt övező néphagyományok
Szabó Éva
2006/04/12 00:16
3857 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Húsvétról ill. két legnevesebb napjáról, Húsvét vasárnapról és hétfőről elég sok mindent tudunk - gyakorlatban azonban egyre kevésbé követjük már ezeket a szokásokat. A következő néprajzi gyűjtésből ki-ki, fogadja a kedvére valót. A Húsvét, mozgó egyházi-népi ünnepünk. Elindulunk a nagyböjttől, ami Hamvazó szerdával kezdődik (idén március 1.) és Nagyszombat délig tart (idén április 15.) Érintőlegesen szót ejtünk a böjt alatti kiemelt napokról, melyek az egykori ember hétköznapjait, a földmunkákat és a települések életét is jelentősen meghatározták, színesítették.

Nagyböjt

Hívták negyvenlőbűtnek és egyszerűen bűtnek is, Jézus negyvennapi böjtölésének emlékére tartották-tartják. Főképp vidéken, idős és vallásos emberek körében őrződött meg e hagyomány. Pedig valószínű, hogy e negyven napos megpróbáltatásnak jelentős élettani és lelki hatásai is vannak arra, aki valóban kiböjtöli azt.

A magyar kereszténység első századaiban, a böjti időszakban naponta csak egyszer volt szabad jóllakni. Megkövetelték a hústól, zsírtól és egyéb állati termékektől való tartózkodást, következésképp csak kenyeret, sót, vizet, halat és száraz növényi eledeleket fogyaszthattak. Nem zsírral, hanem olajjal főztek, sőt előfordult, hogy a böjtös eledelek számára külön edényeket használtak. A XX. század elejére enyhült a helyzet, ekkor az egyház már csak hamvazószerdát, a nagyböjti péntekeket és a nagyszombat deléig terjedő időt tekintette szigorú böjtnek. A nagyböjti bűnbánat különösen kemény fajtája volt a negyvenelés. Aki erre vállalkozott a nagyböjt ideje alatt, csak negyvenszer, vagyis naponta csak egyszer evett, naplemente után.

A nagyböjtben sokan nemcsak a megszokott mennyiségű étel fogyasztásától tartózkodtak, hanem egyéb hétköznapi örömöktől és élvezeti cikkek fogyasztásától, így a nemi élettől, dohányzástól, sőt egyesek nem nyiratkoztak, nem borotválkoztak. Böjt idején tilos volt a nyilvános mulatság, a lakodalom, a színjáték, sőt még a bírósági tárgyalás és a testi büntetés is.

Virágvasárnap

Az egyház ezen a napon ünnepli Jézus diadalmas jeruzsálemi bevonulását. A Biblia szerint ekkor ágakat törtek a fákról, és a szamáron haladó Krisztus elé szórták. Ennek emlékezetére alakult ki a Földközi-tenger vidékén a pálmás, az északibb tájakon pedig, a barkás körmenet. A barkaszedés általában mindenütt a gyerekek dolga volt, és a közösség barkáját a szentelésig együtt kezelték.

Virágvasárnap az ünnepre és a tavaszias időre való tekintettel igyekeztek az emberek, különösen a nők, nagyon szépen felöltözni, sokszor erre az ünnepre készültek el a lányok új ruhái. A lányok és a fiatalabb menyecskék virágvasárnap előszeretettel vettek magukra fehér vagy világos és virágos ruhákat.

A virágvasárnap hazavitt szentelt barkát a nép a következőkre használta: lenyelésével és elégetésével gyógyítottak, a barkás ággal vesszőzve varázsoltak. A barka az állatok közelében védelmet és sikert jelentett. A hagyomány szerint a szentelt barka megvédte gazdáját a villámlástól és az égiháborútól. Általában megállapíthatjuk, hogy a szentelt barka szerepe, jelentősége a népéletben vetekedett a szenteltvízével és a szentelt gyertyáéval.

Nagyhét

A nagyböjt virágvasárnaptól húsvétig terjedő utolsó hete. A természet újjászületésének időszaka, az emberi környezet megújulására és tisztítására is ragyogó alkalom. (Ugye, hogy ráér még a tavaszi nagytakarítás?:). A faluközösségek ekkor végezték a háztáji és határbéli közmunkákat, mint az árkok újraásása, kutak megtisztítása. A parasztgazdák is ekkor rakták rendbe portájukat.
Fontos hagyomány a nagyheti gyónás. A régi felfogás szerint ugyanis csak azok váltak méltóvá a húsvéti szentelt ételek elköltésére, akik a gyónás által a kegyelem állapotába jutottak. Általános szokás volt a nagyheti megkövetés. A gyónni indulók megkövették haragosaikat és családtagjaikat, azaz bocsánatukat kérték esetleges vétkeikért.

Nagycsütörtök

Az oltáriszentség ünnepe, Jézus szenvedéseinek kezdete. Nevezték zöldcsütörtöknek is.
A nagycsütörtöki nagymise alkalmából szólaltak meg utoljára a harangok és a csengők, utána elhallgattak nagyszombat estéjéig. A nagycsütörtöki utolsó harangszóhoz kapcsolódó hiedelmek szerint, az ekkor megrázott gyümölcsfa bő termést hoz. A harangok némaságának idején az időt és a szertartásokat a harangozó vezetésével gyermekek végezték kereplőkkel. A gonoszűzésben is szerepet játszó nagyheti kerepelés egyszerre volt szertartás és játék a gyerekek számára, akik kisebb csoportokba szerveződve felosztották egymás között a falut, és a harangozó jeladására kerepelve végigszaladtak a kiválasztott utcán, kiabálva, hogy miért kerepelnek. Szolgálatukért a háziaknál tojást kaptak.

Evangéliumi indíttatású liturgikus szokás a nagycsütörtöki lábmosás. Évszázadokon át szerepelt hivatalos egyházi szertartásokban is. Általában magas rangú egyházi méltóságok, sőt királyok mosták meg ilyenkor tizenkét szegény sorsú ember, például koldus lábát. A magyarok és a magyarsággal együtt élő délszlávok körében egyaránt elterjedt a nagycsütörtök esti vagy nagypéntek hajnali mosdás a településhez legközelebb eső folyóban. E mosakodásnak betegségelhárító szerepet tulajdonítottak.

Nagypéntek

Jézus kereszthalálának emléknapja, a legnagyobb böjt és gyász ideje. A nap nevezetes templomi szertartása a csonkamise. A legtöbb templomban rendeztek passiójátékokat. A szerepek egyes családokban nemzedékről nemzedékre öröklődtek. A nagypénteki közösségi vagy egyéni ájtatosságban nagy szerepe volt a kálváriának, illetve a stációjárásnak, valamint a templomi szent sírnak. Jámbor asszonyok egész éjszaka virrasztottak a szent sír körül különleges imákat mondva, Mária-siralmakat énekelve. Énekeik, legendás történeteik gyakran túlléptek az evangéliumok világán, és az apokrif hagyományból merítettek. A szent sír őrzése hajdan a céhtagok, illetve a jámbor társulatok tagjainak kötelessége volt.

Nagyszombat

A népi hagyományvilágra is kiható jellegzetes nagyszombati szertartás a tűzszentelés, az új tűz kultusza. Különféle hagyományai alakultak ki országszerte. A szentelendő tüzet a templom előtt vagy a templom mellett égették. A megszentelt tűz lángjainál vagy parazsánál gyújtották meg a templom hatalmas húsvéti gyertyáját. A szentelt tűz maradványait - a júdásszenet - a hívek hazavitték házaikba. Sok háznál tartották azt a régi szokást, hogy nagycsütörtöktől nagyszombat estig nem tüzeltek. A templom elől hazavitt parázzsal gyújtották meg az otthoni új tüzet, melyen a húsvéti ételek is főttek. Tettek belőle a jószág itatóvizébe és istállójába, szétszórták a házban és a földeken. Vihar idején a tűzbe tették, hogy a villám elkerülje a házat.

Másik fontos nagyszombati szertartás a vízszentelés, a templom keresztelővizének megszentelése. Régen ez együtt járt a házak megszentelésével és a középkorban talán a felnőttek valóságos keresztelésével is. Valószínűleg ezzel magyarázható a keresztszülő-keresztgyerek viszony húsvéti megélénkülése, a keresztgyerekek húsvéti megajándékozása. A nagyszombaton szentelt vízhez kapcsolódó egyik hagyomány szerint, akit az új vízben először keresztelnek meg, szerencsés lesz egész életében. Egészségvédő célra használták, gyógyítottak és különböző varázscselekményeket végeztek vele.

Nagyszombaton véget ért a negyvennapos nagyböjt. A feltámadási körmenet után a hazatérő családok, legalábbis az utóbbi évszázadban, ünnepélyesen elfogyasztották a nagyrészt sonkából és tojásból álló húsvéti vacsorát.

Húsvét vasárnapja

A nagyszombatról vasárnapra virradó éjszaka különleges népi ájtatossága volt a jézuskeresés, istenkeresés, szentsír-keresés, ami tulajdonképpen egész éjszakás ájtatoskodást jelent. A középkorban egész Magyarországon elterjedt szokás volt a húsvéti határkerülés vagy határjárás. Legtöbbször férfiak vettek részt a határkerülésben, gyalog vagy lóháton nagy zajjal, énekkel olykor imával járták a határt. A katolikus határkerülésnek, miként minden körmenetnek, ősi soron a megszentelt bekerítés, a mágikus körbefoglalás, a veszedelmek és a gonosz távol tartása volt a célja. A húsvéti határkerülést gyakran emlegették a 18. századi határperekben, mint egy-egy földdarab hovatartozását bizonyító cselekményt.

A húsvéti ételszentelés vagy ételáldás országszerte elterjedt szokás volt. A megszentelt húsvéti ételeket a régi magyar nyelvben a vallon eredetű kókonya szóval jelölték. Hasonló jelentéssel bír keleten a görög katolikusoknál és a moldvai csángóknál a páska. Az ételszentelésnek nem volt előírt egységes időpontja. Sokféle képzet kapcsolódott a megszentelt ételek maradékaihoz is. A néphit szerint a megőrzött szentelt sonkacsont az istállóba téve védi az állatokat a boszorkányoktól, a szentelt tojás héja a szántóföldre szórva távol tartja a kártevőket.

A megszentelendő ételeket, általában tojást, sonkát, kalácsot, tormát, sót, kosárba rakták és szép szőtt vagy hímzett terítőkkel takarták le. A kosarakat a templomban, a padok mellé, újabban az oltár elé tették. Általánosnak mondható szokás, hogy a megszentelt ételeket tartalmazó kosárral a lányok és asszonyok siettek, sőt szaladtak hazafelé, mert úgy vélték, aki gyorsan hazaér, az a munkában és az életben is ügyes lesz.

Húsvét másnapja

Más néven: húsvéthétfő, ritkábban vízbevető hétfő. Ez utóbbi név a húsvéti locsolásra utal. A locsolkodás hagyomány ill. szokásköre világi alapokon nyugszik, katartikus, termékenységvarázsló jellegű. Eredetének egyházi magyarázata részint a keresztelésre utal, részint arra a legendára, hogy a Jézus sírját őrző katonák vízzel öntötték le a feltámadás hírét vivő asszonyokat. A gyermekek locsolkodása szagos vízzel, rövid versikék kíséretében, adománykérés céljából újabb keletű, városokon is ismert. Szeged környékén a legények a lányokat egész vödör vízzel öntötték le, nehogy kelésesek legyenek.

Az Ipoly mentén is szervezetten történt a húsvéti locsolás: a legények már vasárnap este tojást szedtek a lányos házaktól. Másnap reggel, előre megbeszélt helyen szalonnát kaptak, ahol tojásrántottát készítettek és elfogyasztották. A tojáshéjakat annak a lánynak az ablaka alá szórták, akire haragudtak valamiért. Csak ezután indultak el locsolni. A lányok persze igyekeztek elbújni, akit megtaláltak, azt a kúthoz vitték, és vödörszám hordták rá a vizet. A legényszámba nem vett fiúk először a keresztanyjukhoz mentek, akit az ott kapott vízzel meglocsoltak, jutalmul 8-10 hímes tojást kaptak.

Ezután a rokonok, szomszédok lányaihoz mentek. A legények locsolását a lányok húsvéthétfő délutánján személyesen vagy leánypajtásaikkal elküldött tojásokkal viszonozták. A locsolás jutalma általában festett tojás. Kedden a lányok locsolták a legényeket. A húsvéti locsolás e módjai a két világháború között megszűntek.

Apor Péter Metamorphosis Transylvaniae (1736) c. munkájában többek között ezt írta:
".. úrfiak, alávaló, fő és nemes emberek húsvét másnapján az az vízben vetü hétfün járták a falut, erősen öntözték egymást az leányokat hányták az vízben ..."

Orbán Balázs szerint (1869):

"Székelyföldön egyáltalán, de főként Csíkban a húsvéti öntözés megvan mindkét nemű fiatalságnál, húsvét másodnapján a legények öntözik a leányokat, harmadnapján a leányok a legényeket, de fenn van tartva mindkét részről a megváltás ... ha pedig valamely leány a megváltásra szükséges piros tojással ellátva nincs vagy fél a pisztolyt elsütni, azt a kúthoz viszik, és jól megfürösztik."

A húsvét utáni szerdát szárazszerdának, a pénteket ebijesztő pénteknek nevezték. Szárazszerdán sokfelé még nem dolgoztak. A húsvét utáni hetet fehérhétnek hívták, amely a fehérvasárnappal zárul.

Fehérvasárnap

A húsvét utáni vasárnap gyakori neve mátkázó, mátkaváltó vasárnap. E két elnevezés arra utal, hogy ezen a vasárnapon választottak komát és mátkát a fiatalok. Sok faluban rendszeresen fehérvasárnap tartották a gyerekek elsőáldozását.

Forrás

  • Magyar Néprajzi Lexikon
  • Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium

Tippek

Ha valaki érdeklődik a tojásfestés művészete iránt, az felkerekedhet és felkeresheti hazánk leghíresebb tojásmúzeumát, a Somogy-dombság területén megbúvó kis faluban, Zengővárkonyon. (A környék bővelkedik egyéb látnivalókban is.) Ha megfigyeled, hogy mikor van a tavaszi napéj-egyenlőség utáni első holdtölte, a rákövetkező hétvégén lesz a Húsvét.

A Húsvéti locsolás eredeti jutalmát, a hímes tojást először a csengő, aztán a ropogó pénzeszközök váltották fel, de ez is mára szinte csak vidéken őriztetett meg. Sok újdonságot és locsolót kívánunk minden kedves lánynak, hímes tojást, csokinyuszit és zöldhasút a fiúknak. Fiúk! Ne feledjétek, a kölni legyen oltári büdös, 20 Celsius fok felett, pedig ér a szódavíz (a levegő és a víz hőmérséklete egyaránt megütheti ezt a mércét). Lányok! A lilahagyma és társai, természetes-mesterséges tojásfestékek, lekaparható gyertyaviasz-minták, és persze Húsvét harmadnapja, kedd, amikor Ti jöttök, ti locsoltok!

Locsolóvers nélkül, pedig nincsen Húsvét:

Szépen kérem az anyját
Adja elő a lányát,
Hadd locsolom a haját!
Hadd nőjőn nagyra,
Mint a csikó farka:
Még annál is nagyobbra,
Mint a Duna hossza!
Szabad-e locsolni?
(Dél-Dunántúl)