„A kegyelem jó dolog, de előbb egy kicsit akasztunk.”
2013/10/06 08:00
1122 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

A mondat Schwarzenberg hercegtől, az osztrák kormányfőtől és külügyminisztertől származik. Az Aradon fogva tartott tizenhárom tiszt és Batthyány Lajos miniszterelnök kivégzését Haynau szándékosan az október 6-ai bécsi forradalom és Latour hadügyminiszter meggyilkolásának évfordulójára időzítette. A dátum szimbolikus, üzenete is egyértelművé teszi, hogy a bosszú vezeti a döntéshozókat. Ahogy a magyar közvélemény nem kis elégtétellel nyugtázta Haynau halálának dátumát. A táborszernagy tudniillik 1853. március 14-én, a pesti forradalom 5. évfordulójának előestéjén hunyt el.

haynau

Statáriális eljárás vagy katonai törvényszék?

Haynau táborszernagy, a császári hadsereg főparancsnoka már a háború lezárulta előtt hajtóvadászatba kezdett a már megszállt területeken. Ekkor még jellemzően a polgári lakosság között kutatta és üldözte a rebellió híveit, de a világosi fegyverletétel után azt remélhette, hogy az orosz fogságba esett tiszteket átadják neki, és ezzel elkezdődhetnek a statáriális eljárások. Ez utóbbiban csalatkoznia kellett, mert bár az oroszok valóban átadták a tiszteket – Görgei Artúr kivételével – a statáriális eljárást maga Ferenc József is ellenezte. (Görgei azért maradhatott életben, mert az ő személye volt a legértékesebb „trófea”, ami igazolta az orosz hadak győzelmét, a cár dicsőségét.) Bár a cár és követei többször is könyörületességre intették a fiatal császárt, ő mindenképpen példát akart statuálni. Ebben a közvélekedés szerint szerepet játszhatott az is, hogy a Görgei vezette hadak az oroszok és nem az osztrákok előtt tették le a fegyvert. Elképzelhető verzió, de semmi jele a dokumentumokban annak, hogy önmagában e tény az ítélethozatalt befolyásolta volna. Sokkal inkább úgy tűnik, hogy az „eljátszottuk az osztrákok jóindulatát” ütőkártya, mint a valódi indokokat álcázó magyarázkodás akkor fogalmazódott meg az osztrák vezető körökben, amikor Európa szélesebb közvéleménye felháborodott a retorzió brutalitása miatt.

A vád

Ferenc József döntése alapján tehát különleges katonai törvényszékek jöttek létre, az egyik Aradon. Augusztus 25-én kezdte meg a működését. A Karl Ernst törzsbíró vezette 14 tagú törvényszék járt el a később kivégzett 13 honvédtiszt ügyében. Az aradi tizenhármaknak két olyan közös bűne volt, ami miatt alkalmassá váltak az elrettentő eljárás „főszerepére”. Egyrészt mindegyikük a császári hadsereg tisztje volt, másrészt pedig az 1848. október 3-a után önálló seregtesteket vezettek. (Ezen a napon adta ki V. Ferdinánd a magyar országgyűlést feloszlató rendelkezését, amit a magyar vezetés nem ismert el, mert az uralkodó ezzel a lépéssel megszegte az áprilisi törvényeket.) A vád fegyveres lázadás volt, ami az 1849. április 14-e (Függetlenségi Nyilatkozat kiadása) után szolgálatban maradók esetében még felségárulással súlyosbodott.

Mind a fegyveres lázadás, mind a felségsértés vádja megkérdőjelezhető. A fegyveres lázadás azért, mert V. Ferdinánd a törvényeket megsértve oszlatta fel a magyar országgyűlést, a felségárulás pedig azért, mert Ferenc Józsefet szintén az áprilisi törvényekre hivatkozva nem tekintették legitim magyar királynak. Mindez nem akadályozta azonban meg abban Haynaut, hogy a koncepciós eljárást végigvigyék, és az előre eldöntött halálos ítéleteket végrehajtsák. A per másik sajátossága, hogy a vád „képviselte” a védelmet is, ezért az egész bírósági eljárás csak látszatnak tekinthető.

Haynau helyzetértékelése

Haynau így írt a bosszúeljárás céljairól Radetzkynek, az itáliai seregek osztrák főparancsnokának: „[…] a lelkemre kötötte [ti. Paszkievics tábornok, az orosz hadsereg főparancsnoka], hogy hirdessek általános amnesztiát – mit szól nagyméltóságod ehhez a javaslathoz, én kitérő választ adtam, de a lázadó vezéreket fel fogom köttetni, és minden császári és királyi tisztet, aki a forradalmárok szolgálatában állt, agyon fogok lövetni, gyökerestől irtom ki a gazt.” Vagy ugyanabban a levélben: „A föld népe jóindulatú, csak eddig a forradalmárok félrevezették és rettegésben tartották szegényeket – ha néhány százat felkötnek és agyonlőnek, nyugalom lesz.” Sőt, nagy feladatra tartja méltónak magát: „Én vagyok az az ember, aki rendet fog teremteni. Nyugodt lelkiismerettel lövetek agyon százakat is, mert szilárd meggyőződésem, hogy ez az egyetlen mód intő példát szolgáltatni minden jövendő forradalomnak.” Valamint: „Ilyen romlott időkben minden enyheszívűség csak kételyt ébreszthet a felségsértők bűnös voltában, és az igazság látszatával övezi őket.”

Arról csak hosszú vita után tudtak a döntéshozók megegyezni, hogy kinek legyen joga a halálos ítéleteket megerősíteni. Schmerling igazságügy miniszter ezt az uralkodónak akarta fenntartani az augusztus 27-ei minisztertanács elé terjesztett javaslata szerint, bár lényegét tekintve elképzelései nem voltak kevésbé könyörtelenek, mint Haynaué. A minisztertanács eredetileg el is fogadta ezt az elképzelést, de Ferenc József augusztus 29-ei leirata már más utasítást tartalmaz: „Azokról a személyekről, akiken a halálbüntetést végrehajtották, esetről esetre tegyen jelentést nekem.” Azaz a halálos ítélet végrehajtása után kell csak jelentés adni, Haynau szabad kezet kapott. A bíróság ennek jegyében járt el, Ernst főbíró szeptember 21-én és 26-án Haynaunak küldi el az iratokat megerősítést kérve.

Batthyány pere

A honvédtisztekkel párhuzamosan zajlott gróf Batthyány Lajosnak, az első felelős kormány miniszterelnökének pere Olmützben. Ellene is lázadás volt a vád, de emellett az ügyészek szerint tettei együttesen kimerítették a felségárulás vádját is. Ez az eljárás szintén koncepciós, jogilag igen gyenge lábakon állt, ám Ferenc Józsefet és Haynaut ez nem tántorította el az eredeti döntéstől. Az eljárásban részt vevő bírák közül többen azt gondolták, az uralkodó majd végül kegyelmet ad a miniszterelnöknek, ám erre nem került sor.

Nemzetközi reakciók

Amikor a kegyetlen és az osztrák hadsereg történetében példa nélkül álló kivégzéseket végrehajtották, a nemzetközi közvélemény felháborodása mellett Bécsnek szembe kellett néznie több kormány bíráló megjegyzéseivel is. Palmerston brit külügyminiszter a diplomáciában szokatlan nyerseséggel fogalmazta meg a bécsi nagykövetnek írt levelében a véleményét: „Az osztrákok a legnagyobb vadállatok azok közül, akik valaha a művelt ember nevét bitorolták. […] Remélem, hogy ön nyíltan és határozottan ki fogja fejezni azt a csömörérzést, amelyet eljárásuk a mi országunk közvéleményében kelt.” Schwarzenberg herceg megpróbált angol újságírókat lefizetni, hogy a magyar eseményekről kedvezőbb színben írjanak, de az angol közvéleményre nem sok hatást tudott ezzel az akcióval gyakorolni. Az angolok mellett az orosz cár is egyértelművé tette, hogy szerinte a bécsi udvar politikai hibát követett el, mert egyrészt a cár kegyelmi kérésének elutasításával megsértette a legfőbb szövetségesét, másrészt a kivégzésekkel még inkább ellenségévé tette a magyarokat, ahelyett, hogy engesztelni próbálta volna. Ragaszkodtak az elvhez: „A kegyelem jó dolog, de előbb egy kicsit akasztunk.”

További érdekes oldalak