A látás valósága versus a valóság láttatása
2013/12/03 08:00
619 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Lengyel Andrást barátai és értő olvasói „szegedi gondolkodónak” tartják. Legújabb könyve (A mindennapok szemüvegkészítői. Sajtótörténeti tanulmányok. Nap Kiadó 2013.) méltán szolgál rá e minősítésre.

Kötete 12 különböző esettanulmányt, esszét tartalmaz, amelyeket azonban összefűz a médiahatás  konkrét tényeinek a vizsgálata, a szerzőnek az a szemlélete, hogy az (újság)írói produkció érvényét nem a jelen beállítódására is ható „szemüvegen”, hanem a tények objektiváló hatását átengedő prizmán keresztül vizsgálja.
Lengyel András munkája kettős jellegű: történeti elemzés és filozófiai általánosítás. Előbbi konkrét anyagföltáró kutatói munkáját takarja, utóbbi az „értelmezett valóság” érdek-meghatározottságát illetve mentális következményeit mutatja be.

A Lengyel esettanulmányait magába foglaló kötet rendező elve, hogy a kor „szemüvegkészítőinek”, valóságláttató íróinak – újságíróinak politizáló vagy politikai hatású cikkeit elemzi. Ezt teszi a „A vezércikkíró Cholnoky Viktor” esetében is. Cholnoky személye a szélesebb közvélemény előtt alig ismert. Az irodalmat művelő szakemberek részéről ma fokozatos érdeklődés figyelhető meg személye iránt, de Lengyel ez irányú „érdeklődése” nem kanonizációs (szakmai rehabilitáció) indítékokból fakad, hanem az életút és teljesítménye mélyreható föltárásának szándékából. Filozófiai elve – és nemcsak itt, hanem a kötetben olvasható többi tanulmánya esetében is- „ az igaz : az egész”. Ehhez „A Nap” c. bulvárlapban 1905-1907 között megjelent cikk-együttest ( 21 vezércikk) vesz górcső alá.

Az időpont Magyarországon egy történelmi krízishelyzetet fog át: az óliberális 67-es közjogi politizálás bukását. Ennek a progresszív és a nemzeti elvek bonyolult kölcsönhatására épülő korszaknak az igényes és érvényes bemutatására átfogó eszmetörténeti képpel és filozófiai tájékozottsággal kell rendelkezni. Lengyel András bírja ezeket az adottságokat, ezért sikerült neki Cholnoky látásmódjának rugóit a filológiai rekonstrukció módszerével érzéklehetővé tenni.  Cholnoky Tisza (István)-ábrázolását nem a történettudomány eredményeivel szembesíti, hanem a szembenállás, a vitriolos hangnem belső mentális összetevőit kutatja. Nem könnyű feladat egy olyan írói látásmód kapcsán, amely Tiszát „sötétnek”, „erőszakosnak”, Jászit és a polgári radikálisokat „szabadságzúzóknak” tartja. Cholnoky kritikai villámai egyedül Vázsonyi Vilmosra nem sújtanak le - Lengyel szerint - a személyes motiváció okán. Cholnoky rokonszenvezett Vázsonyi Vilmossal, s ez a személyes viszony vezette tollát, mikor róla írt. A rokonszenv alapja Vázsonyi társadalmi alapállása (a kisemberek melletti kiállása) mellett, agitátor tehetségének a tisztelete. Lengyel finom észrevételei az agitáció „új igazságot” hordó szerepéről filológiai megközelítéséből fakad, jóllehet - és ez a recenzes véleménye - az agitáció elsősorban módszer, amivel jó és rossz tartalmak is „közértékké” tehetők.

A kérdés persze mindig az: mikor mi a jó és a rossz? Ennek eldöntése végett „láttatják” velünk a ”szemüvegkészítők” a világot így vagy úgy.

A kötet talán legjelentősebb tanulmánya „Hatvany Lajos Pesti Naplója (1917-1919)”. Időben nem nagy a tárgyalt korszak, de az a két év a magyar újságírás meghatározó lapjának a megújulás-történetét fogja át. Két aspektusból vizsgálja a kérdést: milyen volt a lap arculata, illetve politikai irányultsága. Egy lap arculatát, a szerző szerint, leginkább a benne nyilvánosságot kapott csoportok határozzák meg. Esetünkben ezt a pesti polgári középosztállyal azonosítja, egy sokféle származási és kulturális csoportot magába foglaló szociális alakulattal, amelynek a különböző ízléseit és érdekeit kielégíteni akaró szerkesztői szándék szükségképp adott helyet tárcarovatában a nem-nyugatos szerzőknek is.

Bonyolultabb a politikai irányultság kérdése, hisz 1917-1919 a háborúk, forradalmak, puccsok, új eszmék és politikai erők keletkezésének kora. Hogy milyen irányultság mellett tette le a lap a voksát, főként szövegeiben értelmezhető. Az eddigi fölfogások „az irodalmi színezetű baloldali” címkét hangsúlyozzák. Nem így szerzőnk, aki szerint a fönti sommás besorolás feltételezi pl. a cikkek egyneműségét, ami pedig nem létezett. Volt tere az egyéni véleményeknek is, a lap állásfoglalása variációkban létezett, s ezek együtt jelölik ki az irányultságot. Vagyis az összkép lehet egy lap irányultságának megbízható jelzője. Az összkép esetünkben három variáció összekapcsolódását jelentette: pacifizmus, demokrácia, nemzeti érdek. Károlyi Mihály programjára hajaznak a progresszív hangzású variációk, ami nem véletlen, hisz Hatvany Lajos a lapot nyíltan a Károlyi vezette Függetlenségi Párt szolgálatába állította. Cikkek sokaságát idézve és elemezve teremti meg az ívet a háborúellenesség és demokratikus beállítódás között. Olyan gondolati mélység tárul elénk Kosztolányi és Karinthy idézett írásaiból, amelynek erkölcsi tanulsága időtlen, humanista alapállása támadhatatlan. Karinthy pl. a háború igazi ellentétét nem a békében, hanem az eszmék forradalmában látta. A történész recenzens ehhez csak annyit tesz hozzá: az ország sorsát meghatározó fontos döntéseket 1918-ban nem Bécsben vagy Pesten hozták, hanem az antant főhadiszállásán, Prága és Zágráb utcáin, az emigrációs központokban. Itt zajlottak a reális folyamatok, és ennek fényében Károlyi pacifizmusa éppúgy illúziókergetésnek tűnt, mint a hivatalos magyar politikai mentalitást előnytelenül jellemző doktrínerség.

latas-01

A kötet további négy tanulmányának alanya Kosztolányi Dezső, illetve egy-egy vitát kiváltó cikke. Az Egy s más az Új Nemzedék  Pardon rovatáról c. írása Kosztolányi szerepét vizsgálja a Pardon rovat szerkesztésében. A látszólag érdektelen kérdés fölvetését épp a kor (1919-1920) teszi fontossá. A forradalmak és Trianon után Magyarországon az uralkodó változtatni akarás eszmetörténetileg az antiliberalizmusra és a zsidóellenességre épített. A történelem ingája –új egyensúlyt keresve- átlendült a másik oldalra, ahol a Pardon, az új kísérletek újságbeli artikulációjával a demokráciakorlátozó és bűnbakképző visszacsapásnak a szerve volt- Lengyel megfogalmazása szerint. Itt vállalt szerepe miatt a neves költőt támadások érték és érik manapság is, miközben kialakult a védők tábora is. Lengyel igyekszik magát függetleníteni a két tábor ideologikus küzdelmétől, s gondolkodástörténeti szempontból közelít a kérdéshez. Megállapítja, hogy Kosztolányi cikkei a jobboldali publicisztika csúcsát jelentik – de a vállalt politikai misszió következtében egyben „szégyenfoltjai „ is egy életműnek nem mindennapi kvalitásai ellenére.

Kosztolányi gondolkodásmódjának, lelki beállítódásának további izgalmas részletét tárja föl  A „Nagy viadal” címet viselő műhelyjegyzet. Súlyos kérdéseket boncolgat itt a szerző Kosztolányi Új Nemzedékben megjelent vezércikke (Tehetség és fürgeség, 1920. szeptember 18.) kapcsán. A költő itt a magyarság és zsidóság történelmi küzdelméről ír, az elért pozíciók érdemi (a magyar tehetség produktivitása) és mesterkélt (a zsidó szemfülesség reproduktivitása) fundamentumának szembeállítása révén. Lengyel András jelzi, hogy nem egyszerű zsurnalizmusról van szó, hanem egy bravúros újságírói teljesítményről, amelynek retorikai – gondolati minőségét Kosztolányi esze és írni tudása szavatolja. De az egész puszta idealizáció és vágykép – állítja Lengyel, a politikát és érdekeket új tengely mentén strukturáló keresztény-nemzeti gondolat terméke, új eszmei ellenhatás, mely az országot katasztrófába és összeomlásba vivő liberalizmust, a tehetetlen polgári demokráciát, és a szociáldemokrácia segítségével hatalomba került kommunista diktatúrát nevezte meg modern nyomorúságunk okaiként.

Aki szereti az izgalmas szellemi kihívásokat, mélyenszántó gondolatokat – örömét fogja lelni Lengyel András könyvében. Nemcsak a radikális jobboldal beszédmódját és érvelési stratégiáit fogja jobban érteni, de az is világossá lesz, hogy Kosztolányi mindezt tehetségesen, magas nívón gyakorolta. Dilemma elé állítva egyszersmind az érzékeny olvasót: Kosztolányi múltja (s jövője) miért nincs összhangban ezzel a beszédmóddal?

dr. habil. Marjanucz László
tanszékvezető egyetemi docens (SZTE)