A „magyar el Cid”: Thury György a világ egyik legeredményesebb bajvívója
2014/09/16 08:00
628 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

A XVI. században, békeidőben szigorú uralkodó rendeletek tiltották a bajvívást a hadvezéreknek. A valóságban azonban mégis gyakori elfoglaltságot és kikapcsolódást jelentett a vitézeknek, ha egy-egy kihívás alkalmával megmutathatták, mire képesek.

thury-gyorgy-wikipedia

Törökök és magyarok

A kor egymással farkasszemet néző ellenfelei a magyar és török végvári katonák volták, akik egymás területén portyázva gyakran rendeztek viadalokat, bizonyítva vitézségüket. A bajvívások szokásrendjét betartva az ellenfelek kihívó levelet küldtek egymásnak, melyben a török vagy magyar fél viadalra hívja a szembenálló felet.

Ebben a bizonyos levélben megfogalmazásra került még a párviadal oka, módja, helye és ideje. Miután a felek megegyeztek, hitlevelet állítottak ki egymásnak, melyben megfogadták, hogy a párbaj során nem állítanak csapdát egymásnak, valamint tisztázták a fegyveres kíséret létszámát és a párviadal lefolytatására vonatkozó körülményeket.

A szokásrendszernek megfelelően a két fél a kijelölt napon találkozott, és több száz fős katonaság előtt, párbajsegédek vezetésével megütköztek.

Elismert bajvívók

Megesett, hogy egy-egy bajvívó, többek között Thury György, aki komoly hírnévre tett szert a török és magyar vitézek körében, néhány ilyen bajvívás alkalmával több török vitézzel is megmérkőzhetett. Hírneve messze földre eljutott a lantosok és énekmondók dalainak köszönhetően. A törökök csak „dunántúli oroszlánnak” nevezték, kortársai csak a „magyar el Cidként” emlegették.

De ki volt ez a vitéz harcos, aki több mint hatszáz győztes párviadallal rendelkezett?

A Hont megyéből származó nemesi család sarjának már nagyapja és apja is vitéz volt, nem is volt tehát kérdés, hogy az a ifjú Thury is hamarosan vitézként szerezzen magának hírnevet. Egyes források szerint sosem járt iskolába, így írni és olvasni sem tudott, viszont a kardforgatáshoz nagyon értett. Az 1540-es években huszár-főlegény volt a sági várban, majd 1556-ban a lévai vár kapitánya lett.

1558-ban elnyert a főispáni címet, majd Várpalota kapitánya lett. Az itt töltött kapitányi évei alatt szerzett magának vitézként igazi hírnevet. Számtalanszor megküzdött az őt kihívó török ellenfelekkel. 1556 júniusában aztán serege szembe találta magát Arszlán pasa 7000-8000 fős csapatával, de hősiesen védte a várat az 500 fős seregével.

Tőrbe csalva

1567-ben kinevezték a rossz állapotban lévő és a folyamatos katonai fosztogatásnak kitett kanizsai vár élére. A király segítségét megtagadva a vár helyrehozatalára és rend helyreállítására, Thury úgy döntött, hogy a portyázásokból származó vagyonból probálja felvirágoztatni a környéket.

Terv nem járt sikerrel, viszont neve már nemcska itthon vált közismerté, hanem külföldön is jelentős hírnevet szerzett. Mivel a törököknek rengeteg bosszúságot okozott, 1571-ben Orosztony község határában 150 lovasával együtt törbe csalták és lefejezték. Levágott fejét a törökök Isztambulba küldték, testét Zrínyi György Kanizsán temetette el.

„Kár lőn vitéz most itt néköd meghalnod,
Mert Zalaság azt bizonnyal megbánod!”

(Alistáli Márton deák)