A mozi hőskora Vásárhelyen (1898-1920)
2014/03/27 08:00
785 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Egy párizsi mulató pincehelyiségéből 1895. december 28-án indult el világhódító útjára a Lumiére-fivérek nevéhez fűződő film. Budapestre a millennium évében érkezett meg, így némileg el is homályosult az ezredévi ünnep fényei mellett.

mozihoskor

Vándormozik

Első ízben - az időpont nem ismeretes - álló reklámképek között a nyílt utcán, a Váci utca forgatagában került a közönség elé. Április végétől azután már belépődíjért vetítettek a Somossy Orfeumban, majd május 10-től az előkelő Royal szállodában a feltalálók ügynöke mutatta be rendszeresen a legújabb felvételeket.

Az első idők alkalmi, többnyire a kávéházi és vendéglői életet színesítő vállalkozásai még rövid életűnek bizonyultak. A mozgás ténye fölött napirendre tért publikumot már nem kötötte le a valóság puszta reprodukálása. A mozi, hogy előadásai tudományos bemutatójellegét megőrizze, gyakori helyváltoztatásra kényszerült, s figyelme az üzletileg még kiaknázatlan perifériák felé fordult. Tömeges vidéki elterjedésének azonban gátat szabott, hogy a vetítéshez szükséges villanyáramot - lévén az elektromos energiaszolgáltatás ott jobbára még megoldatlan - magának a vándorútra indult mozinak kellett előállítania.

A vásárhelyi lapok csak 1898 februárjában, már a közeli találkozás jegyében adtak hírt az újfajta látványosságról. "A lángeszű Edison találmánya"-ként beharangozott kinematográfot - melyben, mint a pársoros kommüniké tudatta, "egy-egy esemény minden legkisebb mozzanata lejátszódik a néző előtt" - Kővári Mór mutatta be 27-én és 28-án. A párizsi Constantin-gyár művezetőjeként említett vállalkozó azonos lehet a fővárosban már 1897 októberében vetítő Stein Mórral, valamint azzal a jónevű vándorkinematográfussal, aki Benkő M. tanár, ill. Benkő (Stefin) M. néven szerepel a következő évekből fennmaradt színlapokon.

Az üzleti megfontolásból legtöbbször elnevezésében is a mozgó fénykép egyik úttörőjére, a kor ünnepelt feltalálójára hivatkozó mutatvány (Edison-színház stb.) 1901 végéig ismereteink szerint hat ízben fordult meg a városban. Egy-egy alkalommal csupán két-három napig időzött itt: a még örökáron beszerzett, egyenként alig egyperces filmecskék szerény repertoárt engedélyeztek. Az első vetítésen "12 pontból álló változatos műsorzat" került bemutatásra. A korabeli színlapok arról tanúskodnak, hogy egy vándormozis átlag 25-30 kisfilmmel járta az országot, melyből - a népszerűbb számokat előadásonként ismételve - két-három napra való műsort tudott összeállítani.

A híradók és dokumentumfilmek, valamint az egyetlen ötletre épülő kezdetleges bohózatok mellett rövidesen újabb műfajok - trükkfilm, tündérmese, rekonstruált híradó, színdarabok és egyházi témák, főként a passió vázlatai - jelentkeztek, hogy cselekményesítésével kimentsék első válságából a filmet. A legkorábbi, 1901-ből fennmaradt helyi műsortöredékek a párizsi világkiállítást, az angol-búr háborút, madridi bikaviadalt és különféle táncokat megjelenítő képeket említenek, arról is árulkodva, hogy a mozisok csak a legszükségesebb mértékben frissítették fel készletüket.

Az első előadásoknak a város társasági életének legkimagaslóbb "intézménye", a főtéri Fekete Sas szálloda emeleti nagyterme adott otthont. A sajtóvisszhang elmaradásából viszont kitűnik, hogy ezeket a közvélemény itt sem tekintette többnek múló csodánál. "Még néhány éve, hogy alkalmunk volt látni az első mozgó-fényképeket... A technikai vívmány netovábbjának tartottuk, dacára annak, hogy a fejünk csak úgy szédült bele, amikor egy-egy jelenetet láttunk; annyira káprázott tőle a szemünk, mert irtózatosan vibrált" - erősíti meg az egyik helyi lap visszaemlékezése a közönség és a film találkozásáról kialakult kép vonásait.

A mozi sokáig hivatalosan is alacsonyabb rendű szórakozásnak minősült. A mutatványok és előadások engedélyezéséről 1900-ban alkotott városi szabályrendelet, majd az országosan is rendelkező belügyminiszteri körrendelet alapján - nem is alaptalanul - a vásári komédiákkal, a körhintákkal, erőmutatványokkal egy sorban kezelték. Ugyanakkor a színház, melynek nemzeti és kulturális küldetést tulajdo nítottak, kiváltságos jogokat élvezett. Így színházi idény előtt egy hóval és annak tartama alatt a város területén más előadás nem volt engedélyezhető.

A közérthető vizuális nyelve és viszonylagos olcsósága révén tömegszórakoztatási tényezőként megszilárduló mozi saját otthont is teremtett magának. A vándorló életmódnak megfelelő, vurstli-ízlésű mozisátrak azt is mutatják, hogy első igazi közönségét a társadalom alsóbb rétegeiből lelte meg, igazodva annak elvárásaihoz, ízlésvilágához.

1902 és 1907 nyara között Vásárhelyen legkevesebb hét alkalommal táborozott le sátormozi: hol az akkori vásártéren (Szabadság tér), hol pedig a gimnázium, ill. a városháza előtt, az árvédelmi kőfal alatti üres térségen.

A kinematográf eleinte több esetben csak része volt a körhintával és hajóhintával is felszerelt mutatvány-együttesnek. Az ismertebb hazai mozivállalkozásokat (Winkler, Narten, Adler, Lifka) felvonultató, fényes villanyvilágításukkal is hivalkodó sátoros mozik 2-3 naponként váltva műsorukat, utóbb már egy egész hónapon át ébren tartották az érdeklődést, hét közben 3, vasárnap és ünnepnap 6-7 előadást is rendezve. A "bioszkópok" és "villamos színházak" bemutatói bérelt helyiségekben is folytatódtak: az Andrássy utcán az Orovecz-féle ház üzlethelyiségében, a népkerti faszínházban, az Iparegylet székházának tánctermében, 1906 pünkösdjétől pedig már az újonnan felépült Fekete Sasban is. Már helyi kezdeményezésnek tekinthető a Horovitz Mór vendéglőjében 1906 végén meginduló, és kisebb megszakításokkal egészen március közepéig tartó vetítéssorozat.

A mozik harsány reklámokkal hívták fel magukra a figyelmet. A nem egészen egyórás előadásokon 8-14, még többnyire a film őshazájából hozatott, egyenként mindössze néhány perces képet mutattak be. Idővel feltűntek a hosszabb játékfilmek előfutárai is, így az 1905 őszén hét felvonásban műsorra tűzött Margit szerelmi regénye ("dráma a nagyvárosi életből") című, 1200 méter hosszú filmregény vetítési ideje már 25 perc volt. A főbb műfajokat ez idő tájt a hatásvadász melodrámák és a kacagtató jelenetek, a burleszk képviselték, de komoly vonzerőt jelentettek az aktuális események felvételei is. Előadás közben rendszerint magyarázták a néma képeket. Hangulatukat zene - zongora, "beszélőgép" (gramofon), cigány, szalon-, vagy éppen katonazenekar - festette alá, egyúttal elűzve a vetítés alatti nyomasztó csöndet.

A tudományos ismeretterjesztés szolgálatában álló, hivatalosan is támogatott budapesti Uránia Magyar Tudományos Színház vidéki körútjain 1901 és 1907 között négy alkalommal érintette a várost. Első látogatásakor sajátos műsortípusa, a mozgóképekkel és diapozitívokkal illusztrált felolvasás keretében bemutatta a legnépszerűbb fővárosi művészek közreműködésével akkoriban felvett nagysikerű produkcióját, a rendszeres hazai filmkészítő tevékenységet elindító Táncot is.

Állandó mozgófényképszínházak

Több, egymásra kölcsönösen ható tényező - a filmgyártás fejlődése, a mozielőadások iránti érdeklődés növekedése, valamint a filmszakma mai szerkezetének kialakulása: a gyártás, forgalmazás és a bemutatás elkülönülése - 1907-8 táján a mozihálózat kialakulását eredményezte. A megjelenő filmkölcsönző vállalatokra támaszkodva állandó nagymozik, és még rögtönzötten berendezett, de szintén az állandósulás igényével fellépő kismozik sora nyílt meg. A vándorló kinematográfia létjogosultsága ezzel megszűnt, viszont nyitva állt az út letelepedése előtt.

A mozik anyagi sikere nyomán fellépő, a helyi sajtóban 1908 tavaszán már "mozi járvány"-ként emlegetett jelenség, a tömeges mozialapítási kísérlet bonyolultabbá tette a korábban inkább csak a játszási engedély kellékeire szorítkozó hatósági ellenőrzést, olykor azt egymásnak ellent mondó állásfoglalásokra kényszerítve. A jelentkező kizárólagossági törekvésekkel szemben a város törvényhatósági bizottsága - a közönség érdekeire hivatkozva - a további verseny mellett foglalt állást. Máskor azonban a lakosság túlzott anyagi megterhelésétől, valamint a színház létérdekeinek veszélyeztetésétől tartó rendőrhatóság, majd a másodfokon eljáró városi tanács is megtagadta a hivatalosan értéktelennek, sőt egyes nézetek szerint egyenesen károsnak ítélt mutatvány engedélyezését, ill. a mindenkor meghatározott időre szóló játszási engedély meghosszabbítását. A határozatok elleni fellebbezést rendszerint az illetékes belügyminiszter is elutasította.

Az elegáns közönség meghódításával az országban egyre-másra létesültek a színházigényű, tiszta és kényelmes mozipaloták. A hatóság merev elzárkózása a kizárólagos játszási jog megadásától Vásárhelyen ugyanakkor elriasztotta a tőkét egy ilyen arányú, komolyabb befektetéstől. A mozi - bálak és más jövedelmezőbb rendezvények miatt gyakorta kényszerszünetet is tartva - tágasabb vendéglői helyiségekbe, tánctermekbe száműzve igyekezett díszletéül szolgálni a nagy varázslatnak, amikor vasárnap délutánonként fáradt cselédlány és megalázott inasgyerek kipirult arccal leste a filmvászon nagyvilági dámájának, rettenthetetlen hősének minden mozdulatát, de már nem is csak nézte, ő maga csókolt, verekedett ott a főúri fényűző kastélyokban, a messzi, egzotikus tájakon.

A közönség megoszlása, az illúziókeltéshez általában nem megfelelő, minden különösebb atmoszférát nélkülöző vetítőhelyek, máskor meg a vázolt hatósági beavatkozások Vásárhelyen még a korszak konjunkturális viszonyai közt sem engedték meg, hogy egy-egy mozi hosszabb távon, akár két-három hónapnál tovább prosperáljon. Ez vonatkozik az időszak kiemelkedőbb vállalkozásaira, Nemes Ármin könyvkereskedő és Bibó Lajos újságíró 1908 őszén az Iparegylet székházában megnyíló Olympia színházára, a Fekete Sasban ez idő tájt berendezkedett Narten Bioscopra, valamint a gr. Csáky Albin téren, a N. Imre Mihály-féle vendéglőben 600 személy befogadására a következő év elején kialakított Uránia színházra is.

A főutcán, az Andrássy és a Batthyány utcák sarkán 1910 őszén nyílt meg a városban az első, már építésénél fogva is mozinak szánt létesítmény. A korszerű, légfűtéses, tágas előcsarnokkal, ruhatárral és cukrászdával is ellátott Uránia színház egyetlen hiányossága, hogy mindössze 400 személyre méretezték, így is 22 nézőnek csak állóhely jutott. Koncz Pál jeles helybeli építész vállalkozása a szórakoztatás mellett a tudományos ismeretterjesztést is zászlajára tűzte, azonban a fővárosi Uránia által megküldött darabokat, melyek inkább csak a szűk polgári-értelmiségi réteget vonzották, a rentabilitás érdeke hamarosan kiszorította műsorából. Az Uránia színház 1910-es Mozi-Újságja megjelenése idejét tekintve - a rendelkezésre álló adatok szerint - az ország 5-6. filmszaklapja volt.

A 10-es évek legelején vitathatatlanná vált a játékfilm, a fekete-fehér néma filmdráma elsőbbsége. A mozik ezután már a műsor felét, olykor egészét is kitöltő slágert játszanak, sztárok - mint Asta Nielsen, vagy Waldemar Psylander - főszereplésével. A híradók, Pali és a többi burleszkhős a kísérőműsorba szorulnak vissza. A francia film hegemón szerepét átvevő dán, majd amerikai, kisebb részben olasz filmgyártás termékei a jól kiépített kölcsönzői hálózaton keresztül a legrövidebb időn belül eljutnak a hazai mozikba is. Ugyanakkor a külföldi filmek magas ára 1912-ben a rendszeres magyar játékfilmgyártást is kiváltotta.

A legkülönfélébb előadások és mutatványok engedélydíjaiból a városi szegényalapra befolyt összegnek 1910-ben már 60%-át adták a mozik befizetései. Részesedésük 1910-ben 28, 1904-ben még csupán 7% volt. Az arány eltolódását kisebb részben a tömegszórakoztatás terén bekövetkezett minőségi átrendeződés idézte elő: a mozi - mely hosszú évekig maga is jobbára gátlástalan szenzációhajhászásával érvényesült - háttérbe szorította a legalacsonyabb rendű vásári komédiákat, mint a katasztrófák, hírhedt személyek stb. képeivel utazó panorámákat, a csodaszülöttek mutogatását, a kígyóembereket, a törpéket és óriásokat. Másfelől a mozielőadások gyakorisága rohamosan növekedett, így 1904 és 1910 között Vásárhelyen több mint tízszeresére, 1912-ben pedig - a vetítések rendszeressé, közel mindennapossá válásával - a mozik által befizetett engedélydíj (hétköznap 1, vasárnap és ünnepnap 2 K) már 411 koronát tett ki az 1910. évi 184 koronával szemben.

Egy korabeli felmérés szerint a hazai mozikban átlag 38, Vásárhelyen - a város akkori két moziját összesen 1300 férőhellyel alapul véve - csak 47 lakosra jutott egy férőhely. A közönség azonban, miközben megélhetési viszonyai egyre romlottak a növekvő drágaság szorításában, valójában egy mozit is nehezen tudott eltartani. A potenciális nézőszám további csökkenését jelentette, hogy a 62 ezres lakosság mintegy 40%-a a városon kívül, a hatalmas kiterjedésű külterületen élt. Nem véletlen, hogy az Uránia színház - bár a konkurens Fekete Sas Mozgó csak az év kis részében vállalkozott vetítésre - fennállása első két és fél éve alatt négyszer cserélt gazdát.

A kedvezőtlen üzletmenet elkeseredett harcot váltott ki a szórakoztatóipar vállalkozásai között. A mozielőadásokon rendszeressé váltak a közönségcsalogató fogások: tombolasorsolás, a műsor idegen elemekkel történő élénkítése (varietészámok bemutatása, bohócok, bűvészek, erőművészek stb. felléptetése). Fellobbant és éleződött a társadalmi vita a mozi és - az előbbire már megszületésétől féltékenykedő - színház szerepéről. A film, amely időközben megmutatta, hogy képes igényes szórakoztatásként, sőt oktató-nevelő szerepben is fellépni, kérte az őt megillető jogokat. Felvetődött Vásárhelyen is a kérdés, hogy vajon"mikor Thalia papjainak vidám kacajától, dévaj, pajkos játékától hangos a nyári aréna, - a mozi fehér vásznán megjelenhetnek-e a különféle színes képek, hátborzongató detektív históriák, Pali, Polidor és mások...". Az ügy végül a belügyminiszter elé került, aki 1913 tavaszán a helyi hatóságok elutasító határozataival szemben a mozitulajdonos javára döntött. Az évtized közepén egyébként az ország 27 törvényhatósági jogú városa közül egyedül Selmec-Bélabányán, a rendezett tanácsú városoknak azonban még mintegy felében nem működött a színiévad alatt a mozi.

A film nagykorúsításához a "tizedik múzsa", a filmművészet kialakulása szolgált alapul. Az alkotók - az egyre gazdagodó képi nyelv segítségével - 1908-10-től a valóság közvetlen ábrázolásán túlmenően már az objektív világról vallott felfogásukat is igyekeztek megfogalmazni. "A mozi zugírók kora kezd lejárni, ma már nemcsak fületlen-farkatlan ugrálásokat lehet látni a moziban, hanem irodalmi értékű, szemet, szívet gyönyörködtető hatalmas drámákat, nagy írók műveit feldolgozó, megelevenítő jeleneteket. Ennek az újabb irányzatnak hódol a helybeli Uránia színház is" - hirdeti meg programját 1913 májusában a mozi Temesvárról jött új igazgatója, Havas Henrik.

"Elragad, fölemel, megkínoz és megríkat. Belemarkol a lelkünk közepébe, és megtanít az élet nagy játékaira" - lelkendezik a kibontakozó filmkritika az Apák bűne című dán társadalmi drámában nyújtott Asta Nielsen-alakítás láttán. A mozik műsorát azonban továbbra is a silány tömegtermékek uralják, a legnagyobb közönséget a detektívtörténetek vonzzák. A közvélemény ugyanakkor egyre erősebben követeli a közerkölcsre veszélyes, a bűnt dicsőítő és a nyers nemiséget hirdető filmek ellenőrzését, különös tekintettel a fiatalkorúak mozilátogatására. Egységes rendelkezés híján egyelőre még a helyi hatóságokra hárult az alkalmankénti szabályozó szerep. Vásárhelyen 1917-ben a rendőr kapitány egy időre betiltotta a detektívdrámákat. Érvényre jutott a közönség értékítélete is: 1912 nyarán az Uránia bukását elősegítette, hogy a hírhedt kalandorfilmek, a Zigomár-sorozat lejáratta a mozit.

A háború kitörése csak ideiglenesen vetette vissza a szórakozóhelyek látogatottságát. A hátország lakossága - ha átmeneti időre is - fájdalmai és nélkülözései elől menedékre lelt az operettek, filmmesék álomködében. A színház 1917-ben fennállásának legeredményesebb évadját könyvelhette el a mozi a háború alatt hétköznap 2-3, vasárnap 3-5 előadást is tartott. Az Uránia igazgatója a megnövekedett érdeklődésre tekintettel 1917 decemberétől a Fekete Sasba helyezte át előadásait, miután annak tágas nagytermét sikerült három évre kibérelnie a várostól.

A monopolkapitalizmus kialakulása során a filmszakmában is létrejöttek a világot áthálózó mamutvállalatok. A film tekintélyének és jövedelmezőségének növekedése az állami és a városi szektor érdeklődését is felkeltette a vásári mutatványokkal való rokonsága által kompromittált, s ezért korábban mellőzött moziszakma iránt. 1916 elején - egy moziépítésre tett újabb ajánlat visszautasításával egyidőben - Vásárhelyen is felmerült, hogy a kizárólagos filmjátszási jogot egy kultúralap céljára maga a város foglalja le. Erre a következő évben, a Fekete Sas bérletének lejártakor, a városi szálloda dísztermének felszabadulásával alkalom is kínálkozott. A képviselőtestület azonban - tájékozódva a házikezelés feltételeiről - a megfelelő szakember hiányában és a berendezés akkori várható nehézségei miatt az üzem városiasítására 1917 novemberében még nem látta elérkezettnek az időt. Ugyanezen közgyűlés - a mozival szemben megváltozott közfelfogás szellemében, de gondolva a város esetleges későbbi érdekeltségére is - vonatkozó szabályrendeletét módosítva már kimondta, hogy a jövőben - szombaton és vasárnap - a színházi szezon alatt is játszhat a mozi.

A mozikonjunktúrát kiváltó háborús körülmények egyúttal gátolták annak lehetséges kihasználását, mint ahogy a mozikra nehezedő anyagi terheket is csak részben lehetett ellensúlyozni a helyárak emelésével. Hatósági és erkölcsi kényszer hatására gyakorivá váltak a jótékony célú előadások. A sorozatos hadikölcsön-jegyzésekből a mozisok is kivették részüket, Havas Henrik összesen 17500 koronával. A tüzelőanyaggal való takarékoskodás érdekében 1916 telétől rendeletekkel szabályozták a szórakozóhelyek záróráját, 1917 februárjában bizonytalan időre be is záratták azokat. Vásárhelyen 1918 novemberében - amikor a városi tanács a naponkénti mozielőadások számát egy előadásra korlátozta - még csak fenyegetett az áramszünet, a következő év nyarától azonban a szénellátás zavarai következtében olykor már hetekre kialudt a villany. Politikailag válságos időkben a helyi Nemzeti Tanács, a Direktórium, majd a megszálló román katonai parancsnokság korlátozta, vagy éppen tiltotta be a vetítéseket.

Az ellenséges országok filmjeinek letiltásáért csak mennyiségileg nyújthattak kárpótlást a feltörekvő német és magyar filmgyártás termékei. Több tiltott mű is bejutott az országba, így 1918 elején - az "internacionális piac" mozgófényképeként - Vásárhelyen is bemutatták az olasz és az egyetemes filmművészet ma már klasszikusnak számító, monumentális alkotását, a Cabiriát. A háborús évek korlátozott filmkínálatában érte el fénykorát az élő szereplők játékát a vásznon látottakéval váltogató sajátos hibridműfaj, a moziszkeccs. Az intervenciós csapatok április 28-i bevonulása Vásárhelyen már megakadályozta a hazai alkotógárda legjobbjainak közreműködésével a Tanácsköztársaság alatt készült játékfilmek bemutatását. A fővárostól elvágott, megszállt területen maga az erdélyi és délvidéki mozik műsorára támaszkodható filmellátás is csak akadozottan folyt.

1919 elején, miután a menekült nyitrai színtársulat költözött be a Sas csilláros termébe, Havas igazgató az Urániában újította fel a mozielőadásokat. A kiváló szakember április végén a forrongó időszak áldozatául esett, - a Fekete Sas Mozit június elsején a fia nyitotta meg újból. Még a bérlet ideje alatt jelent meg az ellenforradalmi kormány rendelete a moziengedélyek revíziójáról, amely rövidesen újrarajzolta a hazai moziélet képét.

Makó Imre
levéltáros
MNL Csongrád Megyei Levéltára, Hódmezővásárhely