A nemzetközi vándorlás tegnap és ma
2001/08/27 00:00
2409 megtekintés
A cikk lejárt! Valószínű, hogy már nem aktuális információkat tartalmaz!
A nemzetközi vándorlás nemcsak a múltban játszott fontos szerepet, hanem a jelenben is rendkívüli jelentőséggel bír. Az 1980-as évek kezdete óta ugyanis újabb áttörés figyelhető meg e vándorlási típusban, ami különösen a menekültek számának alakulásában hozott nagy változásokat.

A mennyiségi mutatók változásai mellett a nemzetközi vándorlásban jelentős minőségi átalakulás is történt. Az államközi vándorlások globálissá válásával az érintett országok és régiók száma egyre nő, és egyre nagyobb távolságról történik a migráció. - A vándorlási folyamatok felgyorsulására utal az a tény, hogy az 1990-es évek végén több, mint 70 millió embert regisztráltak származási országán kívül. Az illegális határátlépőket is számítva ez a szám elérheti a 200 milliót, ami duplája a tíz évvel ezelőtti értéknek. A vándorlások differenciálódnak, vagyis a célországokban nemcsak egyféle vándorlási típus (pl. vendégmunkások beáramlása) tapasztalható, hanem többféle lép fel egymással párhuzamosan. A migráció "nőiesedik", egyre több nő vesz részt a migrációs folyamatokban. - A célországokban előtérbe került a bevándorlási rendszabályok erősítése. A politikai változások következtében rendkívüli módon megnőtt a menekültek száma.

A múlt

Bár a nagy vándorlások az emberiség tönénetének már legkorábbi szakaszaiban is kimutathatók voltak, a Föld európaiak általi meghódítása új dimenziót nyitott a nemzetközi vándorlásban. A rabszolgakereskedelem például addig nem tapasztalt méreteket öltött. Becslések szerint a XVI. és XIX. század között mintegy 13 millió rabszolgát hurcoltak a háromszögkereskedelem keretében Afrikából az Újvilágba. A rabszolgakereskedelem különösen 1700 és 1850 között virágzott. Fő célterülete Brazília volt, később fokozatosan tolódott el a Karib-térségre, illetve az USA déli államaira. Meglepő, hogy a szállítások közel 30 %-a még a XIX. századra esik, holott már a század elején megjelentek a tiltó rendelkezések. A legnagyobb rabszolgakereskedő államok között Portugáliát (a szállítások 40 %-a), Angliát (20%), Franciaországot és Spanyolországot ( 16-16 %) tartják számon. Habár eredetileg az USA-ba a rabszolgáknak mindössze csak 6 %-át szállították, a gyors népességszaporodás miatt a nyugati félteke "rabszolgabirodalmává' nőtte ki magát.

A XIX. század húszas éveitől a rabszolgakereskedelem helyét folyamatosan vette át a kulirendszer. 5-10 éves szerződés keretében az ültetvényeken, bányákban, út-, vasút- és csatornaépítéseken rendkívül embertelen körülmények között és alacsony bérért végeztettek munkát a kulival. A rendszer Kelet-Ázsiában, elsősorban Indiában és Kínában illetve részben Jáván, a Fülöp-szigeteken és Japánban terjedt el. Becslések szerint 1834 és 1937 között legalább 6 millió embert érintett. a bérrabszolgaság. kényszermunka és szabad bérmunka e sajátos keveréke nagyban hozzájárult a kínaiak és indiaiak kirajzásához a világba. A kulirendszer végérvényesen csak 1947-ben szűnt meg, örökségei számos ország (pl. Surinam) sokszínű népessége viseli magán.

Érintőlegesen szólni kell az európaiak tengeren túlra vándodásáról is. A XIX. század elején nagyobb lendületet vett folyamat az 1930-as évek elejéig tartott, a kivándorlás fő időszaka 1850 és 1920 közöttre tehető. E rövid száz év alatt mintegy 50-55 millió ember hagyta el hazáját. A fő kibocsátó országok Írország, Nagy-Britannia, Olaszország és a Skandináv országok voltak. A célországok közül a legtöbb bevándorlót - kb. 30 millió főt - az USA fogadta be, de a lakossághoz viszonyított arányukat tekintve Argentína állt az élen.

Quo vadis?

Az 1950-es évektől a nemzetközi vándorlásban jelentős változások következtek be. Az európaiak tengeren túlra történő kivándorlása elvesztette jelentőségét, ugyanakkor erős bevándorlás indult meg a fejlett országokba, illetve megnőtt a nagytérségen belül az államok közötti vándorlások szerepe. Észak-Amerikában - a korlátozások ellenére - a fő célország az USA. A bevándorlók összetételében nagy súlyponteltolódás következett be az európaiakkal szemben az ázsiaiak javára, s ma már több mint 80 százalékuk fejlődő országból érkezik. Latin-Amerikára - amely korábban klasszikus célterületnek számított - ma a kivándorlás jellemző. A Karib államokból és Mexikóból elsősorban - gyakran illegális úton - az USA-ba és részben Nagy-Britanniába történik kivándorlás. A dél-amerikai államok kevésbé részesednek az USA-ba történő kivándorlásból, viszont jelentős az államok közötti migráció. A legfontosabb célországok Argentína és Venezuela, kibocsátó országok pedig Paraguay, Bolívia, Chile és újabban Uruguay. Ázsia és Észak-Afrika kontinentális viszonylatban negatív vándorlási mérleggel rendelkezik, s a kivándorlás néhány terütetre koncentrálódik (pl. Algériából, Marokkóból, Tunéziából és Törökországból Európába). A fôbb célországok a térségben az arab olajországok, ahol nagyon magas a vendégmunkások száma. Afrikában a Szaharától délre - köszönhetően egyes országok kis méretének, illetve az önkényes határhúzásoknak - régóta jellemző az országok közötti vándorlás. A térségben két migrációs folyamatot kell kiemelni: egyrészt a vándormunkások áramlását a Dél-afrikai Köztársaságba, másrészt a nyugat-afrikai országok közötti vándorlásokat. Ez utóbbi klasszikus iránya északról délre, illetve a belső területekről a partvidék irányába. Fő kibocsátó országok Burkina Faso, Mali, Niger, míg a célországok közül Ghana, Elefántcsontpart és Szenegál emelhetők ki. Ausztráliában a II. világháború után emelkedett gyorsan a bevándorlók száma. Nagy-Britanniából és Írországból még ma is sokan érkeznek, viszont az egyéb európai bevándorlók aránya csökken. Ugyanakkor jelentösen nőtt az Ázsiából és Óceániából bevándorlók aránya. Európában a világháborúkat követő népességcserék és kitelepítések említendők meg (pl. az I. vh. után a görög-török népességcsere, valamint a németek kitelepítései II. vh. után), illetve számolni kell azzal, hogy az egyesült Európában a nemzetközi vándorlás új értelmet nyert.

Napjaink menekültügyi problémái külön figyelmet érdemelnek, hiszen a menekültek száma az elmúlt két évtized alatt sajnos többszörösére emelkedett (1993-ban hivatalosan 16,4 millió menekültet tartottak számon). A gyors számszerű növekedés mellett jellemző, hogy míg az 1950-es évekig a súlypont Európára esett, mára ez a fejlődő országokra tolódott át, illetve a menekülthullámok gyakran a Föld legszegényebb országait érintik. A legtöbb menekült ma Iránban és Pakisztánban tartózkodik, a lakossághoz viszonyított arányukat tekintve viszont Guinea és Malawi vezeti a sort. A délszláv ellenségeskedés legutóbbi felvonásaként hatalmas emberáradat volt kénytelen mozgásba lendulni, elhagyva, majd újra visszafoglalva otthonát.

Figyelembe véve a tendenciákat, a háborús konfliktusokat, természeti katasztrófákat és gazdasági problémákat, az elkövetkező évszázad várhatóan a "menekültek évszázada" lesz.

Egedy Tamás

Lásd még: