A Próféta hitvallásának örökösei
2013/06/05 08:00
795 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Az iszlám vallás hívei két csoportra oszthatók, a síitákra és szunnitákra – ezt a mondatot a középiskolai tananyag is tartalmazza. De hogy az iszlám hogyan vélekedik a más vallásúakról és az iszlámon belüli másképp gondolkodásról, arról kevesebbet szólnak a könyvek. Néhány szempontból e hiány pótlását kísérli meg a cikk.

A vallás alapvonásai

Megfigyelhető az iszlámban a zsidó, keresztény, hellenisztikus, indiai, régi arab szokások hatása, de ez a vallás azoknál sok szempontból egyszerűbb. Az iszlám odaadást jelent, Allah az egyetlen Isten, hiszen az igazi feltétlen odaadás, függés csak egy transzcendens hatalommal szemben nyilvánulhat meg. Ez a hatalom korlátlan és oszthatatlan, ezért az iszlámban a legnagyobb bűn a sirk (társítás), amikor valaki megkérdőjelezi Isten hatalmának monoteista jellegét. Az iszlám türelmességet hirdet más monoteista vallás  híveire is (zsidókra, keresztényekre), hisz Mohamed meg volt róla győződve, hogy azok is Allahot imádják, csak elkorcsosultak hitükben (ld. Ábrahám-vallás fogalma). Az iszlám tehát türelmes irányukban, feltéve ha azok megfizetik a dzsirját (fejadót), melynek fejében a nem muzulmánok is védelemben részesülnek, és szabadon gyakorolhatják vallásukat. A türelmesség nemcsak a máshitűekre terjed ki, hanem a sohasem egységes szemléletű iszlámon belüli nézetkülönbségekre is. Az iszlámban - feltéve, ha a sikr bűnét nem követi el - sok mindent vallhat valaki anélkül, hogy nézetei miatt veszélyben forogna élete. Az inkvizícióhoz hasonló intézmény, a mihna csak igen rövid időre jelent meg a IX. században. Ezért is alakulhatott ki annyi iskola, irányzat, és működhetett szabadon egymás mellett szerte a birodalomban. Ennek a türelmességnek alapja az idzsma, az iszlám központi fogalma. Az idzsma egy konszenzus, ami az iszlám egészére kiterjed, „[...] nem annyira az a döntő az iszlám vallási jelenségének helyes megítélése során, hogy mit mond a Korán és a hagyomány, hanem hogy ezek kijelentéseit és értelmét a közösség hogyan értelmezi” (Goldziher Ignác). Azaz olyan tétel, amelyet a tudósok vagy a széles közvélemény egyaránt elfogad.

A más vallásokkal szembeni türelemnek látszólag ellentmond a dzsihád, mely kezdetben valóban térítő, illetve a meg nem térőket elpusztító szándékkal indult, amikor az Arab-félszigetet és ezzel az arabságot egyesítette, azonban később inkább zsákmányszerző és hódító jelleget öltött. („Nincs kényszer a hitben” 2.szúra, 257.vers). Ettől kezdve nem cél „az igaz hitre” való áttérítés, mivel így az állam elesne a hitetlenekre kirótt fejadótól.

A hódítások hatása

A hódításokkal hatalmas területen elterjedt iszlámot minden irányból új eszmeáramlatok érték. Az iszlám dogmatikára a hellenisztikus gondolkodás, a törvénykezésre a római jog, az államszervezetre a perzsa állameszmék, a miszticizmusára az újplatonikus és az ind gondolatok hatottak. A római jog hatására kialakult a vallástörvények rendszere. Ezek a törvények határozták meg, s határozzák meg nagyrészt ma is a mindennapi életet, alapjuk a Korán és a Hadísz. (A muzulmánoknál nincsenek európai értelemben vett polgári törvények, csak vallástörvények.) Az eltérő jogértelmezések következménye a madzsáhib, tehát a különféle irányzatok, rítusok megléte. Az irányzatok, habár módfelett különböző nézeteket vallottak (pl. eltértek egymástól például a szesztilalom mértékének meghatározásában, a nősülés kötelezővé tételében vallott nézeteik), elismerték egymást, mint akik ugyanazon alapszövegből a Koránból indultak ki. A mai napig is meglévő négy irányzat: sáfihita (Afrikában terjedt el.), anaszita (Törökország), halefita (Közép-Ázsia, India; ez a legelterjedtebb) és a hanbalita (szétszórva; ez a legtürelmetlenebb és a legradikálisabb, nem annyira népszerű.)

Aszketizmus az iszlámban

Az aszketizmus az iszlám egyik legelőször kialakult nézete, később az iszlám vezetőréteg mégse nézte jó szemmel terjedését. Pedig általános tendencia az eszkatológikus vallásoknál, hogy azok gyors terjedésével és az ebből fakadó gazdagodással sokan szembefordulnak és önsanyargató életmódot folytatnak. Az iszlám térhódításával együtt járó szíriai, babiloni, egyiptomi hatással már az Omajjádok alatt megjelentek Irakban az első iszlám aszkéták, akik Isten áhítatos szolgálatának szentelték életüket, a világi dolgoktól  - a harc kivételével - elfordultak. Később léptek fel a nusszák, akik magukat fakírnak, azaz vagyontalannak nevezték. Túlzásba vitték az iszlám vallás- és erkölcstanát, sokszor böjtöltek, sőt nemegyszer vegetáriánus életmódot folytattak (indiai hatás), a liturgiát nem a naponta meghatározott időpontokban, hanem folyamatosan minél többször végezték, magukat teljesen az isteni gondviselésre bízták. Semmibe vették az individuális szemléletet és az emberek véleményét. Ezek a jellemzők valószínűleg keresztény hatásra alakultak ki, a szerzetesektől vették át egyébként a darócruha viselésének szokását, melynek arab neve szúf, valószínűleg innen ered későbbi nevük, a szúfi is.

A szúfizmus az aszketizmusból alakult ki neoplatonikus és indiai hatásra. A szúfi teljesen kizárja a külvilágot, és kizárólag az Isten iránt érzett szerelemnek él, kinek fényétől megmárosodik. A szúfi létcélja az individuum feloldása Istenben, az Isten iránt érzett szerelem (mahabba) által, mert a világi lét csak látszat, Isten a valóság. Indiai hatásra a szúfi misztika kibővül, a buddhista nemes ösvény eszméjével, amelyet tarika, út néven vesznek át. Ez az ember tökéletessé válásának lépcsőfokait határozza meg. Indiából veszik át az olvasó használatát is a IX. századtól. A 770-es évektől egyéb külsőségeket vesznek fel, pl. kivonulnak a társadalomból és monostorokban, külön erre a célra épített házakban gyűlnek össze, hogy kontemplatív életet élhessenek.

Al-Gazáli (megh.1111), az egyik legjelentősebb iszlám jogtudós hatására kerülnek át a szúfita elemek az iszlám általános rendszerébe. Eszerint a vallást mindenkinek egyénileg kell átélnie, az nem spekulációk tárgya, a vallásos élet központi motívumává pedig az isten-szeretetet tette. Munkássága elismeréseként az utókortól megkapta „a vallás életre ébresztője” jelzőt, az iszlám pedig elnyerte mai jellegét.

További érdekes oldalak 

SDT Az iszlám vallás irányzatai és a hódítások