A szipoj lázadás és következményei
2014/07/22 13:00
2349 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

A szipoj az indiai haderőben brit irányítás alatt, a Kelet-indiai Társaság alkalmazásában harcoló hindu és iszlám katonák összefoglaló neve. Maga a kifejezés a Szpáhí katona jelentésű szóból származik. A szipojok elégedetlenkedéseinek már a XIX. század elején volt jele, hol az egyenruhák, hol a zsold elmaradása miatt robbantak ki kisebb lázadások. Ezek a megmozdulások azonban nem terjedtek ki nagyobb területekre.

The_Relief_of_Lucknow

Előzmények

A XIX. század közepére azonban megint felgyűlt a feszültség. A bennszülött lakosság megalázónak tartotta a britek által meghozott és tervezett törvényeket, az özvegyek máglyán való elégetését vagy különösen azt az örökösödési törvényt, aminek alapján a fiú utód nélkül kihalt családok földjei a Kelet-indiai Társaság tulajdonába mennek át. A helyi lakosság ellenszenvvel fogadta a vasútépítést is, mert démoninak tartották a gőzmozdonyokat. Amikor elterjedt egy rémhír a lakosság keresztény hitre kényszerítéséről, akkor már pattanásig feszült a helyzet. Az a bizonyos utolsó csöpp hiányzott a „pohárból”...

Sepoy,_29th_Madras_Native_Infantry._Watercolour_by_Alex_Hunter,_1846

Különösen a fegyveres alakulatoknál lappangott az elégedetlenség, hiszen a britek gyakorlatilag kiszorították a tisztikarból az indiaiakat. Ráadásul amikor modernizálták a fegyverzetet, elterjedt a hír, hogy az új töltényeket marhafaggyúval, mások szerint sertészsírral impregnált papírba csomagolták. Ez azért probléma, mert a zsírozott papír tokokból csak úgy lehetett kivenni, ha a katona a fogával feltépte, ami viszont sértette a hinduk és a muszlimok szokásait is.

A felkelés

Először a bengáli hadtestek katonái tagadták meg a lőszerek használatát, majd egyre több alakulat tagadta meg a brit tisztek parancsainak végrehajtását. Volt, ahol egy közkatona két brit tisztet agyonlőtt, őt is kivégezték e tett miatt.

The_hanging_of_two_participants_in_the_Indian_Rebellion_of_1857.

1857 májusában kezdődött az általánossá váló katonai felkelés, ami egész Észak-Indiát lángba borította. Egyik központja Delhi volt. Mindkét oldalon történtek atrocitások, és nemcsak a katonák, hanem az angol polgári lakosság köréből is voltak áldozatok. Volt, hogy az angolok hozzájuk hű szipoj alakulatokat fegyvereztek le, vagy az ártatlan helyi lakosságon álltak bosszút az ellenük indított akciók miatt. Az angolok csak 1858-ban tudták nagy nehezen leverni a felkelést, amiben kezükre játszott a britek elleni lázadó csoportok etnikai és vallási megosztottsága, széttagoltsága.

A felkelés következményei

A felkelés leverését véres megtorlás követte. A lázadók ágyúra kötözésével, majd az ágyú elsütésével statuáltak példát.

Vereshchagin-Blowing_from_Guns_in_British_India

Egyúttal megváltozott a brit India-politika is. 1858-ban Viktória királynő rendelete értelmében megszűnt a Brit Kelet-indiai Társaság. India a brit korona alá került, s az uralmat diplomáciai eszközökkel biztosították. Ez azt jelentette, hogy megszűnt az annexió, a főkormányzóból alkirály lett, a fejedelmekkel pedig külön-külön szerződést kötöttek a Divide et impera (Oszd meg és uralkodj!) ősi elvét alkalmazva. Ezzel a fejedelmeket támaszként használták fel, formailag szövetségesek lettek és a koronának tartoztak felelősséggel. Ezzel egyszerre egységesítették a pénzügyi és a vámszabályozást, ami a gazdaság központosítása irányába hatott.

1858 után létrejött az India-ügyi Minisztérium a londoni kormányban, s a tanács tagjai tárcaszerű munkamegosztásban dolgoztak. A tartományok élére kormányzó került és mellette végrehajtó tanács (kormány) és törvényhozó tanács működött. Tartományi ügyeknek tekintették a helyi közigazgatást, a rendőrség működtetését, az igazságszolgáltatást, börtönök felügyeletét, az adóbecslést és adószedést, az oktatást, egészségügyet, a köztisztaságot, az öntözést, az utak fenntartását, az építkezést, az erdőgazdálkodást, a városi és községi tanácsok felügyeletét is. 1877-ben Viktória királynőt India császárává koronázzák.

A közigazgatási reformok mellett az indiai brit elit ezután tudatosan törekedett arra, hogy a magasabb rangú kasztok tagjait megnyerje a maga számára, de alapvetően mégiscsak azt kell látni, hogy győzött a fehér ember felsőbbrendűségét hirdető orientalista irányzat. Indiát gyakorlatilag változásra alkalmatlannak ítélték. E felfogás fő ideológusai között találjuk Rudyard Kiplinget is. Ugyanakkor jelentős változások is történtek. Bővült az iskolarendszer, 1857-ben állami kezdeményezésre megalakult az első három egyetem, modernizálták a gazdasági jogrendszert. Erre jórészt azért volt szükség, mert a Szuezi-csatorna megnyílásával fellendült a kereskedelem, s ennek kiszolgálására terjedt az ültetvényes (juta és gyapot) gazdálkodás. A vasútépítésnek köszönhetően fellendült a szén- és vasércbányászat, megjelent a vasipar is.

További érdekes oldalak:

Farkas Judit cikke