A torockói vasbányászat és vaskohászat I.
2015/07/21 12:42
838 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

A Kárpát-medencében a vaskorszak kezdetét a Kr.e. XII. századra teszik.

Az ős-korszak      

A Kárpát-medencében a vaskorszak kezdetét a Kr.e. XII. századra teszik. Az Erdélyi medencében a vaskorszak a Basarabi kultúrával kezdődött, amelyet a Kr.e. a IV. században az agathürkük,  majd a III. században a kelta népek követtek.  A „komoly” vaskohászat megjelenése a keltákhoz fűződik, akik Kr.e. 370 körül jelentek meg. A szakirodalom feltételezi a dákok fejlett vasbányászatát, de ezt régészeti leletek nem támasztják alá. Az őskorszakban Torockó vonatkozásában hitelesen semmit sem lehet kijelenteni.  

A rómaiak vaskohászatáról, a birodalom egészét nézve, számos írásos forrás és régészeti lelet maradt fenn. A bányák állami kézben voltak vagy bérbeadtákőket. Az állami bányák művelésére rabszolgákat, keresztényeket vagy azokkal szimpatizálókat használtak. Erdélyben a római korszakból régészeti leleteket is feltártak, lásd az Apullumban talált felirattöredék vagy a Vajdahunyad környéki komplex lelet (bányaeszközök és egy sziklába vájt buca kemence). A szakirodalom fejlett és jelentékeny vasbányászattal számol, a bányák Vajdahunyad környékén és Torockón voltak, a vasfeldolgozás központjai pedig Apulum (Gyulafehérvár) és Sarmisegetusa (a Hátszeg melletti Várhely) voltak.

Torockó vasbányászatát  illetően csak hipotéziseket lehet felállítani. Nem lehet kizárni e korszak vasművességét, de régészeti kutatások hiányában nem lehet bizonyítani sem.

Kutatásaim alapján felállítottam egy hipotézist, amely összeköti a római vaskohászatot a sziklasírok keletkezésével. A sziklasírok eredete közelkeleti, meghonosodásuk zsidó (közelkeleti) bányászok jelenlétére vezethető vissza. Kr.u. 230 körül elképzelhető zsidó bányászok erőszakos letelepítése, akik itt önálló telepet alkottak és megőrízték magukkalhozott temetkezési szokásaikat. A Vártetőn talált Maximius Thrax császár idejéből való pénzérmék állandó katonaság jelenlétére utalnak,  akiknek feladata a letelepített bányászok felügyelete lehetett.

A rómaiak 261-es kivonulása után Erdélyben a bányászat megszünt és a népvándorlás koráról keveset tudunk.  A gótok (300 – 380) fejlett földműveléssel rendelkeztek, vasbányászattal valószínűleg nem foglalkoztak (az aranybányák sem működtek). A húnok  (380 – 455 ) alatt Erdély elhagyott, csak átmeneti útvonalnak használják.  A gepidák (455 – 567) Magyarországon foglalkoztak vasbányászattal is. Az avarok (567 – 827) után Nyugat-Magyarországon komoly vaskohászati emlékek maradtak (feltártak száznál több bucakemencét). Figyelembe véve Nyugat-Magyarország és Erdély avarkori történelmi viszonyait, nagyon kicsi a valószínűsége, hogy Erdélyben a dunántúlihoz hasonló avar vasművesség létezett. A vándornépeknél a vas bányászata kiegészítő és időszakos tevékenység lehetett, Erdélyben csak a gepidák foglalkozhattak hosszabb-rövídebb ideig bányászattal.

A szlávok a VII sz. elejétől kezdtek beszivárogni kelet felöl az Erdélyi medencébe, majd a VIII. század folyamán eljutottak Erdély minden részére. A kárpát-medencei szláv vaskohászat létezését senki sem kérdőjelezi meg és a szakirodalom feltételezi a vastermelést Erdélyben is. Itt vasbányászatról csak Torockón beszélhetünk, mert a Vajdahunyad környéki vasbányászat csak a XV. században indult újra. Egy átlagos szláv falu 10-20 putriból állt és a vaskohászatban a buca-technika valamilyen változatát alkalmazták.

Torockó határában több helyen is találkozhatunk salakdombocskákkal, messze a pataktól, de ezek puszta jelenléte nem kormeghatározó. A szláv jelenlétet a szláv eredetű határnevek bizonyítják.  A Torockó helységnév is szláv eredetű: az alapszó a troszk(ami vaskövet, vassalakot jelent) és ehhez járul az owképző (jelentése valamiböl való), tehát a Troszkow helységnév jelentése vaskőből való. Ebböl lett idővel a Toroszkó  és Torockó. A honfoglaló magyarok betelepedése a szlávok vasbányászatát bizonyítja: a bányakörzetekben a magyarok a szlávokra telepedtek, mert helyismeret hiányában nem kezdhettek bányásztevékenységbe.  A torockói szláv bányásztelep helyi viszonylatban jelentős lehetett, mert elnevezését a betelepülők átvették.

A honfoglaó magyarok és az Árpád-kor

A magyarok torockói betelepedésének megértéséhez szükséges egy kitérő, amelyben megismerkedünk a honfoglaló magyarok vasművességével és a honfoglalás idevágó részével. 

A honfoglaló magyarok az ural-altáji népek magasfokú vaskohászati ismereteivel rendelkeztek, a vas szavunk uráli eredetű.  A buca-technikát használták és a vasművesség két munkafázisa már kettévált: léteztek a vasolvasztók vasas elnevezéssel és vasfeldolgozók (kovácsok) vasverő elnevezéssel. A vasasok két munkafázisa (ércelőkészítés és vasolvasztás) csak időben különült el: nyáron történt a gyepvas kibányászása, télen pedig az érc feldolgozása, a vasművességet (vasbányászat és vaskohászat)  ugyanazok művelték. Vasművességgel csak egy elkülönült csoport foglalkozott, akik ügyeltek a mesterség titkainak megőrzésére, a mesterség a nemzetségen belül öröklődött.   

Heckenast Gustáv  szerint a ősmagyaroknál a kovácsmesterség szakrális jellegű volt.  A szakrális jelleg azt is jelenti, hogy a szakrális dolgokat nem nevezik meg a nevükön,  hanem jelzős körülírásokat használnak, ilyen az üllő, a fúvó, a harapófogó.  A kovács szláv jövevényszó, régi magyar megfelelője a vasverő és a türk tarkan  A szakrális kovácsmesterség türk eredetű, a türköknél a tarchan (kovácskirály) méltóságnév.  Levédiában a kazár fennhatóság alatt élő magyaroknál a türk népekre jellemző kettős uralkodás létezett: a szakrális uralkodó, a kende (Levédi) és a hadvezér, a gyula.  Álmos törzse a második helyet foglalta el a szövetségben a „fényes nemzetségből” származó Levédi törzse után.  Egy törzshöz tartózott a szakrális uralkodó és a kovácsmesterséget űző néptöredék.

Etelközben Álmos (850-895) lett a kende, ekkor Levédi fia Kurszán a gyula. A honfoglaláskor Álmos volt az új kende, de a kovácsmesterséget folytatók továbbra is Kurszán törzséhez tartoztak. Kurszán halála után (904) Árpád lett az egyeduralkodó:  már nem szakrális, hanem valóságos, aki beleszólást igényelt az ügyintézésbe. Nincs többet kettős királyság, a gyula méltóság az ország második emberét jelentette, akit Árpád nevezett ki. Kurszán halála után a meggyengült törzs Tétény vezetésével átvándorolt Erdélybe, a források a törzset a gyula törzse néven emlitik. A törzs egy kisebb része szétszóródott Nyugat-Magyarországon és e törzstöredéket, a kovácsmesterségnek köszönhetően, kende néven különböztették meg más törzsek tagjaitól.  A „kende” elnevezés jelentése megváltozott, már nem a szakrális uralkodót jelentette, hanem a Levédi törzséből származó kovácsokat. Ez a néptöredék alapozta meg a vaskohászatot Nyugat-Magyarországon, Vas és Zala megyékben.

A történészek között Erdély megszállásáról nincs konszenzus, a jelen írásban elfogadottnak tekintem Erdély két/több lépcsős megszállásának elméletét. A X. század elején Dél-Erdély bulgár megszállás alatt volt és a magyarok (a gyula törzse) előrenyomulás a Torda – Kolozsvár – Bethlen vonalig terjedt (lásd Ó-Torda katonai tábora). A betelepülők  birtokba vették a sóbányákat.  A megszállt területen vasbányászat szempontjából csak Torockó jöhet számításba: az Ó-Tordai vár közelében volt és itt létezett a szlávok vaskohászata.A kende vaskovácsok rátelepedtek a torockói szlávokra és vasműves telepethoztak létre (bányászat + kohászat), amely fedezte az Ó-tordai vár és az erdélyi gyula udvarának vasszükségletét. Növényföldrajzi megfontolásból bizonyítottnak tekinthető, hogy a Torockói medencébe a honfoglalók csak a vas miatt telepedtek le.

A Torockói medencének vasbányászata valószínűleg  különbözött a nyugat-magyarországitól: ott gyepvasat gyüjtöttek, itt viszont „valódi” vasérc volt.  A vasércet a kibukkanás helyéről termelték ki a fedőréteg eltávolítása után. Az érclelő helyek jellege azt sugallja, hogy nagyon hamar áttértek a felszini fejtésről a kútfejtésre: 1,5 – 2,0 m átmérőjű aknákat hajtottak 5 - 6 m mélységig.   

A vaskohászat szempontjából Torockón a honfoglaló magyarok Nyugat-Magyarországon feltárt vasműves telepeihez és buca-kemencéihez hasonlót kell feltételezni, éspedig a X. század első felére jellemző (somogy) fajszi tipust.  A fajsz tipusú műhelygödrökben feltárták az ércpörkölő gödör nyomait, ezek 1,0 - 1,5 m széles, 2,0 - 3,0 m hosszú és 30 - 80 cm mély gödrök voltak.  Általában több kemencével dolgoztak, a kemencéket a kiásott műhelygödör vagy a domboldal oldalába vájták és  agyaggal bélelték.  A kemencék mellnyílását mellfal zárta le és létezett mesterséges fújtatás, ami izomerővel működött. Az agyagból készült fúvóka a mellfalba volt elhelyezve. A Fajszon feltárt kemencék aknájának átmérője 35 - 40 cm és magassága 70 - 80 cm volt.  Ami a kohósítást illeti, az előfűtés (2-3 óra) után következett az olvasztás, amely 5-8 órát tartott. A kemencébe általában 15 - 20 kg vasérc ke-rült, amiből 2 - 3 kg-os bocsot nyertek. A kemence termelékenysége egy olvasztás / nap volt. A vasérc jellegéből fakadóan a Torockón használt kemencék valószínűleg nagyobbak lehettek a Fajszon feltárt kemencéknél.

A X-XII századokban gazdaságilag jelentős tényező volt, hogy Erdélyben a Torockói medence vasműves telepének nem volt versenytársa. A közeli ispánsági váraknak (Ó-Torda, Ó-Kolozsvár) és a gyula udvarának vasszükséglete biztosította a torockói vas piacát. Sőt, e vasszükséglet kielégítése csak az itteni vasbányászat folyamatos működésével volt biztosítható.  

A német betelepedés

A vasbányászat fejlődésében sorsdöntő esemény a német (stájer) bányászok betelepedése, ugyanakkor  ez Torockó történetének egyik tisztázatlan alapkérdése is. Rögzíteni kell, hogy  betelepedés alatt 10-15 (vagy több) család egyidejű letelepedését, míg beszivárgás alatt csak 2-3 család egyidejű beköltözését értjük. A település-szerkezet (ezt tényként kell kezelni) és a népművészetben megnyilvánuló német hatás a betelepedéstbizonyítják.

Torockó történetét először Orbán Balázs írta meg, aki a XII. századra, II. Géza (1141-1162) idejére tette a német betelepítést III. András 1291-es kiváltságlevele alapján és ez a történet vált ismertté. Jakó Zsigmond legenda-eredet-nek nevezte Orbán B. történetírásának idevonatkozó részét és bebizonyította, hogy III. András kiváltságlevele tartalmilag is hamisítvány. A hamisított kiváltságlevél nem jelenti a betelepítés cáfolatát, de erre a kiváltságlevélre alapozott elméletet fenntartani nem lehet. Érveket inkább az elmélet ellen lehet felhozni (pl. betelepők még nem ismerhették a hámor-technikát,  a Thoroczkay magánbirtok kialakulása, stb.) és összefoglalva a XII. századi betelepedésnek a valószínűsége nagyon kicsi.

Jakó Zsigmond tudományosan Torockó történetével nem foglalkozott, a kiváltságlevél kritikájában ezt írta:  „Amennyiben kétségtelen, hogy Torockón szintén német bányászok honosították meg a hámorokat  -  feltételezésünk szerint a XIV. század végén vagy a következő század elején – annyira bizonytalan, hogy azok a jövevények honnan valók lehettek.”.  A gondolatmenetet folytatva  alátámasztás nélkül fogalmazta meg a felvidéki eredetre vonatkozó elképzelést.  Ez a elmélet, ha csak a beszivárgás lehetőségétvizsgáljuk, logikus és elképzelhető, de ... és jönnek az ellenérvek:  bizonyítottan betelepedés történt és nem beszivárgás;  a hámor-technika a Felvidékre egyenesenStájerországól is eljutott;  a szakemberek a torockói hámor-technika stájerországi eredetét tartják valószínűnek;  a jelzett időszakról már nagyszámú oklevél létezik (csak a Thoroczkay család levéltárában 19 darab);  a XIV. század elején Torockó már virágzó bányásztelepülés és 1378 előtt már civitas,azaz mezőváros;  ... és lehet folytatni.

Az érvek többnyire ellene szólnak a XIV. század végi - XV. század eleji feltételezett felvidéki betelepedésnek és így a valószínűsége kicsi.

Heckenast Gustav 1258-1260-ra teszi a torockói bányászok betelepítését, közvetlenül Stájerországból, de nem támasztja alá megállapítását. Jelen írás szerzője tanulmányban foglalkozott a fenti betelepedés kérdésével, amelyet alátámaszt a hámor-technika (az eredet és időpont között nincs ellentmondás);  a bányajog (összeegyeztethető a Thoroczkay magánbirtok létrejötte és a betelepedés); a népesség kérdése (a feltételezett termelési mutatók, valamint a munkaerő szempontjából elfogadható az akkora becsült 12 betelepülő német és 24 őslakós magyar család aránya);  a kiváltságok (a betelepülő német bányászok privilégiumokban részesültek, de a hámortulajdon földesúri kézben volt, aki cenzus fejében átengedte a használati jogot a bányászoknak), valamint a történelmi korrajz. A tatárjárás alatt a mai Aranyosszék elpusztult és nyilván Torockó is szenvedett. István erdélyi herceg sokat tett a tatár pusztítás után Erdély újjáépítéséért, neki, mint Stájerország kormányzójának, lehetősége volt, hogy a torockói vasműves telep fejlesztésére a hámortechnikát ismerő stájer bányászokat telepítsen. (1271 körül stájerországi bányászokat telepített a Garam völgyébe is). A német bányászok felvirágoztatták Torockó vasbányászatát és ezzel magyarázhatóak a pápai dézsmalajstrom adatai és a mezővárosi státusz. Ezen elméletet nem vehetjük bizonyítottnak, de valószínűsíthető.    

Pál András László