A türoszi telepesek kalandjai
2014/07/24 11:57
529 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Fönícia partvidékének városai már Kr.e. XII. században nagy szerepet vállaltak a földközi-tengeri hajózásban és kereskedelemben. Egy évszázaddal később rendszeres kereskedelmi kapcsolataik voltak az Ibériai-félsziget délnyugati partján kialakult Tartésszosszal. Ez a város aranyban, ezüstben és a bronzöntéshez fontos ónban rendkívül gazdag helyen feküdt. De messze volt Föníciától...

Tartésszosszal való kereskedés állandóságának fenntartása érdekében a hispániai tengerparton már igen korán, valószínűleg Kr.e. XI. században föníciai kereskedelmi és hajózási támaszpontokat építettek ki. Ebben az időben még viszonylag kis hajókat építettek, így a hosszú úton nagyon nagy szükség volt a személyzet élelmezésének pótlására, az esetleges javításokra. Ezért újabb és újabb támaszpontokat építettek az útvonal mentén. Így jöttek létre Afrika északi partjain az általában türoszi alapítású kikötővárosok.

Karthágó alapítása

Karthágó eredetmondája a különböző ókori forrásokban többféle változatban is ránk maradt, s ezek eltérnek egymástól mind az alapítás idejét, mind az alapító személyét illetően. A legelterjedtebb nézet Kr.e. 814-re teszi Karthágó alapítását, más hagyományok még korábbra, Trója pusztulásának idejére - mintegy 500 évvel korábbra. A történettudomány álláspontja szerint Karthágó alapítása a föníciai gyarmatosítás része volt. Valószínű, hogy a föníciaiak már jóval korábban megalapították ebben a térségben Utica városát, amely föníciai nyelven régi várost jelent. Utica mellett azért jöhetett létre Karthágó, az "Új város", mert jóval védettebb a kikötője és kedvezőbb a földrajzi fekvése.

Az alapítás mondája

Türoszi telepesek, élükön Elissza (másképp Dido) királynővel Libia partján telepedtek le. De Elissza bátyja meggyilkoltatta húga férjét. Az özveggyé lett királynő saját életét is féltve híveivel együtt elmenekült. Először Ciprus szigetén akartak letelepedni, de innen is menekülniük kellett Elissza bátyja elől. Vándorlásuk során ráleltek egy csendes öbölre, ahol furfangosan becsapták az ott élőket. Dús ajándékokkal érkeztek és cserébe csak akkora területet kértek, amennyit egy ökör bőrével be lehet takarni. Ámde az engedély birtokában az ökörbőrt hosszú, keskeny csíkokra szabták, és azzal akkora területet bírtak körbevenni, amelyen már egy nagy várost tudtak alapítani. Itt építették fel a tenger partján az "Újvárost", Karthadast. Ez a kifejezés latinos formában Karthágó vagy Carthago. A város szépen fejlődött. Azonban a lübiai király szemet vetett a szépséges és gazdag Elissza királynőre, aki még mindig gyászolta a meggyilkolt férjét. A házasság helyett palotája ablakából a saját maga által készített máglyára vetette magát. (Egy másik változat szerint leszúrta saját magát.)

800px-Turner_-_Dido

Karthágó önállósodása

A város Türosz gazdag gyarmatvárosaként fejlődött egészen Kr.e. 670-ig, amikor Türosz elvesztette önállóságát, Asszíria fennhatósága alá került. Ennek következtében Karthágó majdnem teljesen önállóvá válhatott, s ettől kezdve még gyorsabban fejlődött. Fokozatosan megszerezte a Földközi tenger nyugati medencéje feletti ellenőrzést, azaz Észak-Afrikát, Dél-Hispániát, Szicíliát és Szardíniát. Kereskedelme jórészt a tengeri szállításokon alapult. Egy legenda szerint Tartésszosztól a jóval kisebb értékű áruért annyi ezüstöt kaptak, hogy azt nem bírták el a hajók, és ezért az ólomhorgonyokat levették, helyettük ezüsthorgonyokat használtak.

800px-Karthago

Erős flottája mellett zsoldos hadserege segítségével terjeszkedett. A város feletti irányítás az arisztokrácia kezében volt. A döntés elsősorban a két Tanácsot illette, a 30 tagú öregek tanácsát és a 300 tagú nagy tanácsot. Társadalmilag a lakosok két csoportba sorolhatók. Volt egy földbirtokos csoport, mely rabszolgákkal műveltette földjeit, és egy hajótulajdonos kereskedő réteg. E két réteg között éles volt az ellentét, ami több esetben is belső viszályokat okozott.

Vallás

A föníciai hagyományokat megtartotta a város lakossága. Ezek közé tartozott az elsőszülött gyermekek feláldozásának rítusa. Ez kezdetben az egész Földközi-tenger mentén jellemző volt, mert a termékenységkultusz azt hirdette, hogy mivel az isten biztosítja az állandó gyermekáldást és a termést, ezért az isten részesedést kíván az adományából. Mindennek a legjavát, a legelsőt, tehát a termés zsengéjét, az állatok első ellését, a házastársak első gyermekét. A különbség azonban abból a szempontból jelentős, hogy Türoszban már jóval korábban jelképessé tették a szertartást és a gyermekeket csak átdobták egy máglya felett, Karthágóban azonban – Diodórosz görög történetíró feljegyzése szerint - Kr.e. 310-ben, mikor a várost támadta a Szürakuszai türannosza, a Tanács urai úgy döntöttek, hogy a legelőkelőbb családok kötelesek feláldozni elsőszülött gyermekeiket. Az említett történetíró szerint 200 gyermeket küldtek a halálba.

448px-Head_man_Carthage_Louvre_AO3783

További érdekes oldalak:

Farkas Judit cikke