Alkoss, hogy erkölcsös lehess!
2014/02/07 08:00
836 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Szeretne a rosszat közömbösítve jó lenni, szeretné az erkölcsi konfliktusokat fel- és megoldani? Forduljon Bergyajevhez! Tyutcsev elhíresült gondolata szerint Oroszországot a nyugati, az európai racionális elme nem értheti. A XX. század meghatározó orosz gondolkodója, Ny. Bergyjev azonban egyaránt otthonosan mozgott a nyugati és az orosz filozófiában, így az egzisztencializmus és a perszonalizmus révén az orosz bölcseleti hagyományt hitelesen tudta közvetíteni. Ebben az embernek és az erkölcsnek központi szerepet juttatott, és sajátos etikai felfogásában az objektiváció és embertelenség ellenszerét kínálta olvasóinak.

berdiaev02

Az életút

Bergyajev (1874-1948) Kijevben arisztokrata családban született. Gyermekkorában két meghatározó élménye volt, egyfelől a katonai neveltetés iránti mély megvetés (szülei ugyanis katonai pályára szánták), másfelől az ezzel korreláló könyvtári magány. A családi könyvtárban „fogoly szellemként” klasszikusokat olvasott, különösen Kant és Schopenhauer iránt érdeklődött. Már egyetemi tanulmányai során arra a következtetésre jutott, hogy a világot teljesen átjárja a rossz és az igazságtalanság, ezért világmegváltó terveket szövögetett.

Ennek kapcsán jutott közel a marxizmushoz is, emiatt többször letartóztatták, majd Vologdába száműzték, ahol együtt raboskodott többek között Lunacsarszkijjal, Remizovval. A velük folytatott polémiák ébresztették rá arra, hogy a marxizmust és az idealizmust nem lehet közös nevezőre hozni, így a századfordulón már a liberalizmus és idealizmus jegyében írta cikkeit. Ekkoriban több folyóirat szerkesztőjeként az „orosz szellemi reneszánsz” képviselőinek írásait jelentette meg. Az első orosz forradalmat (1905) kritikusan szemlélte, a Vehi c. kötetben az értelmiség téves helyzetelemzésére hívta fel a figyelmet. Ebben az időszakban egyre inkább a vallásfilozófiai kérdések felé fordult, a német misztikusok, Kierkegaard, valamint a szlavofilek, Dosztojevszkij és V. Szolovjov kerültek látókörébe.

Olvasmány- és utazásélményei egy korszakalkotó mű, Az alkotás értelme megírására sarkalták. Az 1917-es októberi fordulatot elutasította, emiatt 1922-ben letartóztatták és kitoloncolták Oroszországból. Berlinben telepedett le, itt jelentek meg a még otthon fogant művei, pl. A történelem értelme, a Dosztojevszkij világszemlélete, illetve a külföldi elismertséget hozó Az új középkor. 1924-től haláláig Párizsban élt, az YMCA-PRESS kiadó, illetve a Puty c. emigráns orosz folyóirat főszerkesztője volt. A szabadság és az istenemberség szellemiségének elfogadtatása és a történeti egyházak megbékéltetése érdekében több alkalommal is ökumenikus találkozókat szervezett. A 30-as évek második felétől visszavonultan élt, olvasmányainak és az írásnak szentelte magát.

kezek-2-horizontal

Középpontban az ember(i személyiség)

Bergyajev meglátása szerint a zárt szubjektivizmus világából az ember kétféleképpen szabadulhat: vagy feloldódik a konformizmusban, ezzel megfosztja magát attól, hogy személyiség legyen, vagy elnyeri a teljes szabadságot, melyhez az etikán keresztül vezet az út. Kétféle etikát különböztetett meg, az egyik a törvényetika (ilyennek tartotta pl. a kanti etikát is), mely a tömegek életét szabályozza, eközben a társadalmi normáknak rendeli alá az emberi személyiséget, ám egyúttal meg is védelmezi azt. A kanti etika paradox vonásának tekintette, hogy miközben Kant elítéli azokat az etikákat, amelyek az embert eszköznek nem pedig célnak tekintik, aközben rigorózus, normatív etikája személytelen marad. Holott csakis a személyiségben mint sajátos mikrokozmoszban találhat egymásra az univerzális és az individuális, ami a teljes értékű emberi létnek is alapfeltétele.

Az etikák másik típusa az alkotás etikája, amely az emberi személyiségen alapszik. Bergyajev az emberi személyiséget igazi titoknak tekintette, mivel meglátása szerint az ember három összetevőből áll: testből és lélekből – ezek a természeti valósághoz láncolják, valamint a szellemből, mely állandóan aktív, tevékeny energia, Isten megnyilvánulása az emberben, a személy személyfeletti tartalma. Ezen a ponton tud az ember kitörni a determinált világból, az ex-stasis, az alkotás révén: transzcendálja magát, vagyis a szabadság szenvedélye és az intuíció révén abba az örökkévalóba lendül át, amely „euklidészi ésszel”, racionális, diszkurzív következtetéssel, nem ragadható meg.

Bergyajev emberbe vetett hite töretlenül jelentkezik minden művéből, emiatt filozófus barátja, Sesztov a „legemberségesebb filozófus”-nak nevezte. Még az ember bűnét, szánalmas evilági helyzetét is metafizikai szinten tartotta magyarázhatónak: attól óvja meg az embert, hogy a kozmikus harmónia bűnébe essen. Nem Isten váltja meg az embert a bűneitől, ez ugyanis determináltságot feltételezne, hanem Isten és az ember együtt-működésén áll vagy bukik az üdvözülés. (Ezért is nevezhető etikája teoandrikus, istenemberi etikának.) Meglátása szerint Isten nem irányítja a világot, csak lehetőséget teremt az üdvözülésre azáltal, hogy megnyilatkozik az embernek, s eszkatológikus jövőképet biztosít a számára. Ebben rejlik az emberi felelősség lényege is. A bergyajevi antropocentrizmus a szobornoszty elvét, vagyis a krisztusi, konkrétan az istenemberi elvet igyekszik elfogadtatni, mely szerint az ember alapvetően szabad és halhatatlan. A szabadság tehát a bergyajevi etika kulcseleme, ezért is fogalmazott úgy, hogy „Filozófiai alkatom sajátossága, hogy gondolati rendszerem alapjául nem a létet, hanem a szabadságot tettem.”

További érdekes oldalak:

Farkas Zoltán cikke