Az amerikai hadsereg jelképe – a Pentagon titkai
2014/09/15 08:00
672 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Az amerikai védelmi minisztérium épülete a virginiai Arlingtonban található, és a világ egyik legnagyobb irodaépületeként a Történelmi Helyek Nemzeti Jegyzékében is megtalálható. Nevével ma már inkább a minisztériumot illetik az épület helyett, amelyről számtalan érdekesség látott már napvilágot.

pentagon-horizontal

Ötszög Virginiában

Egy amerikai építész George Bergstrom tervezte ötszög alakú épületet 1941. szeptember 11-én kezdték építenia Potomac-folyó parjtánVirginai állam Arlington megyéjében. Franklin Delano Roosevelet elnök utasítására csak és kizárólag amerikai vagy az USA-val szövetséges államból származó építőanyagot használtak az építés során, amelyet Leslie R. Groves irányított 16 hónapig, mire elkészült a 23 méter magas épület.

A Pentagon történetéhez hozzátartozik az is, hogy az amerikai kongresszus hosszú ideig hezitált azon, hogy erre a gigantikus költségekkel járó, mintegy 83 millió dollárba kerülő építmény létrehozására engedélyt adjon-e. A döntés meghozatalát azonban jelentősen befolyásolta, hogy az akkoriban 17 különböző épületben működő minisztériumi irodákban helyhiánnyal küzdöttek, s az irodák széttagoltsága csak tovább rontott a helyzeten. Végül a kongresszus is belátta, hogy egyetlen módon lehet orvosolni a problémát, ha létrehozzák azt az óriási épületkomplexumot, ahol a minisztériumhoz tartozó összes iroda helyet kaphat, és a szervezet hatékonyan működhet.

Érdekességek

A Pentagon épületének számtalan érdekessége van, az egyik például, hogy öt oldala van, s a föld felszíne felett öt emelet taláható, míg a föld alatt további kettő szint helyezkedik el.  Az öt körfolyosója összesen 28, 2 kilométer hosszú, a zárt udvara pedig 20 000 négyzetméteren terül el, amelyet gyakran nulladik szintnek is neveznek. A trükkös tervezésnek köszönhetően a komplexum bármely pontjáról mindegyik irodahelyiség 7 perc alatt érhető el.

Ezek az elképeztő számok annak az 1000 építésznek és 14000, három műszakban dolgozó munkásnak köszöhetők, akik mintegy másfél évig dolgoztak az irodaépületen. A 14 hektárnyi területen található épületben jelenleg mintegy 23 000 katona és civil, valamint 3000 főnyi kisegítő személyzet tölti dolgos hétköznapjait. Talán a sors furcsa fintora, hogy 60 évvel az építés megkezdésének napján terrortámadás érte az épületet. 2001. szeptember 11-én az American Airlines 77-es járat csapodott a Pentagonban, ahol a nyugati szárnyban dolgozók közül 125-en, valamint a repülőgépen tartozó összes utazó életét vesztette.

2001. szeptember 11.

Korábban amerikai állami hivatal és épület ellen nem történt ekkora méretű merénylet. Az amerika honvédelem központja tehát a valaha volt leghatalmasabb építmény az USA-ban, itt van a Védelmi Minisztérium és a fegyveres erők főparancsnoksága, nem csoda tehát, hogy kiemelt célpontja a terroristáknak. Az ott dolgozók munkája jelentősen meghatározza a világ hadviselését, nem véletlen, hogy az épületben naponta több mint 200.000 telefonhívást bonyolítanak, egymillió emailt küldenek és fogadnak, 30.000 csésze kávét isznak, és a 4200 faliórát figyelve várják, hogy végetérjen a napi munka.