Busóvárás Mohácson
Szendrei Judit
2003/02/21 15:54
1324 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Amit a braziloknak a riói, vagy az olaszoknak a velencei karnevál, azt jelenti magyaroknak a mohácsi busójárás. A Duna-parti városban lassan idén is előkerülnek az álarcok, és birkabundák; minden háznál készülnek a harsány össznépi mulatságra. Hazánk legismertebb télűző-tavaszköszöntő ünnepségsorozata ez évben is számtalan látványossággal, színes-pajkos felvonulással, hagyományőrző programmal vár minden érdeklődőt.

A mohácsi népszokás eredetéről többféle elképzelés él a köztudatban. A legelterjedtebb magyarázat szerint a busójárás a tél elűzésével kapcsolatos ősi pogány szokásból ered; amikor is az emberek rémisztő ruhákba, álarcokba bújtak, s hangos kiáltásokkal, kürtszóval, kereplővel, kolompokkal járták végig településeket, hogy elijesszék, messzire űzzék a telet. A nyomaték kedvéért máglyát is gyújtottak, s a telet szimbolizáló szalmabábut a tűzbe vetették, hogy hamva se maradjon a hidegnek. A tél elűzéséhez értelemszerűen hozzátartozott a tavaszvárás, illetve a természet újjáéledésével kapcsolatos termés- és termékenység-varázslatok sora is. A jószág szaporulata, a termés bősége érdekében a busók buzogánnyal megütögették a házak sarkait, az istálló szalmájára és a küszöbökre pedig hamut szórtak.

Egy másik verzió szerint a busójárás a török megszállás idején alakult ki; amikor Mohács városának délszláv lakói, a sokácok a turbános ellenség elől a Mohács-szigeti mocsárvilágba menekültek. A bujdosók egy idő után megelégelték a rabigát, és ijesztő álarcokba, állatbőrökbe bújva, zajkeltő eszközökkel felszerelkezve csónakjaikkal átkeltek a Dunán s az éj leple alatt rajtaütöttek az ellenségen. Az álmukból felriasztott törökök az ijesztő álarcos-lármás támadók láttán azt hitték, hogy rossz szellemek sújtanak le rájuk, és halálra rémülve elhagyták a várost. A hősies sokácokról szóló legenda igazsága, és a busó szokások török időkre való eredeztetése azóta többször is megkérdőjeleződött: Mohács ugyanis 1687-ben szabadult fel a török uralom alól, a sokácok pedig csak jó tíz évvel később telepedtek le a városban. Legvalószínűbbnek ma is azt tartják a néprajzkutatók, hogy a Mohácson őslakos délszláv népcsoport korábbi hazájából hozta magával a szokást, mely aztán a Duna-parti településen formálódott tovább és nyerte el mai formáját.

Az Európa-szerte híres télűző mulatság a böjti időszakot megelőzően hat napig tart: csütörtöktől farsangvasárnapig a gyerekhad uralja az utcát: rongyos ruhába, maskarákba öltözve, hangoskodva járják sorra a házakat: ez az úgynevezett kisfarsang. A felnőttek vasárnap csatlakoznak a mulatsághoz, ekkor van az időszak nap legszínesebb eseménye: a busók felvonulása. A többnapos dínomdánom végül húshagyó kedden, a téltemetés aktusával ér véget.

Az évszázados népszokás mára sokat veszített az eredeti hagyományokból, ám a busók öltözete régen is olyan volt, mint ma: szőrével kifordított bundát, szalmával kitömött gatyát, azon pedig színes, ún. "bütykösharisnyát", lábukon bocskort viseltek hajdanán is. A bundát marhakötél fogta össze derekukon, erre akasztották a marhakolompot. Kezükből nem hiányozhatott a fülsiketítő csattogású kereplő, illetve a soktollú buzogány, fejükről pedig a busók elmaradhatatlan kelléke: a fűzfából faragott, állatvérrel festett, vicsorgó vagy éppen vigyorgó álarc.

A busójáró menet az alakoskodók háromféle társaságából állt és áll ma is. Az első csoportot maguk a bundás-álarcos-kereplős busók alkotják, őket követik az álarc nélküli maskarások. A menet legjópofább tagjai a bekormozott arcú, szedett-vedett rongyokba öltözött úgynevezett jankelék, akiknek az a szerepe, hogy távol tartsák az utca népét a busóktól, s akik ezért hamuval, liszttel, vagy fűrészporral, ronggyal töltött zsákjukkal püfölik a közelükbe furakodókat. Hajdanán, ha a jankelék nőkkel találkoztak, megkergették őket, megcibálták a hajukat, megpaskolták őket, sőt nem ritkán a szoknyájuk alá is be-benyúlkáltak. Az ilyen alkalmakkor bizony hálás viseletnek bizonyult az álarc: az incselkedő busók kiléte ugyanis nem derült ki, ily módon nem lett belőle később sértődés sem: az egész tréfa megmaradt a farsangi napok titkának. Az egykori pajzán szokások mára persze jórészt megszelídültek, ám a búsó-járásra látogató hölgyek a mai napig számíthatnak a jankelék tréfás "támadásaira".

A hatnapos ünnepség legérdekesebb, legnagyobb tömegeket vonzó napja a vasárnap, amikor is egész napos, sőt hajnalba nyúló program várja a látogatókat. Délelőtt a belvárosban egy gombostűt sem lehet leejteni a népművészeti és kirakodó vásár területén: a lószerszámkészítőtől a népi hangszergyártón át maszkfaragók, fazekasok, mézeskalácsosok, kékfestők, gyapjúfonók-szövők, szűcsök, mézeskalácsosok és még ki tudja hány mesterség képviselői kínálják portékáikat. A Kanizsai Dorottya Múzeumban és a Kossuth Filmszínház emeleti termeiben a busójáráshoz kapcsolódó kiállításokat tekinthetnek meg az érdeklődők. Az utóbbi helyen például tizennégy mohácsi maszkfaragó munkái és az elmúlt harminc év busójárásait bemutató fotók láthatók, a nemrég megnyílt Busóházban pedig egy negyven embernagyságú bábúból álló élőkép elevenedik meg.

Az igazán látványos események dél körül, a régi népszokásnak megfelelően a Kóló téren kezdődnek: itt gyülekeznek a felvonuláshoz a város különböző pontjairól érkező beöltözött álarcosok, maskarák, jankelék. A sziget felől ide ma is csónakokon érkeznek a rémisztő alakok, ugyanúgy, mint a mondabeli sokácok egykoron. A több ezer fősre hízott tömeg a főutcán át vonul be a város főterére, ahol a hagyományos rongyágyú dörejére kezdetét veszi a szabad farsangolás: tánc, zene, zajos mulatság kifulladásig. Szürkületkor óriási máglyát gyújtanak, és dévajkodva mulatnak, bolondoznak tovább a tűz körül. A felvonulás és a főtéri kavalkád mellett délután kettőtől folyamatos folklórműsor várja az érdeklődőket: népdalverseny, néptáncbemutató, nemzetiségi táncház, valamint számos hazai és külföldi előadó műsora gondoskodik a hangulatról.

Farsangfarkán - kedden - többnyire már csak a mohácsiak "űzik a telet" az utcákon, a barátok, munkatársak, ismerősök ugratják egymást, este pedig a főtéri máglyára helyezett, telet jelképező koporsó elégetésével és körültáncolásával vetnek véget a hatnapos mulatságnak.

A tülkölő, kereplő, kolompot rázó busó csoportok egykoron jókívánságaikat kifejezve, termékenység-varázslatokat végezve járták végig a település házait, no meg persze azért, hogy részesüljenek mindabban a traktában, amellyel a ház népe várta őket. Az ősi mohácsi ünneplés mára már inkább csak idegenforgalmi látványosságként szolgál, ám ennek ellenére érdemes odautazni és részt venni benne, mert nem mindennapi, szórakoztató látványosság, nem utolsó sorban pedig remek alkalom a hétköznapi taposómalomból való kikapcsolódásra.