A hátsóudvar elfeledett különlegessége: Dugonics András szobra Szegeden
2014/04/04 08:00
858 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Szeged legelső köztéri szobra, amit 1876-ban emeltek a kor kiemelkedő szegedi alakjának: Dugonics Andrásnak. Hogy honnan ered a mondás: „Meglépett, mint Dugonics!”, illetve miért éppen a piarista pap-tanárról emeltek elsőként szobrot, a következőkben mind kiderül.

dugonics A hátsóudvar elfeledett különlegessége: Dugonics András szobra. Azt gondolom, hogy amikor a szegediek ezt az első szobrukat felállíttatták, és büszkén vallották gyökereiket szellemiekben is Dugonicsig visszamenőleg, akkor azt a fajta „szegediséget” alapozták meg, amitől ma jól érezzük magunkat ebben a városban. Szeged közössége a város első szobrának felállításával egy olyan fajta hagyományt és szellemi fundamentumot fektetett le, aminek végeredményét ma már tudjuk: egy szobrokkal pazarul berendezett város alakult ki az utókor számára. Ez a szép hagyomány tehát az 1876-ban, Dugonics András szobrának felállításával kezdődött, majd az árvízi újjáépítés utáni időszak fellendülésében szinte szárnyakat kapott. Minden szobor állítása olyan jövőbeli beruházás, amiről a kor soha nem tudja, hogy sárkányfogat vet-e vagy olyat, amiből jó terem! Dugonics szobra mindent elmond arról, ami a 19. század lelkesült magyarságának öntudatra ébredését tükrözi. Három évvel vagyunk az árvíz előtt, amikor a város közössége nagy és híres fiának, a költőnek, a piarista pap-tanárnak, az akkori történeti tudatban a város első igazán jelentős személyiségének szobrot emel. Nem volt Szeged egyedül ezzel a törekvéssel: hasonló módon emeltek ekkoriban emléket Szepesy Ignác püspöknek Pécsett, vagy Csokonai Mihálynak Debrecenben. Az ekkoriban fejlődésnek induló nagyvárosok, nemzeti identitásukat igyekeztek kifejezni egy-egy szobor felállításával, aminek egyértelműen a Habsburg ellenesség állt a hátterében.

A szobor talapzatának felirata: „Dugonics András – emelte Szeged város közönsége 1876.” Ez tökéletesen példázza, hogy az ország első szobrai mind-mind közakaratból és közadakozásból készültek el, sőt maga a köztéri szobrászat is csak ekkoriban kezdett bontakozni. Szegeden Izsó Miklóst bízták meg Dugonics szobrának tervezésével és elkészítésével, és ez bizony Izsó utolsó szobra lett, hiszen nem bírta már életében befejezni utolsó művét. Végül jeles tanítványa Huszár Adolf készítette el a szobor mai formáját. Huszár nagyon hűen követte Izsó elképzeléseit, terveit, és éppen ezért, valamint a mester iránt való tiszteletből, a köztudatban ez a szobor Izsó Miklós alkotásaként él – meséli Tóth Attila. Izsó Miklós a 19. század romantikus magyar szobrászatának kimagasló tudású és életművű alakja volt.

A szobor egyik különlegessége a vakítóan fehér, makulátlan, és hibátlanul megőrzött talapzat, - Luigi Conti építette - ami ebben az esetben azért külön érdekes, mert a szobrok posztamensre emelése ezt követően nyer polgári jogot a hazai köztereken, így Szegeden is. A szobor nagyon szép bronz öntvény, a klasszikus normák szerint mintázott. A bronz itt úgy megérett, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva, gyönyörű a patinázottsága. A műértők szerint akkor rajzolódik ki a szobor igazi, szép sziluettje, amikor a mögötte levő három fa elveszti hatalmas lombkoronáját és akkor az éggel együtt, a szobor mögött egy gyönyörű szövedékes háttér mutatkozik meg. Így a késő őszi időszak a legalkalmasabb Dugonics András emlékének szemügyre vételére.

Dugonics elgondolkodva néz maga elé, és kezében tartja közismert művét, az Etelkát. Egy tiszteletreméltó tudós, intellektuális erényei miatt nagyra tartott ember tipikus és szép szobra ez Szeged egyik kedvelt terén. A történethez viszont hozzátartozik: eredetileg nem ott állt a szobor ahol most, hanem a jelenlegi Rektori Hivatali épületnek hátat fordítva, a térnek ellenkező irányába nézve. Egyesek viszont kifogásolták, hogy az egykori piarista pap-tanár emlékműve, az akkoriban még főreál gimnáziumként működő épület előtt áll. A konfliktus hamar megoldódott: nem is sokkal felállítása után, egy hirtelen elhatározással áthelyezték azt a tér másik oldalába. A szegediek tehát egyik reggel arra ébredtek: eltűnt a szobruk! Innen ered a mondás: „Meglépett, mint Dugonics!”

Dr. Tóth Attila
tanár, művészeti szakíró