Erények nélkül boldogul a világ?
2014/04/04 08:00
1114 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Mi szükség van még erényekre? Egy olyan világban, ahol „a bizalom nyakán kígyó tekereg”, vagy ahol „fél az, aki szeret” (Quimby: Az egyik ember), lehet-e bármilyen szerepe is az erényeknek? Az is lehet, hogy korunkban már másfajta elvárások, másfajta etalonok mentén kell énünk, s teljességgel természetes, hogy az erények kihalóban vannak? Vagy merjük felvállalni és követni is őket minden nehézség ellenére is, mivel nélkülük nem élhetünk teljes életet?

aristotle02-vertical Arisztotelész

Az erény felismerése

Az erkölcsfilozófia legrégibb kérdései közé tartozik az erény problémája, s a görögök egyik nagyjelentőségű felismerésével vált a vizsgálódás tárgyává. Midőn észlelték, hogy pl. egy cipész számos lábbeli elkészítését követően egyre jobb cipésszé válhat, ráadásul ez a módszer kiterjeszthető a tulajdonságokra is, vagyis ha valaki életvitelében a mértékletességet tartja szem előtt, akkor előbb-utóbb mértékletessé válhat. Másfelől rákérdeztek a dolgok, létezők funkciójára, céljára, vagyis ergon-jára, s arra a következtetésre jutottak, hogy minden létező valamilyen célra irányul, legfőbb célja pedig, hogy betöltse rendeltetését. A kiválóság, vagyis az areté, az erény vizsgálatával foglalkozó az erényetika nem az egyes cselekedeteket kívánta vizsgálni, hanem az ember létmódját – azt, hogy mit jelent bátor, mértékletes stb. embernek lenni.

Az erényetikák az emberi életet átszövő társadalmi viszonyokra összpontosítanak, vagyis nem önmagában, hanem a világgal, a közösséggel, politikummal való összefüggésben vizsgálják az emberi erényeket, illetve az erények gyakorlását.

A történelem és az erények

Az első átfogó erényetikát Arisztotelész fogalmazta meg a Nikomakhoszi etika c. művében. Felfogásában az erény nem egyszerűen valamilyen megszerzett (kapott, örökölt, egyszer kialakított) emberi jellemvonás, ez csakis folyamatos gyakorlás révén szerezhető meg, emellett erkölcsiséget megalapozó döntésekre is törekedni kell – ez a boldogulás alapja is egyben. Kimutatta azt is, hogy az egyes erények nem állhatnak önmagukban, hanem szoros kölcsönhatásban kell lenniük egymással. Pl. a bölcsesség erénye elősegíti az igazságosság és mértékletesség erényének elsajátítását. Arisztotelészhez hasonlóan a Bibliának is fontos részét képezik az erények, ám azokat Isten ajándékának, nem pedig emberi erőfeszítés eredményének tekinti.

aquinoi-szent-tamas02-vertical Aquinói Szent Tamás Aquinói Szent Tamás az erényt (virtus) jóra irányuló készségként (bonus habitus) értelmezte (Summa Theologiae), azaz olyan készségként, ami kibontakoztatott képesség (potentia). Velünk született adottságnak, képességnek (isteni adománynak) tekintette pl. a zenei hallást, amit az ember ki kell, hogy fejlesszen magában, vagyis megtanulhat szépen zenélni. A keresztény középkor újfajta erényeket rendelt a kardinális erények mellé – ilyen pl. szeretet, könyörületesség.

A modernitás alapvetően egyénközpontú, racionalista és utilitarista jellegénél fogva idegenkedett az erényetikáktól, csak az utóbbi évtizedekben fordult az érdeklődése az erény problematikája felé. Ez a fordulat annak köszönhető, hogy látókörébe került az erkölcsi tapasztalat, a közjó, valamint a kötelességetikák is visszaszorultak, s a posztmodern világ válságtünetei egy újfajta erényetikai szintézis megalkotására ösztönözték. Arisztotelész kérdése – mi a jó élet, és hogyan tehet szert rá az ember – ismét aktuálisnak bizonyult. Ezekre a kérdésekre MacIntyre és Comte-Sponville adott sajátos válaszokat.

Hogyan lehetünk ma erényesek?

MacIntyre midőn felvázolja korunk erkölcsi, szemléleti válságának okait, új erkölcsi paradigmát javasol. Az ember ne a potenciálisan benne rejlő értékek kifejlesztésére fektesse az energiáit, hanem a jó keresésére, az egyes tevékenységekre vonatkozó belső jók felismerésére, ezáltal ugyanis képessé válhatunk az elénk kerülő bajok, veszélyek, kísértések átvészelésére, közömbösítésére. Ez összefüggésben áll a narratív identitás gondolatával is. Eszerint mindannyian beleszületünk egy bizonyos társadalmi viszonyrendszerbe, s ezáltal már bizonyos identitás birtokosaiként cselekszünk. Vagyis az ember a születésével belecsöppen egy történetbe, amely bizonyos értékekkel (erényfelfogással) és szerepelvárásokkal ruházza fel, emiatt megnyilvánulásai is csak ebben az összefüggésben értelmezhetők.

Comte-Sponville az erények révén tartja megoldhatónak az alapvető erkölcsi problémákat, ugyanis ezeket egyfajta útjelzőként értelmezi. „Az erényeken gondolkodni annyi, mint felmérni a távolságot, ami elválaszt tőlük.” (Comte-Sponville, Osiris, 1998, 17.) Az ember alapvető feladata, kötelessége az erkölcsi tökéletesedés, melyben különösen nagyra értékeli az udvariasság szerepét: „Az udvariasság az első erény, s talán ebből ered az összes többi.” (Comte-Sponville) Ez alapján tekinti át a másik tizenhét erény természetét.

Ezek is segíthetnek abban, hogy megtudjuk, miképpen lehetünk mi magunk is az erények letéteményesei, s általuk válhat értelmezhetővé önnön erkölcsi dimenziónk.

További érdekes oldalak:

Quimby: Az egyik ember
• Ungvári Zrínyi Imre: Alkalmazott etikai alapfogalmak, Egyetemi Műhely K., Bolyai Társaság, Kolozsvár, 2007
• Comte-Sponville: Kis könyv a nagy erényekről, Osiris K., Bp. 1998
• Beran Ferenc: Etika – Az értékek természete, Gondolat K., Bp., 2007

Farkas Zoltán cikke