Gyilkosság a köztársaság megmentésért
2014/06/11 08:00
685 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Mint oly sokszor a történelemben, i. e. 45. év március 15-én is döntő szerep jutott a véletlennek. Pedig milyen könnyen fordulhatott volna másképp az események sora, ha...  Ha a pontifex maximus, „imperátor”, a „haza atyja” Caius Julius Caesar nagyobb figyelmet fordít arra a bizonyos tekercsre, melyet Artemidórosz nyújtott át a tanácsház előtt, s amely óvó üzenetet rejtett az ellene készülő összeesküvéssel kapcsolatosan.

Gaius Julius Caesar

Az út a hatalomig

Ám Caesar Caesar volt, gőgös, tiszteletlen, a hatalom és dicsőség tetőfokán állt, aki nyilván nem olvas menet közben az utcán. Így egyetlen mozdulattal, mellyel az írnoknak átadta a papírost, megpecséltelte sorsát. Olyan politikai összesküvés áldozatává vált, amelyben a diktátor meggyilkolása hatalmi eszköz volt csupán.

Caesar hadvezér volt, aki seregei élén arra készült hogy meghódítsa Galliát. Mindenezt tette abban a  korban amikor Róma a triumvirátusok uralma alatt állt. Pompeius, Crassus és Caesar egyesítve erejüket próbálták a demokrácia medrébe terelni a köztársaságot, de a korlátlan hatalomvágyuktól vezérelve inkább a szembenállás jellemezte a három kivételes férfi kapcsolatát. Míg Caeser meghódította Britanniát addig Pompeius Róma urává vált, s kéri a szenátust, hogy fosszák meg a hadsereg vezetésétől Caesart. A szenátus nemleges válaszát követően a hadvezér „elveti a kockát”. Róma ellen vonul, Pompeius pedig egészen Egyiptomig menekül, ahol XII. Ptolemaiosz az áruló megölésével rendezi a két római konfliktusát.

A diktátor vége

Így válik Caesar előtt szabaddá az út, amely olyan magasságokig emeli, ahonnan már a királyi trón is elérhetővé válhat számára, amennyiben valóban fejére szeretné azt a bizonyos koronát. Számtalan nézőpont létezik arról, hogy Caius Julius akart-e vajon király lenni vagy sem, de az tény, hogy a közvélemény hosszú ideig az ő pártján állt.  Így aztán sok minden megengedhetett magának, s ezzel olyanannyira élt is, hogy számtalanszor lopott, csalt, rabolt, paráználkodott barátai feleségével, nem vettette meg a férfiak szerelmét sem, s nem mutatott tisztetletet a a város polgárai előtt. A királyi koronával való kacérkodásával pedig csak egy újabb kesztyűt dobott az összesküvésre készülő rómaiak arcába, akik élén Marcus Brutus, minden valószínűség szerint Caesara fia arra készült, hogy az „imperátor” meggyilkolásával vetnek véget a diktátori időszaknak.

Huszonkét tőrdöfés ellen nem lehet védekezni

Caesar a halála előtti éjszakán rosszat álmodott, s mivel hitt a varázslatokban és az ígézetekben, ezért elhatározta, hogy azon a bizonyos végzetes napon nem megy a szenátusba. Az összeesküvők élükön Brutussal hosszasan várakoztak a Pompeius teremben, s mivel Caesar soká nem jött ezért követet küldtek hozzá Brutus személyében. Az uralkodó némi rábeszélés után tógát öltött magára, kilépett az utcára, s  átvette azt a korábban már említett bizonyos tekercset. Kiszállva hordszékéből szóba elegyedet Tullius Cimberrel, s jelt adva az összesküvőknek letépte a diktátor válláról a tógát. Caesar hadvezér lévén védekezni próbált.

Előrántotta acél íróvesszejét, de a hatvannál több összeesküvő által ejtett huszonkét tőrdöfést követően délelőtt tizenegy órakor a „Te is, fiam?” utolsó szavakat követően, melyeket Brutushoz intézet, Caesar lelke az égiekhez szállt. Meghalt tehát a diktátor, aki a haladó törekvéseknek volt a hordozója, s bár ellenfelei igyekeztek a régi rendet fenntartani, a római nép mégis a régi úton halad tovább.

További érdekes oldalak: