Habemus papam - a pápaválasztásról
2014/09/24 11:34
753 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Kezdetben a formálódó egyházi hierarchia a püspökeit - köztük a Szent Péter utódának tartott római püspököt, vagyis a római pápát - a székváros papsága, az adott város népe és a szomszéd püspökök választották meg. Ezen utóbbi személyek végezték el a felszentelést is. Az idők során azonban ez az eljárás sokat változott.

Coat_of_arms_Holy_See.svg

Császárok árnyékában

A római előkelők azonban egyre nagyobb befolyást igyekeztek maguk számára szerezni az idők folyamán e tisztség betöltése kapcsán, majd a Nyugat-római Birodalom bukása után a világi uralkodók és a Kelet-római Birodalom - még később a Német-római Birodalom - császára nyert egyre nagyobb befolyást a római püspökök megválasztásakor.

Pope_Gregory_III Justinianus Itália meghódítása után saját terveinek megfelelően módosította a pápaválasztás menetrendjét. Eszerint a pápa halála után a római főpapi hivatalnokok közül kiválasztott három személy köteles a ravennai helytartónak bejelenteni a halálesetet, majd ezután történhet csak meg maga a választás, amelyen a magasabb rangú római papok, hivatalnokok és nemesek vettek részt. A lakosság többi része csak utólagos jóváhagyási jogot kapott. Az új pápa megkoronázására azonban csak a császár megerősítése után kerülhet sor. Az utolsó megerősítést kérő pápa III. Gergely volt (731 - 741)

Az újabb jelentős reform II. Miklós (1059-1061) nevéhez kötődik. Célja az egyházi függetlenség biztosítása volt, hiszen egyrészt el akarta kerülni az itáliai nemesség befolyásának további erősödését, másrészt távolodni próbált a hűbéri jogokat hangoztató német-római császártól. Az új rendszert 1059-ben a lateráni zsinaton hirdették ki. Az új törvény szerint a pápát a bíborosok választják úgy, hogy először a püspök-bíborosok (kardinálisok) kijelölik a személyt, majd a presbiter-bíborosok ezt jóváhagyják. A klérus többi tagjának csak utólagos elfogadási joga maradt. E törvény kimondja azt is, hogy lehetőleg Rómában és római papot kell pápává választani, de eközben tisztelettel kell lenni a császár óhajára is. A szabályozásból egyértelműen kiderül, hogy a pápa megválasztására egyedül csak az egyháznak van joga, bár a császár nyomást gyakorolhat, de megerősítési, szentesítési joga már nincs. Másrészt pedig a bíborosi testület megerősítése a pápa mellett álló tanácsadó szervezet kialakulását tette lehetővé. A bíborosi testület (kollégium) tagjait a pápa választja ki. A pápa és a bíborosok tanácskozásán (a konzisztóriumban) tárgyalták meg e legfontosabb kormányzati ügyeket. E testület tagjai a XIII. századtól viselik a megkülönböztető vörös kalapot és a bíbor színű öltözéket. Számuk a középkorban harminc körül volt, a XVI. század végétől az 1950-es évekig hetven, majd ezt követően száz körül mozgott.

A konklávé létrejötte

A XIII. század hozta el az újabb reformot, amikor is az elhúzódó pápaválasztási procedúrák elkerülésére létrehozták a konklávé „intézményét”. Maga a szó zárt helységet jelent, így elárulja a változtatás jellegét: a pápaválasztó joggal bíró személyeket egy elfalazott helységbe zárták, amit a külvilággal csak egy kicsi forgatható ablak kötött össze. A napi háromszori szerény étkezést kivéve nem létezett számukra más feladat, csak a legmegfelelőbb pápa kiválasztására kellett koncentrálniuk. Elvben bármely keresztelt nőtlen férfi lehet pápa, de a XIV. század óta csak a bíborosok közül választották ki Szent Péter utódát. A szavazáskor - erre az utóbbi időben a sixtusi kápolnában került sor - a kétharmados többségnél eggyel több voksot kellett elérni.

Cappella_Sistina_-_2005

Naponta általában kétszer, a későbbiekben négyszer szavaztak, és az eredménytelen fordulók után a szavazócédulákat nedves szalmával együtt égették el - így keletkezett a fekete füst. A sikeres választást a fehér füst hozza a külvilág tudomására, de magát az érintettet is megkérdezik: „elfogadod-e megválasztásodat, mely törvényesen történt?”

XVI. Benedek pápa egy 2013-as apostoli levelében módosította a pápaválasztás eljárásnak néhány elemét. Ilyen például, hogy az előírásoknak megfelelő választások nem vezettek eredményre, akkor a következő napon nincs voksolás, a bíborosok imádkoznak, elmélkednek és egyeztetnek  egymással. Az ezt követő szavazásokon pedig már csak arra a két bíborosra lehet szavazatot leadni, akik a legtöbb szavazatot kapták. A szavazáson kétharmados többséget kell elérni ahhoz, hogy valamelyikük pápa lehessen.

Az utóbbi évtizedek pápái

A XX. század végén és a XXI. század elején több érdekes fordulat történt a pápaválasztás körül. 1978. október 16-án, egy hétfői nap délutánján (18 óra 18 perckor) szállt fel a fehér füst, tették fel a kötelező kérdést, és adott rá igenlő választ Karol Wojtyla bíboros, Krakkó érseke, aki magának pápaként a II. János Pál nevet választotta. Az egyház életében e választás azért volt mérföldkő, mert 1522-től 1978-ig kizárólag itáliai származású főpapok töltötték be ezt a méltóságot. Nevezték őt utazó pápának is, hiszen sok időt és energiát áldozott arra, hogy felkeresse a világ különböző keresztény közösségeit. De híres volt közvetlenségéről valamint arról is, hogy több esetben bocsánatot kért az egyház múltban elkövetett vétkeiért. II. János Pál utóda a német származású XVI. Benedek lett 2005 áprilisában. Az ő pápasága lemondással zárult, ami ha nem is példátlan, de igen ritka az egyháztörténetben. 2013. február 11-én egészségi állapotára hivatkozva jelentette be lemondását, azóta is az emeritus, azaz nyugalmazott pápa tisztséget viseli. Utóda az apja révén olasz származású, de már Argentínában született Ferenc pápa lett. Ő két szempontból is újdonságot hozott, egyrészt a nevével, hiszen eddig nem volt még Ferenc az egyházfők között, másrészt azért, mert eredetileg jezsuita szerzetes volt.

800px-Papa_Francisco_recién_elegido_2

További érdekes oldalak:

Farkas Judit cikke