Hagyományos mesterségek - Bocskorosság
Kormos Edit
2007/12/16 22:44
1070 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
A bocskor az egyik legősibb emberviselte lábbeli. Földünk valamennyi kontinensén megtaláljuk a bocskort vagy valamely rokonát. Sokáig azért is nem alakult ki külön bocskoros szakma, mert eme ősi "talpalávaló" alkalmatosságot bizony maguknak készítették el az emberek.

Egy egyszerűbb, kevésbé igényes kivitelű bocskor elkészítése valóban nem ördöngösség. A bocskor a talpat és a lábfej egy részét takarja el és védi, szíját a bokán kellett megkötni. A bocskor téglalap alakú bőrdarabból készül. A leginkább megfelelő alapanyag a tehén-, bivaly- vagy ökörbőr. A téglalap szélén körbe lyukakat vertek. Lyukasztóval, árral fúrták át a kemény bőrt. A lyukakon áthúzták a szíjat, majd a kész bocskort a lábra igazították. Attól függően, hogy hova kerültek a lyukak, illetve, hogy milyen módon igazították méretre a bocskort, különböző orrkiképzésű bocskorok születtek. Az erdélyi székely bocskorviseletre a hegyes orr, az alföldi bocskorokra pedig a lekerekített, tompított orr volt a jellemző. A Dunántúlon az ún. fedeles bocskor viselete dívott. Ez a bocskortípus már egészen közel áll a cipők kiképzéséhez.Érdemes megjegyeznünk, hogy bizony nemcsak bőrből készítettek bocskort, de északon élő nyelvrokonaink, a finnugor népek körében például igen elterjedt volt a kéregbocskor, mely a nyírfának a kérgéből készült. Egészen bizonyos, hogy talán nem is olyan régen még nálunk is ismerős lehetett ez a lábbeli. A bocskorokat nyáron rendszerint mezítlábra húzták, télen azonban gyolcsból, vásznakból tekert kapca került alá.A bocskor meglehetősen kényelmes viselet. Mivel nincs sarka, s bőrből készült talpa is elég vékony, a bocskor természetesen simul lábunkra, s nem befolyásolja mozgásunkat, járásunkat. Remek lábbeli például erdei, mezei és hegyi utakon, hiszen a hajlékony talp miatt az izmaink természetesen mozoghatnak. Városi viseletre vagy lúdtalpasoknak (és harántsüllyedéseseknek) azonban semmiképpen sem ajánlanánk, mert az előbbi esetben az aszfaltjárdák hamar elkoptatják a talpát, és sarka híján a sima, kemény felületen egyáltalán nem kényelmes hordani; az utóbbi esetben pedig szintén a sark hiánya miatt hamar megfájdulhat benne a talpuk.A mokaszin és az Ázsiában viselt bocskorok valamint európai rokonaiknak feltűnő hasonlatossága egyaránt azt mutatja, hogy a bocskor öltözékünk igen ősi kelléke, feltehetően még azokból az ősi időkből származik, mikor Amerika és Ázsia kontinenseit nem választotta el tenger, s lakói "száraz bocskorral" járhattak át egyik földrészről a másikra.