Kékfestők tudománya
Kormos Edit
2007/12/16 20:06
1317 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
A textíliák festésének technológiája a XVIII. században terjedt el hazánkban. Anyagtól, mintától, módszertől függően nevezték őket gyapjú-, kelme-, pamut-, posztó-, selyem-, szalag-, vászon- és kékfestőnek is. A kékfestők tudománya meghatározó szerepet játszott honi népviseletünk és lakásdíszítésünk történetében.

A kékfestés technikája azonban nem kétszáz, de 2000 éves hagyományra tekint vissza. Bár Németalföldről vettük át közvetlenül a módszert, a kékfestő technológiaaz ókori Belső-Ázsiából, az ott élő török népektől származik. A kékfestő technika lényege, hogy - akárcsak a batikolás technikájánál - viasszal mintákat nyomnak/festenek a vászonra, majd az egészet indigóval kékre színezik. A méhviaszt később forró vízzel távolítják el, s így csak a minta marad meg az anyagban. A kékfestő technika alkalmazásában élen jártak a kínaiak is, akik csodálatos mintás kelméket készítettek már az időszámítás előtti III. évszázadban is, ráadásul ebből az időből származik az egyik legősibb kékfestő-mintakönyvük is. Kedvelt mintáik voltak a virágok, a stilizált állatok és a gyümölcsök képei.

A kékfestő kelmék formakincse ősi motívumokat rejt: számos elemük még a hunok korába repít vissza bennünket. Ilyen motívumok a tojás (a teljesség és az élet pogány szimbóluma), a madár (a szabadság jelképe), a bazsarózsa (az érzéki nőiséget szimbolizálja), az életfa (a világok találkozását és egységét ábrázolja) vagy az igen kedvelt tulipán (a termékenység jelképe).A kékfestők főleg növényi alapú festékeket használtak színezésre, ezek között is első helyen állta csülleng. A festő csüllenget (Isatis tinctoria) régen Magyarországon is termesztették, s míg az indigó ki nem szorította, szinte kizárólag ebből nyerték a kékfestők színező anyagát. Az egy méterre is megnövő kultúrnövény leveleit szárítják, s ebből készítik a festékanyagot.

A legnagyobb csüllengtermelők azonban egyértelműen Franciaországban és Türingiában éltek. A csüllenget kiszorító indigót Indiából hozták be, kezdetben a vele színezett kék kelmék terjedtek el, később pedig a festék és a festési módszer is.A festésre váró lenvászon anyagot először kifőzték, megszárították és mángorlóval kisimították. Viaszt vagy szigetelő festékanyagot vittek fel rá, ezzel "tarkázták" a vásznat. A festék alatt fehér maradt az anyag. A festést a mesterek a küpaszobában végezték, ahol a vásznat ráfokra akasztották és csörlőkkel engedték bele a festőlébe. A festőlé összetétele a kékfestő mester titka volt. A vászon kék színének mélységét a többszöri merítéssel szabályozták.

Most pedig lássuk, hogyan használhatjuk otthon a kékfestéshez hasonló batikolás technikáját! A legegyszerűbb, ha egy fehér pólóval kezdjük "tanulmányainkat". Vegyünk hát egy fehér pamut pólót, és spárgával közöttük el! Ez történhet úgy, hogy a pólót először a nyakánál kötjük el, majd néhány centinként lefelé haladva újabb elkötéseket végzünk. Ha függőleges csíkokat szeretnénk, akkor a pólót harmonikaszerűen hajtsuk össze az aljától kezdve, majd kötözzük el a fenti módon a "harmonikát". Amennyiben körmintát szeretnénk készíteni, akkor a póló elején csippentsük össze az anyagot és kössük el, majd kifelé haladva a körből, kössünk el egyre nagyobb köröket! Mindig ügyeljünk rá, hogy jó erősen kössük meg a spárgát!Textil ne maradjon "monokróm"! :)