Készakarva nem lehetsz rossz?
2013/09/26 12:01
1135 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Jolanda a nyári szünetben a piacon sétálgatott és nézegette a szebbnél szebb gyümölcsöket, amikor is megakadt a szeme a hívogatóan csábító szőlőn. Amikor közelebb ért, az egyik eladó arra bátorította, kóstolja meg a szőlőjét, és amelyik a legjobban ízlik, abból vásárolhat majd. Jolanda sorra ízlelgette a finomabbnál finomabb szőlőfürtöket, de nehezen tudott dönteni, ezért folytatta a gyümölcsmustrát. Egyszer csak, amikor már épp eldöntötte, hogy a második kosárban lévő szőlőből vásárol, arra lett figyelmes, hogy egy ismeretlen férfi azt követeli tőle, vegye meg az összes olyan fürtöt, amibe belekóstolt. 

Jolandában ekkor tudatosult, hogy időközben áttévedt a szomszédos árusokhoz és azok árujából szemezgetett, ezért állt elő egyikük ezzel a követeléssel. Jolanda teljes jóhiszeműséggel azzal védekezett, hogy ha tudta volna, hogy ez már egy másik árus felségterülete, nem vett volna belőle, vagyis nem szándékosan dézsmálta meg a portékát, így tekintsenek el a büntetéstől. Igazat adhatunk-e Jolandának, vagy jogos a felelősségre vonás?

Szókratész

Ha épp a piacot járta volna Szókratész…

Ha Jolanda a piacon nemcsak érdekérvényesítő árusokkal, hanem az ókori bölccsel, Szókratésszel is találkozott volna, aki rendszeresen megfordult az athéni agorán és elegyedett szóba a járókelőkkel, illetve a piaci kofákkal, akkor érdekes eszmefuttatást hallhatott volna az általa megszenvedett erkölcsi dilemma kapcsán.

Szókratész ugyanis azt vallotta, hogy „senki nem tesz rosszat készakarva” (Menón 77C). Az erkölcstelen cselekedeteket alapvetően az erény nem-ismeretére vezette vissza, vagyis azt állította, hogy az emberek általában azért vétenek az erkölcs ellen, mert egyfelől nem ismerik a jót (így érthetően rosszat tesznek), másfelől pedig nem rendelkeznek azokkal az erényekkel, amelyek helyes cselekvésre ösztönöznék őket. Minden ember alapvetően jóra (saját javára) törekszik, de ha nincs tisztában azzal, hogy mi szolgálja az érdekeit (vagyis az erénnyel), akkor nem meglepő, ha tévútra jut. Ráadásul az erény nem ismerete bűnös hajlammal is együtt jár, mivel az emberek a nem-tudásukat látszattudásként prezentálják. Így például azok, akik az erkölcsi jót azonosítják az élvezettel (a hedonisták), nem magát a jót ismerik fel, hanem azt, amit annak vélnek, tekintenek. Az erény (areté) ezzel szemben az igazi, jóra és rosszra vonatkozó helyes tudás, ami ezáltal tanítható is.

Mindezekből arra a következtetésre jut Szókratész, hogy az erkölcsös élet a belátást nyújtó értelmen kell, hogy alapuljon, azaz az erényt azonosítja a jó ismeretével, ami koherens (rendszerezett) egészet alkot, szemben a vélekedéssel, ami csak részleges tudás lehet. Ezt nevezi az etikatörténet etikai intellektualizmusnak.

Az erényesség fátyla

Ezek szerint Jolanda megnyugodhat, hiszen alapvetően jóhiszeműen járt el, és akaratlanul, pontosabban nem szándékosan követte el a bűnt. Ha ugyanis tudatában lett volna annak, hogy más szőlőjébe tévedt, biztosan nem evett volna abból. Összegezve: Jolanda tudta, hogy lopni (valamit jogtalanul elvenni) bűn, ám nem volt annak tudatában, hogy éppen ezt teszi, amikor más áruját dézsmálja, vagyis mivel akaratlanul követte el a bűnt (mintha az erényre hirtelen fátyol hullott volna), nem vonható felelősségre. Szókratész talán megveregette volna Jolanda vállát, hogy milyen gyorsan sajátítja el a mester tanítását, és azzal vigasztalná ifjú tanítványát, hogy egyébként is jobb az igazságtalanságot elszenvedni, mint elkövetni. Azonban a bíróságot vajmi kevéssé győzte volna meg ezzel az érvelésével.

Szókratész ugyanis tévedni látszik abban, hogy az erény kizárólag értelmi vonatkozású lenne, és mentes lenne a hajlam, illetve az akarat befolyásától. Attól még, hogy tisztában vagyok egyes erényekkel, nem biztos, hogy azoknak az adott körülmények között szükségszerűen eleget is tudok tenni. Honnan tudhatjuk, hogy Jolanda nem a még ízletesebb szőlő reményében tévedt át a szomszédos árusokhoz abban a hiszemben, hogy náluk is hasonlóak a kóstolás szabályai. Talán ezt Jolanda nem is tekintette az erény elleni cselekvésnek?! Szókratész maga sem tudott egyértelmű definícióval szolgálni az erényre vonatkozóan, talán ezért is tartotta mindennél fontosabbnak az önismeretet (vö. delphoi jósda felirata: Ismerd meg önmagad!). Ezt rendszeres önvizsgálattal és az erkölcsösség mibenlétére való rákérdezéssel lehet eredményesen elérni.

Jolandának a fentiek alapján azt javasolhatjuk, hogy mérlegelje a körülményeket, melyeket ő maga ismerhet a legjobban, ezenközben az ártatlanság vélelmével összhangban vegye figyelembe a hatályos jogszabályokat, majd mindent egybevetve legjobb tudása és önismerete alapján hozzon adekvát erkölcsi döntést. Azt persze tudnia érdemes, hogy mestere, Szókratész a végsőkig kitartott elvei mellett – de talán neki könnyebb is volt, hiszen a rossz döntésektől megóvta a daimónja.

További érdekes oldalak

Farkas Zoltán cikke