Különleges harcosok egy különleges világban
2014/09/29 08:00
532 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

A távoli Japán történetének egy rejtélyes és misztikummal övezett korszakát jelentette a szamurájok kora. A X. század környékén szerveződő harcos csoportok egészen az 1800-as évek végéig élvezték a kiváltságaikat és magas társadalmi rangjukat. De kik voltak ők és minek köszönhették páratlan hatalmukat?

szamuraj-horizontal

Gyengülő hatalom

A VIII. és XII. század között a japán császár hatalma fokozatosan gyengült, miközben kialakult a daimjók (földesurak) hűbéri rendszere, amelynek tetején a szamurájok álltak. Kezdetben csupán fegyvert forgató, az uraikat védelmező katonák voltak, de a Heien-korszak közepére már főként földbirtokkal rendelkező, ősi családok sarjai kerülhettek a kiváltságosak társaságába.

A XII. századra végül minden földesúr szamurájjá vált, s továbbra is ők álltak a társadalmi ranglétra legmagasabb fokán. Szigorú szabályok szerint éltek, idealizát erkölcsi kódexük a Hagakure („Levelek alatt”) rögzítette az életükre, hétköznapjaikra, hitvallásukra vonatkozó legfontosabb szabályokat, amelynek követésével helyesen járták a „busidót”, a harcosok útját.

Társadalmi ranglétra

A szamurájok csoportján belül is meghatározott társadalmi ranglétrán foglaltak helyet a különböző családok, melynek alján a föld nélküli katonák voltak, akik szolgálták a földdel rendelkező szamurájokat, akik pedig a még nagyobb birtokkal rendelkező daimjók szolgálatában álltak. Kezdetben íjjal védelmezték uraikat, később pedig kardot használtak, amelyhez testi épségük megóvására rafinált páncélruhát húztak. A lovas szamurájok páncélzata három részből állt: kabuto (sisak), dó (testpáncél) és kuszazuri (csataszoknya). Mindehhez sisakdíszt, sisakellenzőt, nyakvértet, vállpántokat, valamint kotet (felcsatolható karvédőt) hordtak.

A kard elengedhetetlen kelléke és eszköze volt a közelharcnak. A nemesi családba született gyermekek már 7 éves korban megkapták a rövid kardot, a vakizasit, és 14 éves korukban már katanájukkal, azaz hosszú karddal sajátították el a harc alapjait. A szamuráj családba született nők is harcosnak számítottak, ezzel együtt tehát ők is rendelkezetek az összes kiváltsággal, de harcosi tevékenységüket csak és kizárólag családjuk oltalmazására használhatták. Mivel a szamurájoknak elsődelges kötelességük volt megvédeni még életük árán is az urukat, így természetes volt, hogy jogukban állt bárkit megölni a közrendűekkel szembeni vérontás engedett szabályainak betartásával.

A lenézett nindzsák

A japán harcosokat övező misztériumok és a kultúra részét képezi, hogy az emberi életek kiontásával járó felelősséget csak egy lelkileg és szellemileg érett ember tudja a megfelelő módon feldolgozni, amihez elengedhetetlen, hogy a katona a harcosok útját járja és hűséges szolgálója legyen a feljebbvalójának. Az amerikai filmek által bemutatott szamuráj ábrázolásoknak köszönhetően az emberek fejében gyakran él az a kép, hogy ezek a rendkívüli katonák különleges képességek birtokában voltak. Erről szó sincs, egyszerű harcosok és művészek voltak egyszerre, akik a harcművészetnek szentelve élték a hétköznapjaikat.

Éppen ezért lenézték a nindzsákat, akik harcmodorát nem tartották tisztességesnek, viszont sokszor állították őket testőrként saját szolgálatukban.