Legyél te is tagja az Európai Unió Ifjúsági Zenekarának!
2007/12/10 08:00
585 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Az Európai Unió Ifjúsági Zenekara a 2008/2009-es évadra is várja a 14 és 24 év közötti fiatalok jelentkezését, akik szívesen részt vennének egy európai koncertturnén. Az EUYO tagjai ugyan nem részesülnek díjazásban, de az oktatást, utazást és a szállást teljes ellátással díjmentesen biztosítják nekik. A jelentkezés feltételei az alábbiakban olvashatók.

zenekar1 Az Európai Unió Ifjúsági Zenekarát 1978-ban alapították azzal a céllal, hogy összegyűjtse az Európai Unió tagállamaiban tevékenykedő és egyben legtehetségesebb fiatal zenészeit. Minden évben meghallgatásokat tartanak az EU valamennyi országában, hogy betöltsék a 140 helyet - a bekerülő tagoknak is minden évben új meghallgatáson kell részt venniük, hiszen minden évben akadhat náluk tehetségesebb. A bekerülőknek a zenekar lehetőséget nyújt arra, hogy neves hangszer-tanárokkal dolgozzanak együtt, és világhírű karmesterekkel és szólistákkal lépjenek fel a világ nagy koncerttermeiben. A turnékat megelőzi egy-egy kéthetes próbaidőszak, amikor a zenészek a nagyzenekari próbák mellett szekciókban is dolgoznak a vezető európai zenekarok és konzervatóriumok oktatóival. Ezután következik a legfeljebb 10 koncertből álló turné. A koncertkörút repertoárjának előkészítésén túl a próbaidőszak alkalmakat kínál a kamarazenélésre, sportolásra és egyéb szabadidős és társasági tevékenységekre, hogy a zenészek igazán jól érezzék magukat a soknemzetiségű környezetben végzett munka során.

A 2008/2009-es évadra vonatkozó jelentkezési feltételek:

Általános szabályok

  • 14 és 24 év közötti fiatalok jelentkezhetnek (az időszak 2007. december 31-ével bezárólag számít, azaz az 1983. január 1. és 1993. december 31. között születettek jelentkezését várják);
  • a jelentkezőnek 27 EU tagállam egyikének érvényes útlevelével kell rendelkeznie; - a jelentkező rendelkezzék helyi és/vagy országos szintű zenekari tapasztalattal.

A válogatási eljárás

A Magyarországon felvételizni kívánó jelentkezőknek a kitöltött és aláírt jelentkezési lapot a KultúrPont Irodához kell beküldeniük. A magyarországi próbajátékra nem csak magyar állampolgárok jelentkezhetnek, a magyarok pedig az EU 27 tagállamában bárhol kérhetik meghallgatásukat. A külföldi meghallgatások további részleteit illetően lépjen kapcsolatba az EUYO központi irodájával.

Magyarországon a válogatás két lépcsőben történik. Az előmeghallgatáson túljutottak lehetőséget kapnak, hogy az EUYO szakemberei előtt játsszanak. Az eddigi években Lutz Koehler (az EUYO oktatási igazgatója), és David Strange (koncertmester) és Prof. Eckart Hübner (a fúvós szekció tanára) hallgatták meg a Magyarországon felvételizőket; a végső döntés tehát nem magyar kézben van. Az EUYO meghallgatási bizottságának döntése végleges.

Az előmeghallgatás

Magyarországon a meghallgatások egy vagy két fordulóban zajlanak: Ha a jelentkezők létszáma azt indokolttá teszi, előmeghallgatást szerveznek. A jelentkezőket e-mailen és levélben értesítik az eredményről, illetve a második forduló időpontjáról. Eredményhirdetés 2008. április közepén-végén várható. Az előzetes meghallgatáson a jelentkezők a KultúrPont Iroda által felkért szakmai zsűri előtt adnak számot tudásukról. A meghallgatások mindkét fordulója során biztosítják a szervezők a zongorakísérőt, kivéve, ha a jelentkező saját zongorakísérőt kíván hozni. Minden jelentkezőnek magával kell hoznia saját hangszerét. Ez alól természetesen kivételek az ütősök, akik részére hangszert biztosítank.

Azoknak a zenészeknek, akik a jelenlegi meghallgatás előtti két évben az EUYO tagjai voltak (vagy a tartaléklistán, illetve a nyári iskolában szerepelnek), nem kell részt venniük az előmeghallgatáson, hanem automatikusan a meghallgatás döntő fordulójára hívják őket, de jelentkezési lapjukat a jelentkezési határidőig ők is be kell nyújtsák.

A meghallgatások döntő fordulója

A meghallgatások döntő fordulója egész Európában egységes. Első részében a jelentkezők (ütősök kivételével) eljátszanak egy szabadon választott rövid darabot, ami például egy tétel az adott hangszerre írt concertóból vagy szonátából (esetleg egy, a jelentkező által választott előadási darab). Ezzel adhatnak számot a tónusgazdagságról, technikai képességekről és az egyéni interpretációs készségről. Az ütősöknek nem kell szabadon választott darabot hozniuk.

A meghallgatás második részében a jelentkezőknek néhány (az EUYO-bizottság által kiválasztott) szólamanyagot kell eljátszaniuk az EUYO-felvételi kötelező anyagából.

E művek előadására előzetesen gondosan fel kell készülni. A darabokat úgy válogatták össze, hogy segítségükkel vizsgálni lehessen a különböző technikai és zenei szempontokat, például az intonációt, ritmusérzéket, dinamikát, tempóválasztást és vonóvezetést. Általában jobb néhány szólamanyag kiváló eljátszása, mint valamennyi anyagé - de kevésbé jó felkészültséggel. A jelentkezők számíthatnak arra, hogy a meghallgatáson felkérik őket, rugalmasságukat bizonyítására a zenekari szólamanyagokat másképpen (pl. más tempóban) is játsszák el, mint ahogy eredetileg felkészültek.

Az EUYO-meghallgatások döntő fordulója Európa-szerte általában októbertől a következő év márciusáig tart, az időpontok országonként eltérnek.

Az EUYO tanácsai a jelentkezőknek

zenekar2 Az EUYO kötelező anyag a meghallgatásuk leghangsúlyosabb részét adja, lényeges az alapos előzetes felkészülés. Ha csak lehetséges, hallgassák meg az illető darabok felvételeit teljes egészében is és/vagy nézzék át a partitúrájukat; ismerjék meg szólamanyaguk összefüggéseit, hogy annak megfelelően játszhassák el azokat.

Azon fafúvósoknak, akik két hangszeren is játszanak, jobbak a felvételi esélyeik. Ezért lehetőleg

  • a fuvolások készüljenek fel piccoló darabok játszására is, és hozzák el saját piccolójukat a - meghallgatásra;
  • az oboistáknak tanácsos magukkal hozniuk angolkürtjüket, és készülniük kell arra, hogy a meghallgatáson angolkürt-szólamokat játsszanak;
  • a klarinétosoknak tanácsos elhozniuk a meghallgatásra esz-klarinétjukat és basszusklarinétjukat, és fel kell készülniük azok megszólaltatására;
  • a fagottosoknak tanácsos elhozniuk a meghallgatásra basszusfagottjukat, és fel kell készülniük az azon való játékra. A trombitásoknak, kürtösöknek és harsonásoknak olyan darabot célszerű választaniuk, amelyekkel bemutathatják, hogy magasan vagy mélyen is tudnak játszani.

Válogatási folyamat

A döntőben egész Európában eredményes zenészek közül évente legfeljebb 140 muzsikust hívnak meg, hogy csatlakozzanak az EUYO-hoz. További 100-150 zenészt "tartalékosnak" választanak ki, akik meghívhatók, ha egy hely megüresedik (egy másik zenész megbetegszik vagy úgy dönt, hogy elutasítja a meghívást). Néhány további zenészt (körülbelül 5-8-at) meghívnak a zenekar próbaidőszakára (és a zenekar teljes jogú tagjaival együtt készülnek fel a repertoárból), és így tapasztalatot szerezhetnek, annak reményében, hogy így kedvet kapnak a következő években az ismételt jelentkezésre. Ezt a "nyári iskolát" általában a legfiatalabb muzsikusoknak tartják fenn, akik így ízelítőt kaphatnak a zenekar elvárásaiból.

Az eredmény

Az EUYO- évada nyártól a következő tavaszig tart. A kiválasztott legfeljebb 140 legsikeresebb zenészt meghívják, hogy a következő nyáron turnézzanak az EUYO-val. Azon zenészek, akik elfogadják a meghívást, és csatlakoznak a zenekarhoz, jogosultak a következő tavaszi projektben való részvételre is (azaz 2009 tavaszán). Az EUYO fedez minden utazási, szállás- és ellátási költséget, a zenészeknek csak zsebpénzt kell magukkal vinniük.

Az eredményeket az EUYO éves közgyűlésén hirdetik ki, amelyet minden év március-áprilisában tartanak Brüsszelben. Az eredményről a döntést követően a KultúrPont Iroda tájékoztatja a jelentkezőket, de minden további részletről az EUYO központi irodája tud felvilágosítást nyújtani.

Minden év áprilisában az EUYO irodája kapcsolatba lép a zenekarba beválogatottakkal, hogy részletesebb adatokkal szolgáljon (koncerthelyszínek, próbaidőpontok stb.), és hogy részletesebb információkat kérjen a zenészekről (útlevéladatok, útlevélfényképek, diétás igények a turné alatt stb.).

A jelentkezés határideje: 2007. december 14.

Bővebb információ az alábbi honlapon olvasható: www.kulturpont.hu

Forrás: www.kulturpont.hu