Modern kori fővárosok
Farkas Zoltán
2002/10/29 18:51
826 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
A XVII-XVIII. században a központi hatalom megerősödött, s az expanzív külpolitika került előtérbe. Az új (nagy)hatalmak önállóságukat, erejüket és nagyságukat fővárosaikkal is ki akarták fejezni.

Berlin

Berlin 1709-ben

A többi új hatalmi központtal ellentétben nem új keletű város, mert területén már a 6. században a nyugati szlávok (vendek) két kisebb települést hoztak létre (Berlint, mely mocsárvilágba ágyazott szigetet jelent és Köllnt (Cölln), melynek jelentése: cölöpökre épített ház). Az ezredfordulót követő német expanzió (német lovagrend, hospesek) következtében a vendek jobbágysorba kerültek, s a két várost egyesítették, s a régi-új Berlin nevet vette fel, majd 1307-ben városi kiváltságokkal is felruházták. Mivel fontos kereskedelmi útvonalak haladtak át rajta, azért 1359-ben Hansa-szövetség tagja lett.

1442-ben azonban a brandenburgi választófejedelem csapatai elfoglalták, kettéosztották és kiléptették a Hansa-szövetségből, ami szükségszerű gazdasági hanyatlást vont maga után. Átmeneti visszaesés után a Hohenzollern őrgrófok idején (1486-tól) a város ismét fejlődésnek indult. Később ugyan ismét a brandenburgi választófejedelem tette rá a városra a kezét, de most már nem gátolta a fejlődést, sőt a kereskedelem és a manufaktúraipar újabb kibontakozását segítette elő. A harmincéves háború idején erődítménnyé építették át, a vallásüldözések következtében pedig számos szakértelemmel rendelkező iparos (polgár) érkezett Franciaországból és a Habsburg Monarchiából Berlinbe.

1701-ben a Porosz hercegség és a Brandenburgi választófejedelemség egyesült, és a Porosz Királyság új uralkodója, I. Frigyes (1701-1714) mindent megtett azért, hogy államát hódításra alkalmassá tegye. Ehhez többek között virágzó fővárosra is szüksége volt, s 1709-ben Berlint tette meg a születőben lévő birodalom központjává. A város felvirágoztatásában azonban a legnagyobb érdemeket a kor egyik legagilisabb uralkodója, II. Frigyes (1740-1786) könyvelheti el magának.

Versailles

Versailles a francia királyok látókörébe akkor kerül, amikor XIII. Lajos (1610-1643) megvásárolja a területet, s egy vadászkastélyt emeltetett rá. Az volt az eredeti célja, hogy az uralkodás terheitől megszabadulva ide tér vissza. Utóda, XIV. Lajos (1643-1715) szintén megkedvelte a helyet, s többször is elgondolkodott azon, hogy a több szempontból is kiábrándító Párizsból ide teszi át a székhelyét.

Párizs ellenszenvet váltott ki a Napkirályból, ugyanis ötéves korában a politikai forgatagban megfeledkeztek róla, s beleesett a medencébe, úgy kellett kimenekíteni, majd a Fronde-mozgalom idején kétszer is titokban kellett megalázó körülmények között elmenekülnie a városból. (Saint-Simon szerint a király amiatt is el akarta hagyni Párizst, mert szerelmi ügyeiről mindenki szinte azonnal értesült.) A királyi palota, a Louvre pedig szűknek és az átépítések ellenére is használhatatlannak bizonyult. A nagyszámú udvaronc miatt már szűk volt a hely, másrészt az igényesnek egyáltalán nem mondható higiéniai elvárásoknak sem felelt már meg.

Először csak bővítgették az eredeti vadászkastélyt, majd 1661-ben nagyszabású építkezésekbe kezdtek. Az építkezések főfelügyelője kezdetben Colbert volt, akinek az volt a tényleges feladata, hogy az építkezésekre a pénzt biztosítsa. Először a parkot építették meg, melyet 1664-ben ünnepségek és lovasjátékok keretében fel is avattak. Magát a palotát 1668 után kezdték építeni későbarokk stílusban. A cél az volt, hogy kb. 30 ezer ember elférjen, s méltó udvari körülmények között érezhesse magát. Ezután újabb és újabb épületszárnyakkal és épületekkel egészítették ki, végső formáját csak 1756-ban nyerte el. (Ekkor már 15 ezer fős várossá nőtte ki magát a korábbi kis vadászkastély.)

Fővárossá 1682-ben nyilvánította XIV. Lajos Versailles-t, annak ellenére, hogy már korábban is betöltötte ezt a szerepet. Később Európa fényes udvarainak mintájául szolgált.

Szentpétervár

1700-1721 között a svédek és az oroszok ádáz küzdelmet vívtak a Balti-tenger menti területekért (északi háború). Már IV. Rettegett Iván harcot folytatott ezért a térségért, de akkor az orosz cár alulmaradt. Kezdetben úgy tűnt, hogy I. Péter is vereséget szenved riválisától, XII. Károlytól, ugyanis 1700-ban Narvánál súlyosan megfutamították az orosz sereget. 1702-ben viszont sikerült a svédeket legyőzni, s I. Péter meg is ragadta az alkalmat, hogy a svéd betöréseknek ellenállni képes erősséget emeljen. 1703-ban hozzá is láttak az uralkodó védőszentjéről, Szent Péterről elnevezett város építéséhez. Ehhez, pontosabban a háborúhoz az alapot a melegtengeri kikötő szerzésének, illetve Európával való kapcsolattartásnak az igénye jelentette.

Egész addig az orosz településeket magasan fekvő folyópartokra vagy dombokra emelték, s most először fordult elő, hogy sík területen kezdtek hozzá az építkezésekhez. A munkálatokat nehezítette, hogy alapvetően mocsaras területen kellett dolgozni, s már az 1703-as évben a Néva is elárasztotta az új települést. (Több mint két méter magas víz lepte el.) I. Péter kőből épült, mértanilag megtervezett, európai léptékű várost álmodott meg, melynek kivitelezésében rengetegen életüket vesztették- javarészt fegyencek, parasztok és svéd hadifoglyok dolgoztak.

1712-ben Szentpétervárt a cár fővárossá tette, így Moszkva elvesztette addigi elsőségét. (1728-1732 között a reformok ellenzői ugyan elérték, hogy ismét Moszkva legyen a főváros, de ezt a négyéves időszakot leszámítva a város folyamatosan bővül és szépült. Ezt követően 1918-ig őrizte fővárosi rangját is, melyet az is erősített, hogy a fából épült városok - mint Moszkva is - gyakran estek tűzvész áldozatául, míg a kőből épült Szentpétervár mentes volt az ilyen pusztításoktól.)

Washington

Washington 1800-ban

A kongresszus 1790-ben döntött arról, hogy új fővárost hoz létre. A helyszín kijelölésekor kezdetben nagyon komoly viták zajlottak, hiszen mind az északiak, mind a déliek azt szerették volna, ha az ő területükön épül az új város. Végül is az Észak és Dél közötti sávban, a Potomac folyó partját jelölték ki a főváros megfelelő helyszínéül.

A tengerparttól távolabbra tervezték, hogy az ellenség támadásától védve legyen. Arról is gondoskodtak, hogy a szövetségi intézmények ne kerülhessenek egyik fél vagy állam befolyása alá, s tényleg az USA érdekeit képviseljék: létrehoztak egy, a közvetlenül a Kongresszus felügyelete alatt álló közigazgatási egységet. Ezt az eredetileg négyzet alakú területet Amerika felfedezőjéről, Kolumbuszról Columbia kerületnek (District of Columbia) nevezték el.

George Washington elnök Pierre Charles L' Enfant mérnökkari őrnagyot bízta meg a tervek elkészítésével, s meg is álmodta a mértani szerkezetű várost, de az építkezéseket már nem irányíthatta, mert összekülönbözött a helyi földbirtokosokkal és hivatalnokokkal. Utóda, Andrew Ellicott végső tervei alapján kezdtek hozzá a munkálatokhoz, s 1793-ban le is rakták a Capitolium alapkövét. 1800-ban a törvényhozás és az elnök már be is költözhetett az Egyesült Államok szívébe, melyet az egy évvel korábban elhunyt elnök tiszteletére Washingtonnak neveztek el.

Egy évtized múlva az USA és Anglia újabb háborúba keveredett egymással, melynek során a közelben partra szálló angol katonák 1814. augusztus 25-én felgyújtották a város kormányzati intézményeit, többek között az elnöki palotát is. Ezt követően helyreállították az épületeket, s a csöndes kisváros életét legközelebb majd csak a polgárháború zaja veri fel. Magában a városban azonban a harcok nem tettek kárt. A polgárháborút (1861-1865) követő években egyre jobban felduzzadt a népessége, egyre több hivatal költözött ide, emiatt a századfordulóra igazi nagyvárossá nőtte ki magát.

Forrás