Sophie Friderike Auguste von Anhalt-Zerbst német hercegnő 1729-ben született, 1745-ben feleségül ment III. Péter orosz cárhoz. Hitesurát 1762-ben megölette és maga lépett az orosz trónra. Első nagyon helyes lépésként felvette a Katalin nevet a Sophie Friderike Auguste helyett. A történelembe is így - Nagy Katalinként - vonult be.
Uralkodása alatt Nagy Péter reformtörekvéseit követte és próbálta megerősíteni. Míg elődje mindezt erőszakkal, fegyverrel tette, addig ő inkább meggyőzni próbálta alattvalóit, a nyugati szellemet hozta be az országba. Magát humanistának és felvilágosultnak tartotta, levelezett Diderot-val, Voltaire-rel, Grimm-mel. Az ő uralkodása alatt kezdte az egész orosz nemesség a franciákat utánozni. Szinte kötelező volt rendszeresen Franciaországba utazni és otthon is franciául beszélni. Próbálta a nemesek minél nagyobb rétegét maga mellé állítani, ezért újabb jogokkal ruházta fel őket. Például megszűntette a nemesek megkorbácsolásának gyakorlatát - ez igazán elképzelhetetlen volt nyugaton. Egy nemest minden további nélkül le lehetett fejezni, de megkorbácsolni - soha! Ezek az intézkedések persze a parasztság jogfosztását eredményezték, szabadon lehetett őket adni-venni, száműzni, kényszermunkára küldeni.
Humanizmusa azért nem akadályozta meg abban, hogy igazán keménykezű uralkodó legyen. Nem véletlenül robbant ki az ő uralkodása alatt a legnagyobb parasztfelkelés. Vezetőjét, Pugacsovot - miután a felkelést leverte - 1775-ben vaskalitkában szállíttatta Moszkvába, ahol kerékbe törték, lefejezték és elégették. Ragyicsev írót kritikus hangvételéért Szibériába száműzte. Mindezt a humanizmus nevében!
Érthető, hogy szüksége volt kikapcsolódásra, nyugalomra, amikor elfeledkezhet az uralkodás nehéz terheiről. Ez volt az egyik oka annak, hogy tollat ragadott. Gyönyörűségét lelte abban, nagyon erős késztetést érzett. " ...egy új penna láttán viszketni kezd az ujjam..."
Írt verset, regényt és színdarabot, németül, franciául és oroszul. Német volt az anyanyelve, francia a felvilágosult világ köznyelve és orosz mindennapjainak nyelve, egyre inkább sajátjává váló kifejezési eszköze. "Amit írok, mindig suta, ha nem oroszul vetem papírra."
Leginkább vígjátékokat írt. "Azt kérdezi tőlem - írja Grimm-nek -, vajon mért írok annyi vígjátékot. Három oka is van: először azért, mert szórakoztat. Másodszor azért, mert szeretném lendíteni a nemzeti színjátszást, amely új darabok híján valamelyest elhanyagolódott, harmadszor pedig azért, mert egy kicsit orrukra kellett koppintanom a szellemidéző látnokoknak, akik az utóbbi időben bátorságra kaptak..." Hát igen, egy igazi uralkodó semmit nem tehet pusztán saját maga gyönyörűségére!
X. jelenet A Fiatalasszony és (a túlsó oldalról fut be) a Leány
Leány (beszalad) Hol van? Hol van? Hol a kérő? Jaj, kérő! De hát miért nem jön? Ó, be örülök! Megkérik a kezemet!
Fiatalasszony: Éppen most távozott.
Leány: Távozott anélkül, hogy találkozott volna velem? De hát mit csinál?
Fiatalasszony: Apánkurunkhoz és anyánkasszonyhoz ment, hogy beszéljen velük.
Leány: És velem mikor fog beszélni?
Fiatalasszony: Természetesen csakhamar.
Leány (örömében körbefut a színpadon): Kérőm van, kérőm!... De hát merre van? Milyen bosszantó ez!
Fiatalasszony: Te, ne futkoss így! Nem állhatnál csendesen egy helyben?
Leány: Egy helyben!...csendesen... Majd bepanaszollak anyánkasszonynak, csak köss belém. Ő mondta, hogy kérőm akadt, és meghagyta: örvendezzek, mert megkérték a kezemet. S talán bizony ne engedelmeskedjem anyánknak?
Fiatalasszony: Azt azonban nem hagyta meg neked, hogy így futkoss és kiabálj! Ez ugyanis nem illedelmes viselkedés.
/részlet a Vesztnyikovné úrasszony, famíliástul című egyfelvonásos komédiából/
