Palócok
2012/04/16 00:00
1946 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

A palócok mintegy százötven települése az Északi-középhegység lábánál, a Cserhát, a Mátra és a Bükk vidékén Borsod, Heves és Nógrád megye területén található. Nevének eredete mág sem tisztázott, de hírnevének és a palócság életének bemutatásáshoz nagyban járuét hozzá Mikszáth Kálmán munkássága, aki A jó palócok című novelláskötetével szép emléket emelt az északi népnek. Manapság leginkább tájnyelvi sajátosságaik és a gazdag tárgyi és szokásbeli néprajzi hagyományaik révén ismertek.

Palócok_nagy Az 1600-as évekből származnak azok az írásos dokumentumok (jegyzőkönyv, számadáskönyv), amik a palócokról első ízben tesznek említést. A tudományos szakirodalom a 18. század végétől, 19. század elejétől folyamatosan foglalkozik a népcsoport kutatásával, jellegzetességeinek elemzésével. A palóc tájszólásban a nyelvészek szerint három nyelvjárás találkozásával lehet számoli, ezek a nyugati-, közép- és keleti típusok. Ez utóbbi hármas tagolás néprajzi értelemben is használatos, de jellemzően nem jelent éles határvonalat a három népcsoporton belül. Viseletben, szokásokban, bizonyos táncok megjelölésében, a kelet és a nyugati részek között és azokon belül is vannak különbségek.

Származásuk a mai napig nem tisztázott, eredetüket illetően számos feltevés látott már napvilágot. Az egyik elmélet szerit  a kabarok utódai, akik a honfoglaláskor érkeztek a magyar törzsekkel együtt a Kárpát-Medencébe, míg Bakó Ferenc azt állítja, hogy avar, székely, kazár gyökerekkel rendelkeznek. Szeder Fábián 19. század eleji leírásában egy nyelvi alapú megközelítésben a magyarokkal egy eredetűnek tartja őket, olyanoknak akik közé bőven keveredtek török elemek. Egy genetikai vizsgálat viszont azt mutatta ki, hogy az északra élő szlávokkal mutatható ki rokonság, ez az eredmény azonban az 1700-as években újratelepített falvak esetén kérdéses.

Vallás és hiedelem keveredése

A népszokások az elmúlt évtizedekben fokozatosan szűntek meg jelen lenni a mindennapokban, csak bizonyos elemeikben érhetők tetten. Mindemellett egy részük tudatosan megörződik  a hagyományt ápoló személyek és az öntevékeny művészeti csoportok segítségével. A palóc falvakban különösen élt a népi vallásosság azon formája, amelyekben keveredett egymással az egyházi tanítás és a népi hiedelemvilág misztikus jelensége.
A népviselet már csak a hagyományőrző csoportok fellépésein kerül elő a ládák mélyéről. A nők hajviselete, főkötőik színe, díszítése, szoknyájuk száma és hossza, a kötény formája és a fejkendő anyaga, megkötésének módja mind szerepet a népviseletükben. A férfiaknál ugyanezt határozza meg erősen a kalapjuk, ingük hímzése, a rojtos aljú gatya hossza, szélesség és még sorolhatnánk.

Régiónként színes eltérések Palócok_kozepes

Az öltözetek falvanként és csoportonként fejezték ki viselőjük korát, vagyoni állapotát és persze a választás alkalomtól is fügött. A palóc nők főkötői messze földről híresek voltak, a lányok hajfonatát színes szalagokkal dísztették. A pásztorok szintén igen nagy mesterségbeli tudásukról tettek tanúbizonyságot, faragó és vésőtudományukat számos ostornyelek, kampósbotok, ivóbögrék és sótartók emléke őrzi. Az építészet sajátosságát a lakóházak utcára néző oldaláának egyéni díszítésmódja és anyaga adja, ezentúl jellemzőek a 19. század második felétől elterjedt kőoszlopos tornácok, illetve a belső tüzeléső kűrtővel ellátott kemencék, amit a későbbiekben a búbos kemence váltott fel.

Jellegzetes díszítés

A parasztházakat a hármas tagolás jellemezte, ehhez tartozott a lakószoba, pitvar és a kamra. z udvar jellegzetes és gazdaságilag egyik legfontosabb része volt a csűr vagy pajta. A palóc tárgyak legfontosabbjai közé tartoztak az ülő-, vagy tároló alkalmaoságok, a lóca és a kisszék, és a későbbiekben gazdagodva megtalálhatóak voltak a rózsás, tornyos ágyak, a díszes faragott szekrények, ácsolt festett ládák és a nagyfiókos asztalok szintén a palóc háztartások régi emlékei.