Proletárdiktatúra proletariátus nélkül
2014/01/15 16:02
1449 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

„Azoktól a népekről, melyek azzal dicsekszenek, hogy forradalmat hajtottak végre, másnapra kiderül: fogalmuk sem volt arról, mi is történik, a végbement forradalom pedig egyáltalán nem hasonlít arra, amit csinálni akartak.” (Friedrich Engels) E cikknek nem szándéka, hogy Engelst valamiféle prófétai szerepben tüntesse fel, de azt le kell szögezni, ez a meglátása nagyon igaz az 1917-es orosz forradalmakat vezető orosz értelmiségre.

lenin-red-flag520

A februári és az októberi forradalom is az orosz népet zászlajára tűzve rohant neki a cári rendszernek vagy az Ideiglenes Kormánynak. Csakhogy gyorsan kiderült, az orosz nép cseppet sem hasonlít arra az ikonisztikus képre, amit róla az értelmiség színe-java már jó száz éve „fest”, az értelmiségnek pedig alig volt fogalma arról, hogy a gyakorlatban mit is kezdjen a kezébe kerülő hatalommal.

Az állam lerombolása

Lenin_Serov

Lenin szerint a proletárforradalom elsődleges feladata az állam lerombolása, az államgépezet szétzúzása volt. A cári hadsereg gyakorlatilag az I. világháború végére szétzilálódott, nem jelentett komoly hatalmi tényezőt immár. Lenin és csoportja úgy gondolta, hogy a következő lépés a bíróságok, azaz az igazságszolgáltatás rendszerének megsemmisítése lehet, ezért felállították a forradalmi törvényszékeket. Ezek dolga az ún. proletár-lelkiismeret és a forradalmi öntudat jegyében történő ítélkezés, ami igen gyakran vezetett önbíráskodáshoz. Mivel a háború végén egyébként is gyakorivá váltak rablások, utcai verekedések, az ún. népi komisszárok a forradalom nevében azonnali igazságszolgáltatást (?) gyakorolva habozás nélkül kivégezték az elkövetőnek gondolt személyeket. Az önkény brutalitása anarchisztikus jelleget öltött, ezért Leninéknek valamit lépnie kellett. Alig egy hónappal a forradalom győzelme után részben épp a rendteremtés jelszavával hozták létre a Csekát (Csrezvicsajnaja Komisszija, azaz Rendkívüli Bizottság), aminek vezetője a radikális forradalmár Feliksz Dzerzsinszkij lett. Ő úgy ítélte meg, hogy „semmi szükség most igazságszolgáltatásra. Most harcolni kell, test test ellen, élethalálharcot kell vívni, és az győz, aki életben marad!” A Cseka csak a Népbiztosok Tanácsának, azon belül is Leninnek tartozott elszámolással.

„Kolumbusz” csalódása

373px-За_единую_Россію

A Cseka első feladatai közé tartozott a munkabeszüntetések felszámolása. Sajátos helyzet állt elő azzal, hogy a bolsevikok által az októberi forradalomig támogatott, a proletariátus fegyverének nevezett sztrájkok egy csapásra veszélyesnek minősített munkabeszüntetésnek neveztettek, és a hatalom megtorló intézkedéseit váltották ki. Pedig a sztrájkhullám túlmutatott a gyárak körén, s az októberi fordulat után csatlakoztak hozzá közhivatalnokok, pedagógusok, a műszaki értelmiség, sőt a felsőoktatásban dolgozók és az orvosok egy része is. Mindennek az az oka, hogy az orosz értelmiség egy része csalódott a forradalomban, egészen mást várt. Gorkij naplójában idézte egy ismerőse megjegyzését: „Rosszul érzem magam. Mintha Kolumbusz, amikor végre elérte az új kontinens partjait, rájött volna: utálja Amerikát.”

Lenint az értelmiség viselkedése nem érte váratlanul, nem is igazán bízott bennük. Az viszont meglepte, hogy a munkásság egy része szembefordult a forradalommal, holott a nevükben és értük zajlott az egész. Pedig nem olyan megmagyarázhatatlan ez a reakció. A forradalom első intézkedései közül a béke általános igényt egészített ki, de a földosztás a parasztságot igyekezett megnyerni, a munkásság pedig nem igazán tudott mit kezdeni azzal az általános elvvel, hogy ő gyakorolja a hatalmat.

A munkásellenőrzés, avagy a nem létező termelés ellenőrzése

poster-1

A termelés munkásellenőrzése egy körvonalazatlan jelszónak tűnt, a gyakorlatba nem tudták átültetni. A termelés csökkent, az előző termelésirányítási rendszer szétverése után nem jött létre új. Minden gyárban alakult egy munkásbizottság, ami kezébe vette az üzemet, és a munkásság akaratára hivatkozva felszámolták az üzemek régi hierarchikus szervezetét. Előfordult, hogy korábbi sérelmekre hivatkozva agyonverték a mérnököket, művezetőket, munkavezetőket. Felemelték a béreket, bár ennek nem sok jelentősége volt, mert a mezőgazdaság összeomlása miatt nem volt a városokban eladó élelem, nem volt áru, nem lehetett vásárolni semmit. Meghatározták a munkaidőt úgy, ahogy nekik tetszett. Ez azért nem okozott gazdasági összeomlást, mivel az októberi forradalom után gyakorlatilag semmiféle termelés nem volt. Az intervenció és a kitörő polgárháború miatt azonban mindenképp be kellett indítani a termelést, hiszen a hadsereget és a vidéki lakosságot el kellett látni ipari termékekkel. A hadsereg és a városi lakosság szükségleteire hivatkozva pedig érvényesült a mezőgazdaságban a beszolgáltatási kényszer, amire a parasztság a termelés szabotálásával „válaszolt”. A munkásság eddig is rossz ellátása katasztrofálissá vált, ami tovább csökkentette az ipari munkaerő termelékenységét. Ahogy később Lenin elismerte, hiba volt azt hinni, hogy „a parasztoktól a termékfeleslegek kötelező beszolgáltatása keretében megkapjuk a szükséges gabonamennyiséget, ezt elosztjuk a gyárak között, és már meg is van nálunk a kommunista termelés és elosztás.” A polgárháború alatt azonban minden káros hatása ellenére érvényesült a hadikommunizmus, tehát betiltották a magánkereskedelmet, ami éhínséghez vezetett. A gabonaellátás biztosítására élelmiszer-begyűjtő csapatokat szerveztek, így próbálták a minimális fejadagokat biztosítani. A városi lakosság jórészt a feketepiacon beszerzett élelemnek köszönhette, hogy átvészelte ezt az időszakot. Maga a hatalom kényszerítette az embereket a törvények kijátszására, miközben a csempészetért halálos büntetés járt.

Ha a munkásosztály nem eléggé proletár

Az iparban a munkásellenőrzés teremtette katasztrofális helyzetet csak egyféleképp lehetett felszámolni: államosítással, ám az eredményes működéshez vissza kellett állítani a forradalom előtti munkaszervezetet. Vagyis a hierarchikus rendszert, amihez szükség volt újra a régi mérnökökre, művezetőkre – vagyis a szakemberekre. Ez azonban nem a kapitalista rendszer restaurációja, hiszen a termelő üzemek állami tulajdonba kerültek, az előállított javakat az elosztási központokba kellett leadni. Ugyanezektől a központoktól lehetett a nyersanyagokat beszerezni. Tehát tervezés még nem volt, csak az igénylés teljesítése vagy nem teljesítése. El lehet képzelni, hogy ez mekkora bürokráciát eredményezett nagyon rövid idő alatt, a kezdetleges adminisztrációs rendszer pedig csak növelte a helyzet súlyosságát.

Az eddigiekből jól látszik, hogy Lenin eredeti, Állam és forradalom című munkájában leírtak a gyakorlatban nem alkalmazhatók. A proletariátus nem volt képes átvenni az állam irányítását, a proletárdiktatúrának a proletárok nélkül kellett megvalósulnia. A szó második tagja, a diktatúra azonban továbbra is cél maradt, a burzsoának tekintett többségi uralmat, a többség akaratát Lenin elutasította. Legfeljebb új vezető csapat kell a diktatúra élére... Ez lesz a munkásosztály élcsapata, azaz a Kommunista Párt.

További érdekes oldalak: 

Farkas Judit cikke