Pünkösdölő
Joó Hajnalka
2004/05/27 23:26
1151 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Pünkösd napját ezer éve virággal köszöntik Európa országaiban; a hozzá kapcsolódó szokások miatt sok helyütt a "rózsák húsvétjának" is nevezik. A tavaszi időszak végét, a nyár beköszöntét jelentő ünnep a keresztény egyház egyik legbecsesebb ünnepe; nem mellesleg számos népszokásunk kialakulását köszönhetjük neki.

Pünkösd a tavaszi időszak és az egyházi év harmadik fő ünnepe: a kereszténységben az egyetemes egyház alapítását kötik ehhez az időponthoz. Elnevezése a görög pentekoszté, az ötvenedik szóból származik, mivel húsvét után az ötvenedik napon van a helye a naptárban. A Húsvéttal együtt mozgó ünnepet Magyarországon már a kereszténység elterjedése, a Szent István előtti időkben is ismerték, ám akkor még mint a nyárnak, a termőerőnek az ünnepét tisztelték e napokban: a földeken dolgozók pihenhettek-vigadhattak ilyenkor egy utolsót a nagy nyári munkák, az aratás megkezdése előtt. Később a meglévő pogány hagyományokra épültek rá az ünnep keresztény elemei. A tavasz búcsúztatásához számos népszokás kapcsolódik: ám mind közül a pünkösdi király választása az egyik legősibb és legismertebb.

A falu legényei közül ilyenkor különböző erő- és ügyességpróbák során választották ki a legrátermettebbet, akit virágkoszorúval végül "megkoronáztak", s különleges jogokkal ruházták fel. A pünkösdi királlyá választott legény egy évig ingyen ihatott a kocsmában, állatait ingyen őrizték, apróbb vétségeit elnézték, s a következő pünkösdig ő volt a legények vezetője, a lányok kedvence. A kedves népszokást ma már igen kevés helyen elevenítik fel az országban, ám pünkösdi mulatságokat, bálokat, nagyszabású összejöveteleket ma is számos helyen rendeznek szerte az országban és a határon túl. A világ magyarságának legnagyobb tömegeket megmozgató ünnepe évszázadok óta a csíksomlyói búcsú, a nemzeti összetartozás szimbólumává vált eseményre az anyaországból is minden évben sok ezren zarándokolnak.

A székelyföld legnevesebb Mária-kegyhelyénél rendezendő esemény kialakulása a hitújítás idejére, 1567-re tehető, amikor János Zsigmond fegyverrel akarta unitárius vallásra kényszeríteni Csík, és Gyergyó megye katolikus népét. Hitük védelmében egy gyergyóalfalusi plébános vezetésével fegyvert fogtak, és győzelem arattak a katolikusok, majd nyírfaágakkal díszített lobogókkal vonultak a csíksomlyói templomba, hogy hálát adjanak szerencséjükért. Az ötszáz éves hagyományokkal bíró, óriási tömegeket megmozgató ünnepet idén harmadik alkalommal Budapesten is figyelemmel kísérik az érdeklődők: péntek este 10 órától veszi kezdetét az Uránia Nemzeti Filmszínházban a Duna Televízió pünkösdi filmfesztiválja, amely az ünnep előestéjén az igényes filmek szeretetét a virrasztás hagyományával köti össze.

Szintén hagyományosnak számít a "pünkösdölés" történetében a Szentendrei Szabadtéri Múzeum háromnapos rendezvénye is: a május 29-e és 31-e között idén kilencedik alkalommal megtartandó pünkösdi fesztiválon az egykori és a ma is élő népi szokások bemutatása, a népművészet jeles alkotóinak felvonultatása mellett népzenei kultúránk seregszemléjére is sor kerül. Az ünnepség keretében lesz Utcaszínházi Fesztivál, ahol elsősorban a vásári komédiák és az improvizatív színjátszás világa elevenedik meg.
Az ünnepség keretében lesz Utcaszínházi Fesztivál, ahol elsősorban a vásári komédiák és az improvizatív színjátszás világa elevenedik meg. Pünkösdhétfőn az ünnep jellegzetes népszokása, a pünkösdi királyválasztás erőpróbáinak apropóján immár második alkalommal rendezik meg a Falusi Olimpiát. Az ötkarikás játékok falusi változatán a felnőttek és gyerekek, családok és iskolás csoporok különféle népi sportjátékokban mérhetik össze erejüket és ügyességüket.

Nem marad el természetesen a pünkösdi királyválasztás sem: a nagykunsági erőpróbák, ügyességi versengések résztvevői és nézői a vetélkedés után különböző koncerteken, népművészeti bemutatókon és vásárban, kézműves foglalkozásokon, valamint a fesztivál hangulathoz nélkülözhetetlen lacikonyhák, sörpadjain pihenhetik ki fáradalmaikat. Színvonalas ünnepi programokkal várja látogatóit az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark is: a május 31-én, pünkösdhétfőn kezdődő vígasság legfőbb attrakciója a lovas legények erőpróbája lesz, ahol a legbátrabbak mérik össze erejüket és tudásukat a pünkösdi király címének elnyeréséért.

Május 29-én pünkösd apropóján hetedik alkalommal rendezik meg a csömöri lakodalmas találkozót. A térségben és országosan is egyre népszerűbb rendezvényen az idén is lesz hagyományos menyasszony-öltöztetési bemutató, a látogatók megcsodálhatják a menyasszony-öltöztetés minden fázisát, gyönyörködhetnek a különböző tájegységek népviseletében. A programot lakodalmas műsorok, utcai felvonulásnak, menyasszonytánc és néptánc műsorok színesítik. Az esemény különlegességén, a szegedi Hóra táncszínház Táncoló Európa című előadásán 25 nemzet hagyományai jelennek meg zenében, táncban, énekben, látványban.

Május 30-án, vasárnap kora délután 13 órától a gyerekeknek szól minden program, többek között, bemutatkozik a nagysikerű Masz Bábszínpad: "Szelek szárnyán, várok ormán" c. várjátékkal, a Kolompos Együttes pünkösdi mulatsággal szórakoztatja a gyerekeket, lesz játék, tánc. A látogatókat késő estig vegyes szórakoztató programok várják, olyan fellépőkkel és vendégekkel, mint a Mascarades, Ferenczi György és a Herfli Davison együttes. A napot tűzijáték és utcabál teszi még emlékezetesebbé.

Pünkösdölő Mezőkövesd címmel a hétvégén a Matyó Népművészeti Egyesület várja a látogatókat péntektől vasárnapig tartó rendezvényére. A fesztiválon nép- és táncbemutatók, pünkösdi játszóház, kézműves foglalkozások és színi előadások szórakoztatják a vendégeket.
A pünkösd hétvégén Tokajba látogatóknak idén is különleges programokban, illetve élvezetekben lehet részük: a neves borvárosban ugyanis négy napon át zajlanak majd a kulturális, borászati, sport és gasztronómia rendezvények. Az események központi helyszíne a főtéren felállított fesztiválszínpad lesz, ahol minden nap késő estig változatos programok várják az érdeklődőket. A kultúra mellé a főtéren felállított, esztétikus borosstandoknál hegyalja valamennyi fontos borászatának terméke megkóstolható. Tokaj új rendezvényhelyszínén, a kiváló akusztikájú Patkó bányában idén a Matáv Szimfónikusok és a világhírű King Singers (Anglia) énekegyüttes is fellép.

Képek

  • www.nagyutazas.hu/.../buzsakipunkosdikiraly.jpg
  • www.ujember.katolikus.hu/Archivum/000611/0104e.jpg
  • 195.199.75.189/szt_imre/ punkosd.htm