Rózsa Sándor
2005/07/16 14:38
1088 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Máig legismertebb betyárvezérünk legendás alakja valóban létezett, és még kétszáz éve sincs, hogy kivételes alakjával történelmünkbe írta magát.

A híres-hírhedt alföldi betyárvezér 192 évvel ezelőtt, 1813. július 16-án született Szamosújváron. Már világra jöttének körülményei elárulták, hogy nem mindennapi csecsemő született, hiszen a jeles napon olyan hatalmas vihar kerekedett, hogy az erős újszülött menten kiverekedte magát pólyájából. A viharral jött, természete is viharos lett.
Ereje felülmúlhatatlan volt, hiszen tízéves korában képes volt akármilyen embert a földhöz csapni. A család sem mutatott szép példát az erőtől túltengő suhancnak, nem is volt csoda, hogy rossz útra lépett. Apját -lopás miatt- felakasztották, ő pedig sosem tudott kikecmeregni a "Zsiványnak zsivány a fia" - típusú előítéletekből. Pásztor volt, akit 1836-ban állatrablásért másfél évi börtönre ítéltek. A fegyházból megszökött, visszament a Szeged környéki pusztákra. A csongrádi csárdában lelőtt két katonát, betört a tanyákba és lovakat kötött el, de lehet, hogy olyan tetteket is ráfogtak, melyekben vétlen volt.

1845-ben kegyelmi kérvényt nyújtott be a királyhoz, hogy engedje el a korábbi börtönbüntetés hátralevő részét, mert szeretne becsületes ember módjára élni. 32 éves férfi volt már, s belefáradt az állandó bujkálásba, rettegésbe. Kossuth Lajostól kapott mentességet levélben, s 150 fegyverezett lovassal szabad csapatot alakíthatott, és a szerb felkelők ellen sikeres portyázó harcot vitt. Kétségtelen, hogy a pörgekalapos, lobogós, sötétkék ingbe-gatyába, rövid posztódolmányba, fehér szűrbe öltözött betyárcsapat, amelyik kezében drótfonatú, ólomgomb csapójú karikás volt.

Ám ebből a rablóból nem lett a legjobb pandúr, ugyanis a szabadságharc után tovább folytatta rablásait. Bandástul járta a vidéket, a szegényeket nem bántotta, csak a gazdagokat zaklatta. Tekintélye és becsülete nagyra nőtt a szegedi tanyavilágban, mert a zsákmányt mindig igazságosan osztotta el, magának többet sosem adott, s a kalandok során elhalt cimborák családjáról is becsületesen gondoskodott. 1856-ban elfogták, és életfogytiglani börtönre ítélték. Később kegyelmet kapott, de kiszabadulva ismét rablóbandát szervezett, s 1868-ban egy vasúti vonatot is megtámadtak Szeged közelében. Elfogni csaknem lehetetlen volt. Ismerte a környéket, s bújtatója is szép számmal akadt a tanyavilágban, de még a városban is.

Végül Ráday Gedeon királyi biztos fogatta el, s az 1872-es per után kötéláltali halálra ítélték, mit két évvel később életfogytiglani börtönbüntetésre változtattak. 1878. november 22-én távozott az élők sorából.

A periratok szerint legalább 30 halál terhelte a betyárvezér lelkét, ám mégis emberebbnek mutatkozott, mint a világtörténelem más, koronás haramiái. Ő maga is érezhetett ilyesmit. Valami Isten ostorának gondolta magát, akinek külön küldetése volt idelent, nem úgy, mint más útonállóknak.