Szárnyal az Európai Unió az USA-ban
2007/12/07 08:00
552 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Sikerrel zárult az Európai Uniós és az Egyesült Államok között folyó azon tárgyalási folyamat, amelynek célja egy olyan közös megállapodás létrehozás volt, amelyben a felek megnyitották egymás előtt a légi közlekedési piacokat. A "Nyitott égbolt" elnevezésű egyezmény alkalmazásra 2008. márciusától kerül majd sor. Az európai légi közlekedés tehát tovább szárnyalhat jövőre is az "európai-amerikai nyitott égbolton."

szarnyal1 A nemrégiben megszületett „Nyitott égbolt” elnevezésű egyezmény koránt sem indult olyan nyitottan, mint ahogy arra esetleg az elnevezésből következtetni lehetne, sőt. Viharfelhőkkel tarkított volt az ég a felszállás megkezdése során, s csak a hosszú és fáradságos munkának volt köszönhetőm hogy végül simán ment a leszállás. 2005. májusában ugyanis az Európai Bíróság felszólítást küldött tizenegy tagállamnak, köztük Magyarországnak is, azzal a tartalommal, hogy ezek az államok az Egyesült Államokkal fenntartott légi szerződéseik kapcsán, sértik az európai jogot annak tekintetében, hogy azok olyan nemzeti záradékokat tartalmaznak, amelyek az adott országot előnyben részesítik. A hazánknak, valamint Lengyelországnak, Cseh Köztársaságnak, a Szlovák Köztársaságnak illetve Máltának címzett levél kapcsán a Bíróság megjegyezte, hogy mivel ezek a megállapodások a tagállamok uniós tagságát megelőzendően jöttek létre, nem sértik az Unió kizárólagosságát.

De, ezt a helyzetet mielőbb orvosolni kellett, vagyis megkezdődtek a tárgyalások az Egyesült Államok és az Európai Unió között annak érdekében, hogy létrejöjjön egy közös légtér, s ezzel rendezzék a légi közlekedés eme vitás szegmensét. 2007. márciusában sikerült megállapodásra jutni a feleknek, amelynek eredményét az Unió az alábbi adatokban könyvelte el: 12 milliárd euró plusz bevétel, 80 ezer új munkahely, 26 millióval több utas az elkövetkező öt évben. Ez a siker azonban nem adta egykönnyen magát, hiszen 2006 telén az USA úgy látta, nem sikerül megállapodniuk az Unióval, hiszen az túl nagy befolyásra akar szert tenni a tulajdonviszonyok rendezésének kapcsán. Ugyanis az Egyesült Államokban a külföldi tulajdonosi hányad nem haladhatja meg az ötven százalékot, bár a mostani megállapodás szerint az európai befektetők már nagyobb számban vehetnek részvényeket, szavazati joguk azonban továbbra is csak huszonöt százalékos lehet.

szarnyal2 Ez a döntés az uniós szavazás során is kellőképpen nyomta a honatyák lelkét, s sajnálatukat fejezték ki annak tekintetében, hogy ez a helyzet a közeljövőben nem változik. Ennek ellenére azonban megszavazták a nyitott égbolt egyezményt, amelynek köszönhetően végül az európai légitársaságok betörhetnek az amerikai piacra, s ez fordítva is megtörténik. Vagyis amerikai járatok is repülhetnek az európai közlekedési piacon, s ezzel egységesítette az Unió a korábbi kétoldalú és általa kifogásolt megállapodást, amely több tagországot is érint. Mindamellett, hogy az Európai Unió ezzel a szabályozással valóra válthatja a korábban már említett számadatokat, valamint lehetőséget kapott egy másik együttműködésre is.

A megállapodás részét képezi ugyanis egy olyan rendelkezés, amelynek köszönhetően immár uniós tagállamok is részt vehetnek az amerikai „Fly America” elnevezésű kormányprogramban, amelyre eddig még soha egy ország számára sem volt lehetőség. Arról nem is beszélve, hogy a nyitott égboltnak köszönhetően 2008. márciusától szabadon ár- és kapacitáskorlátozás nélkül közlekedhetnek a járatok az Európai Unió és az Egyesült Államok között. Így már nem lehet akadály a piaci áttörés, s valószínűleg több turista és befektető kap majd kedvet ahhoz, hogy üzleti vagy más céllal megtegye az USA-EU távolságot, s élvezze a „nyitott égbolt” megállapodás előnyeit a felhők felett is.