Személyiség mint sorsválasztás?
2014/05/07 16:38
723 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Kik vagyunk? Meddig terjednek (morális) határaink? Felelős vagyok-e azért, amilyen vagyok, amilyenné alakulok? Számos olyan kérdés, ami a személyiséggel függ össze, és ami már önmagában is szerfelett komplex jelenség. Ennek azonban vannak még etikai vonatkozásai is – elég ha arra gondolunk, hogy felelősek vagyunk a döntéseinkért, döntéseinken keresztül pedig önmagunkért.

szemelyiseg1

Személyiségetika tárgya és célja – a személyiség

A modernitás előtti etikák alapvetően olyan abszolutizált morális alapokból indultak ki (pl. Isten, emberi ész), melyek általános érvényűségük folytán azt várták el az egyéntől, hogy amennyire csak tudja, kövesse, tartsa be ezeket. A modernitás korában azonban megkérdőjeleződtek a korábban abszolútnak vélt értékek, és egy olyan értékpluralista világ jött létre, melyben az ember a születésétől fogva nem születhetett bele egy kész morális rendszerbe. Ezt önmaga választása során fogja kialakítani, de eközben nem lehet biztos abban, hogy tisztességes lesz. Ezt számos tényező alakítja, de leginkább a személyiségünk.

Az etika ezen területe tehát arra hívja fel a figyelmet, hogy mindenkinek tisztába kell jönnie saját életének értelmével, lényegével, és az így hozott döntéseket a lehető legjobban kivitelezze. Önmagunkat kiismerve, tetteinkre folyamatosan reflektálva, önmagunkkal folyamatosan dialogizálva, az általunk követett minták értékelésével, döntéseink és tetteink mérlegelésével egy olyan személyiséget alakítunk ki magunkból mint egyedből, melyet igyekszünk egyedivé és megismételhetetlenné varázsolni. Ez egy olyan felszabadult és folyamatos „morális öngondoskodás” kell, legyen, mely számunkra autonóm és értékes élet lehetőségét biztosít(hat)ja. Ezen öngondoskodás, mérlegelés során felismerhetjük, hogy nemcsak a kivitelezés terén lehetünk autonómok, hanem a kivitelezés körülményeit is alakíthatjuk, befolyásolhatjuk – azaz lehetünk saját sorsunk kovácsai.

Változatok a személyiségetikákra

Ez azt is feltételezi, hogy életünkre, önmagunkra mint totalitásra, mint olyan cselekvésbeli komplex egységre tekintsünk, mely folyamatosan változtatható, formálható, és benne, illetve általa korlátlan lehetőség adatik. Az ember ugyanis alapvetően esetleges, de egzisztenciális változtatások sorozatán keresztül meghatározhatjuk önmagunkat. Ennek alapján Heller Ágnes pl. kétfajta személyiségetikát különít el. 1. tisztán formális: az egyén beéri a független önmeghatározással, annak etikai tartalmára és vonatkozásaira nem terjed ki a figyelme.

Vagyis csak azzal a belső motivációval számolhatunk, hogy önmagát válassza, de ez a belső késztetés igazából önmagáért való, formális. 2. Morális tartalmú személyiségetika: Az adott egyén olyan alaposan körvonalazott élettervet dolgoz ki, amelyben egyszerre vállal felelősséget önmagáért és a rajta kívül állókért is. Ez nem pusztán belső késztetésre történik, hanem a másiktól is felszólítást érzékel erre vonatkozóan (vö. Lévinas, Derrida). Eszerint döntései, személyisége nemcsak önmagára vonatkoztatottan vizsgálható, hanem abból a szempontból is, hogy döntéseinek milyen erkölcsi tartalma van, illetve a másikkal szemben mennyire tisztességesen jár el.

Személyiségetikák – példák

szemelyiseg3 A személyiségre vonatkozó filozófiai és etikai felfogás koronként és szerzőként jelentősen változott.

Nietzschénél pl. az egyén szuverenitása a döntő mozzanat, ezzel egyúttal elkülöníti magát az általánostól. Olyan kezdeményező, értékteremtő lényről beszél a személyiség kapcsán, aki nem a megelőző eszmények rabja, kritikátlan követője, hanem mindenki mástól, a másiktól különböző egyéniség.

Kierkegaardnál ugyancsak elemi erejű szükséglet az esszenciális, általános jelleg meghaladása, csakhogy a dán filozófus Nietzschével szemben a másikhoz és Istenhez való viszonyulást ugyancsak alapvetőnek tekintette. Önmagam úgy kell választanom, definiálnom, hogy meghaladhassam az esztétikai stádiumot, vagyis a pusztán önmagamra irányuló életvitel (Don Juan) csábításának nem engedhetünk. Ehelyett az etikai stádiumba kell eljutnunk, azaz kell, hogy legyen „hivatásunk”.

A fenti példák is bizonyítják, hogy ezek a személyiségetikák a korszak negatív tünetei, tendenciái elleni fellépésre nyújtanak egyfajta receptet. Ilyen negatívumok pl. az eltömegesedés, a vallásosság kiüresedése, a világszemléletek közötti konfliktusok felerősödése, a gazdaság túlzott befolyása. De mivel a személyiségetikák nem igazodnak normákhoz, erkölcsi szabályokhoz, ebből adódóan kb. annyi személyiségetika létezik, ahány képviselője van.

Az ezredforduló személyiségetikái?

A fent említett jelenségek nem tűntek el az ezredfordulóra, sőt bizonyos tendenciák és jelenségek fel is erősödtek vagy újabbakkal egészültek ki (pl. környezetszennyezés, globalizáció), így a személyiségetikák jelentősége nem apadt el. Derrida, Lévinas, Foucault etikafelfogása a személyiségetikák alapvető kérdéseit újrafogalmazza. Erre világít rá Sartre is, amikor az ember szabadságra és választásra ítéltetettségéről beszél, ami az egyén személyes felelősségének súlyát még inkább hangsúlyozza. Hisz önmagunk tudatos választásával egyúttal a morált is választjuk, azaz sorsválasztásunk a jó és rossz közötti választás függvényeként áll elő. Ezzel párhuzamosan hivatást is választunk, vagyis kiállunk egy-egy ügy mellett, s ezáltal az arisztotelészi értelemben vett „jó élet” mellett tesszük le a garast. Ez a fajta „morális nyugtalanság” teszi lehetővé, hogy olyan életet éljen a személyiség, melyben a morális értékelvek felértékelődnek más értékekkel és szükségletekkel szemben.

További érdekes oldalak: 

Farkas Zoltán cikke