Szeress és tégy, amit akarsz!
2014/04/03 14:24
1154 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Életünk kellően összetett és komplikált ahhoz, hogy vonzódjunk az olyan egyszerű erkölcsi útmutatásokhoz, melyek a hosszas és bonyolult elmélkedések helyett praktikusan tömör tanácsokkal látnak el bennünket. Szent Ágoston idézett kijelentése is egyszerűségével hat. Mire jutunk, ha egy kissé körüljárjuk Ágoston ezen tömör útmutatását?

Eudaimónia nélkül nem megy?

Szent Ágoston (354-430) számos elődjéhez hasonlóan a görög etika hagyományainak megfelelően a boldogságot, az eudaimóniát tekinti az emberi élet legfőbb céljának, azonban ezt keresztény nézőpontból értelmezi (át). Először is a boldogságot az epikureusokkal és a sztoikusokkal szemben nem evilági eredetűnek tartja, s önmagában az embert sem ítéli elégségesnek a tartós boldogságra. A manicheusokkal szemben Cicero nyomán a szkeptikusoknál keres és talál eleinte érveket, de idővel észlelnie kellett, hogy a kétely nem terjedhet ki mindenre, ahogy például a túlvilághitre vagy a matematikai szabályokra sem tartotta alkalmazhatónak. A szkepticizmus azonban mintegy átsegítette a manicheusok dualista felfogásától a plotinoszi monizmus felé. Ez amiatt volt fontos Ágoston számára, mert biztos erkölcsi iránytűt keresett a jó megtalálásához és képviseletéhez, egyszóval valamiféle igazi bizonyossághoz. Ennek megtalálásához mindenekelőtt tisztáznia kellett a rossz mibenlétét, illetve az isteni világrend és a rossz viszonyát.

szent-agoston-horizontal

A rossz és a bűn önállótlanságáról

A rendről c. írásában abból indul ki, hogy az isteni világrend egy mindenre kiterjedő oksági sorként definiálódik, melynek középpontjában Isten áll. Ebből az következik, hogy az isteni mindenhatóság tehető felelőssé a világban veszteglő rosszért is. Ha viszont elválasztjuk a rosszat Istentől, akkor újra a manicheusokéhoz hasonló dualizmushoz jutunk. Az ellentmondást Ágoston úgy véli feloldhatónak, ha feltesszük, hogy az isteni teremtés folytán minden teremtett létező jó, nem pedig a jó és a rossz bipoláris rendjébe soroljuk az egyes létezőket – tehát a lét egyetlen forrásaként kizárólag Istent fogadjuk el, s ezzel összefüggésben különböző mértékben jó létezőkről beszélünk. Vagyis a rosszat nem tekintjük önálló létezőnek, hanem csakis a jó hiánya (privatio boni) által előálló jelenségnek, állapotnak. A természet, az anyag nem önmagában rossz, épp ellenkezőleg, jó, csak a létbeli fogyatékossága miatt rosszként jelentkezhet. A rosszat, a gonoszt nem tudjuk konkrétan megismerni, megragadni, mert alapvetően hiányként, semmiként adódik.

A jó hiánya miatt azonban bennünket is felelősség terhel(het), mivel ennek az emberi ostobaság (illetve az erkölcsi rossz) is okozója lehet, ez pedig Ágoston szerint az Istentől való akaratlagos elfordulás következménye.

Van-e a rossznak ellenszere?

Ágoston többféle magyarázattal is szolgál a rossz eredetét illetően. Ifjúkori írásaiban (pl. A boldog életről, A rendről, A szabad akaratról) a rossz a szenvedélyekkel és a szabad akarattal hozható összefüggésbe. A világban ugyanis alapvetően egyetemes rend uralkodik, így ennek kell(ene) érvényesülnie az emberi lélekben is, csakhogy a szenvedély felborít(hat)ja ezt a rendet. Ez azt jelenti, hogy a vágy hatalmába keríti az emberi akaratot. Az emberi szabad akarat azonban magasabb rendű a vágyaknál, ezért önmagában a vágy nem keríthetné hatalmába, csakis akkor, ha az emberi értelem maga is akarja (az értelem szenvedélye által). Ennek folytán jogos az ezért kiszabott büntetés, ami számos formában okoz lelki és szellemi gyötrelmet az ember számára.

Véges lényekként ugyan nem vagyunk képesek örök igazságokat generálni, ám azokat felfogni, megérteni igen. A lélek ezen igazságok tudatosítása során felismeri, hogy a lélek egyúttal halhatatlan is, mivel eredendő forrása Isten. Erre utal Ágoston alábbi, a homo interior prioritására utaló intelme is: „Ne kifelé fordulj – térj magadba; az ember bensőjében lakik az igazság.” Ezzel a homo exterior, a kifelé forduló, szenvedélyek által uralt ember útját helytelennek és követésre méltatlannak találja.

gyerek-konyvvel-vertical A morális kalauz

Az erények és az emberi jóakarat azonban Ágoston módosított értelmezésében visszaállíthatja a boldogság állapotát, amin azt érti, hogy az ember a jóakaratra alapoz, és megvet minden olyan jót, amit akaratunk ellenére elveszíthetünk. Összegezve ez azt jelenti, hogy nem elegendő önmagában a jóakarat, szükség van még a vágyak és a rosszakarat felett uralmat gyakorló értelemre és jóakaratra is. Érvelésében új elemként jelentkezik az isteni kegyelem újraértelmezett szerepe: eszerint a jóakarat csak akkor fejtheti ki jótékony hatását, ha az isteni kegyelemben is részesült. Vagyis a boldogság nem pusztán értelmi tevékenységünk függvénye, hanem csakis a lélek belső összhangja, a testtel (és szenvedélyekkel) való harmonikus együttműködés eredményeképp érhető el. Ebben az erények szerepe nélkülözhetetlen: „Ha az erény elvezet bennünket a boldog életre, ki merem mondani, hogy az erény tulajdonképpen nem más, mint az Istenre irányuló mindent átfogó szeretet.”

Ágoston szerint az emberi lélek a szeretettől áthatottan erkölcsös cselekedetekre törekszik, anélkül, hogy ezt kényszerként élné meg. Ezért is tekinti kiindulópontnak az alábbi instrukciót: „Ama et fac, quod vis!”, vagyis: „Szeress és tégy, amit akarsz!”

További érdekes ötletek:

  • Szent Ágoston: A boldog életről, A szabad akaratról, Európa K., Bp., 1989
  • Peter Brown: Szent Ágoston élete, Osiris K., Bp., 2003,
  • Thomas Deman: Szent Ágoston tanítása a keresztény erkölcsről, Jel K. Bp., 2005
  • St. Augustine of Hippo

Farkas Zoltán cikke