Szódagyártás régen és ma
2004/02/06 14:53
1239 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Földes Zsuzsa édesapja 70 (!) évig szódaüzemet vezetett. Amikor kocsisa részeg volt, Glasz Géza maga ült fel a bakra: szállította a teli szódásüvegeket, nehogy kuncsaftjai hiányban részesüljenek. A szódagyártás rejtelmeiről, a szódás lét nehézségeiről Földes Zsuzsa, az Első Kispesti Szikvíz Gyár egykori tulajdonosának lánya mesélt nekünk.

A nagymamám 1923-ban, Erdélyből telepedett át öt gyermekével. Özvegy volt, gyerekeivel kezdte meg a szódagyártást Kispesten: édesapám tulajdonképpen "belenőtt" a szódagyártásba. A gyárat Első Kispesti Szikvíz Gyárnak hívták. Az ötletet valószínűleg az adta, hogy a családban akkor már volt, aki szódával foglalkozott.
A szóda előállításához szódatöltő-gép kellett, mely a vizet és a szénsavat megfelelő nyomáson összekeverte, majd a gépből töltőállványokon keresztül szódásüvegekbe töltötte. A letöltők úgy működtek, hogy fémhálós kosárba kellett behelyezni az igen vastag-falú szódásüveget. Az ólomfejű üvegen keresztül belepréselték a már kész szódát. Egy töltő egy- két üveg töltésére volt alkalmas. A kész szikvizet lovaskocsira rakták. Ezek viszonylag nagy felületű, gumikerekes kocsik voltak, egy-két lóval. A kocsisok a bakon ülve, kolomppal a kezükben haladtak házról-házra. A vevők a kolompszóra jöttek ki. Az üres üvegeket odaadták, helyette teli üvegeket vásárolhattak. A megfelelő minőséghez minden szódagyárnak saját szódásüveget kellett készíteni, ráfújva a gyár emblémáját. A szódások minden két hétben csarnokokba vitték cserére az üres üvegeket, itt mindenki megtalálta a saját darabjait. A kocsmák egytől- egyig szódával árulták a bort, az elegáns vendéglők a hófehér damaszt asztal közepére valamelyik híres szódagyár minőségi termékét tették.
A szódaüzem vezetőjének sok mindenhez kellett értenie. A gépészeti ismeretek mellett, matematikai és fizikai ismeretekre, kémiai ismeretekre és munkajogi ismeretekre is szüksége volt. A könyvelni is tudnia kellett a hitelnyilvántartások elkészítéséhez, de az élelmiszertörvény, illetve társadalombiztosítás ismerete is fontos volt. A lovakhoz is kellett értenie, és nem ártott a fizikai erő sem.
A háború előtt három Glasz testvérnek volt szódaüzeme, ez azt jelentette, hogy a kispesti kerület teljes szódaellátását biztosították - folytatja Földes Zsuzsa. Az 38-as első zsidótörvényt követően a gyárak átalakultak. A háború alatt a nyilasok eladták azt, amit csak lehetett hasznosítani: a kocsikat, a lovakat, de a gyár embrionális formában tovább működött. A háború után édesapámnak mindent elölről kellett kezdeni. A vendéglősök visszaadták neki a még meglevő szódásüvegeket, és 45-ben a Kispesti Közös Töltő újraindult. Répcelakról új lovakat vásároltak. 1952-ben aztán államosították az üzemet. (Ez a kassza aznapi bevételét is jelentette.) Az édesapám a Margitszigeti Szikvíz Töltő Vállalat segédraktárosaként helyezkedett el, de 54-ben kisipari engedélyt kért. Kispest városa nem engedélyezte, de Kőbányán sikerült szikvíz üzemet nyitnia. A régi barátoktól összegyűjtött üvegeket háromkerekű triciklin hordták át Kőbányáról Kispestre. Aztán az édesapámnak sikerült kocsit és kisméretű lovakat vásárolnia. 1956-tól embereiből szintén szódagyártó kisiparosok lettek: felosztották egymás között a várost. Járásokat alakítottak ki, mindenki adott vendéglőkhöz, kocsmákhoz és kisebb üzemekhez járt ki. A hetvenes évektől aztán a hadseregtől kimustrált dzsipekkel jártak. Az édesapám 90 éves koráig szódát gyártott.
Ma már a manufakturális világ megszűnt. " A második szódás generáció" már a legmodernebb technikával dolgozik, és rozsdamentes ballonokba töltenek. A szóda szerepe is átalakult. Korábban ez volt "az ital": más termékrendszert feltételezett, más pozíciója volt. A málnaszörp, a fröccs elengedhetetlen velejárója volt. A vegyiparban, a gyógyszeriparban, az építőiparban dolgozók védőitalként fogyasztották: a legolcsóbb és legtöbbet fogyasztható termék volt. Ma is ez a legfontosabb funkciója. Összességében azonban a szerepe nagymértékben csökkent az 500 féle ásványvíz, üdítőital megjelenésével. Nyugaton azonban - például Németországban - ismét visszatér a damaszt asztalon a jó minőségű szódavíz.