Elsősorban a fiúk. A balesetek megelőzéséhez a gyermekkor lélektani sajátosságait kell igen jól ismernie a szülőnek és pedagógusoknak.

Hangsúlyozni kell, hogy a tiltás önmagában soha sem vezet eredményre. Tiltásra persze szükség van, de mindig kell valami más lehetőséget adni a megtiltott helyett. A balesetek megelőzése a szülők számára hosszú távú és a gyermekneveléstől igazából nem is különválasztható feladat.

A 3-6 éves korosztály azért veszélyeztetettebb, mert ebben az életkorban már meglehetősen önállóak a gyerekek és a kiváncsiság mértéke is akkora, hogy hajlamosak egyedül kipróbálni olyan dolgokat, melynek veszélyét veszélyérzetük hiányából adódóan még képtelenek felismerni. A szülői odafigyelés (nem aggodalmaskodás!) megszokott környezetben is nagyon fontos éppen ebből kifolyólag. Hiszen ami nekünk természetes, az a gyermeknek még nem az. Ők még csak a tapasztalatszerzés küszöbén állnak, időnként hajmeresztő dolgok jutnak eszükbe, mely könnyen lehet egy-egy baleset okozója.

A 10-14 évesek között inkább az utcai és közlekedési jellegű balesetek szaporodnak. Ők már önállóan közlekednek, bőven van már tapasztalatuk, és az öntudatuk a serdülőkorban kezd kiteljesedni. Ez a kettő nem mindig, sőt ritkán alakul párhuzamosan, ezért erre a korosztályra a vakmerőség, a bizonyítási vágy a jellemző, és ez megint sok baleset forrása. Ez a korosztály már ismeri a veszélyeket, de gondolkodásukra jellemző az "engem úgysem érhet baj" és a versenyszellem.

A kicsiknek meg kell szerezniük a szükséges tapasztalatokat a szülő segítségével együtt, hiszen e nélkül kisgyermekkort nem sikerül baj nélkül nem átvészelni. Tudni kell, hogy a gyerekek úgyis kipróbálnak mindent, ezért hosszú távon hatástalan a szülői aggodalomból származó tiltás. Ők ugyanis mindenben igyekeznek a felnőtteket utánozni. Ha azt látjuk, hogy a kicsi odajön és azt figyeli, mit csinálunk, feltétlenül vonjuk be őt is a dologba. A kicsik kíváncsiságát odafigyeléssel, tőrödéssel csillapíthatjuk, velünk együtt szerezzen tapasztalatot, és ne kelljen a saját kárán megtanulnia, mit jelent a veszély. Korukhoz képest lehetőleg a legrészletesebben magyarázzunk el mindent, főképpen a veszélyeket.

A nagyobbaknak már nem lehet fogni a kezét, de a tiltás önmagában ugyanolyan hatástalan, mint kisebb korban. Azok a 10-14 évesek azonban, akiknek a szabadidejében helyet kap valamilyen rendszeres önálló elfoglaltság (hobbi, sport, zene, színjátszás stb.), statisztikailag ritkábban szenvednek balesetet. Ha vannak célok, amiket ő tűz ki maga elé, és amik elérése érdekében önállóan dönthet, és dönt is, akkor a felelősségérzet korán kialakul. Segíteni kell a szülőnek ezek kialakításában. Ez a tudatos nevelés jobban védi őt, mintha örökké mellette lennénk. Ha tehát a visszafogás, tiltás helyett az előrejutást, az önállóság kialakulását segítjük, akkor kisebb a valószínűsége, hogy bármi baj történhet. Az önállóságot ugyanis ugyanúgy meg fogja szerezni, mint azt 3-6 éves korában tette.

Sajnos gyermekbalesetek mindig lesznek. A szülők hosszú távú felelőssége abban rejlik, hogy nevelésével sikerül-e gyremekében erősíteni a felismerés képességét. Ha a gyermek megtanulja az évek során, mit jelent a különböző élethelyzetekben a józan ítélőképesség, akkor számos veszélyt képes lesz elkerülni. Ha ennek ellenére azonban baleset éri, nem mindegy, hogy a bekövetkező baleset mennyire lesz súlyos. Fog-e tartós fogyatékosságot vagy éppen életveszélyt okozni? De van egy rövid távú felelősség is. Akárhogy is segítjük őket, minden hatástalan akkor, ha mi magunk idézzük elő a veszélyhelyzeteket. Mert ne feledjük: a gyermekbalesetekért valamilyen mértékig mindig a felnőttek a felelősek.

A legtragikusabb gyermekbalesetek a közutakon történnek. Ha egy gyermeket elgázolnak, akkor soha sem ő a hibás, hanem az, aki nem fogta a kezét; aki nem tanította meg közlekedni; aki a kormány mögött ülve nem vigyázott rá eléggé.

Sajnos, az agresszivitás egyre jobban belopja magát a gyermekkorba is. Mindnyájan tudjuk, hogy ennek sok összetevője van, de semmiképpen nem hagyhatjuk szó nélkül a filmipar erőteljes hatását. Elképesztő az a megtanult durvaság, ahogy gyerekek képesek egymással - nem tévedés - leszámolni vélt vagy valós sérelmeikért. Ebben is kétféle viselkedés tapasztalható: az esetek egy részében a gyerek egyszerűen nem képes fékezni elszabaduló indulatait, ami általában otthon is érzékelhető; de egyébként nem feltétlenül agresszív. Ez a jobbik eset. A rosszabbik - szerencsére ritkább - esetben az agresszív viselkedésnek előre kitervelt koreográfiája van, tudatosan és igazi indulatok nélkül történik minden. Bár mindenkiben felmerül a kérdés, miért kell már óvodáskorban különböző brutális "oktatófilmekhez" szoktatni a gyereket, a szülők többsége mégis nézni engedi az igazságérzetre hamisan apellálva, erőszakot pozitívan hirdető darabokat, mondván: ez csak film. Tévedés! Ez egyre inkább a valóság.

Következő cikkünkben azzal fogunk foglalkozni, hogy bizonyos már bekövetkezett balesetekben mit kell tennie a felnőttnek, pedagógusnak.