7 jótanács verekedős tesók szüleinek
Szendrei Judit
2003/07/18 08:00
1122 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Ha úgy érzi, szétrobban a feje a szobából felharsanó visítozástól, elege van abból, hogy állandóan igazságot osszon, hogy ki ütött vissza előbb, és azt gondolja: "naén-mostmáraztán-bemegyekés-nemistudom-mitcsinálok..." Akkor olvassa el alábbi hasznos tanácsainkat civakodó csemeték szüleinek!

Töltsön több időt gyermekeivel!

Ha a kicsiknek anya/ apa hiányuk van, ha az odafigyelés és az együttlét minden perce kincs, mert kevés jut belőle, akkor nem csoda, ha a kicsik ádáz harcot folytatnak szüleikért, és ahol tudják, igyekeznek háttérbe szorítani a másikat. Egy ilyen hiány-helyzetben, a legkisebb kivételezés, akár fél perccel hosszabb mese vagy eggyel több puszi a testvér számára, már elkeseredett féltékenységet és a másik iránti irigységet, ellenségességet vált ki.

Minden gyerekkel külön-külön, kettesben is kell foglalkozni!

Bár a közös társasozás, kirándulás vagy az asztalnál folytatott családi beszélgetés tartalmas és szeretetteli módja lehet a gyermekeinkkel együtt töltött időnek, nem jó, ha a családtagok között csak ilyen társasági jellegű viszonyok vannak. A személyességnek, meghittségnek, bizalmas kérdések megbeszélésének is helyet kell találnunk. Úgy kell alakítanunk, hogy mindegyik gyermekünk mindegyik szülőjéhez hozzáférhessen, ha szüksége van rá, és ne csak mondjuk a kisebb vagy a lány a mamához, a nagyobb vagy a fiú meg az apához, mert ez sokszor így praktikus.

Ne vegye őket egy kalap alá!

Gyermekeink, még ha hasonlítanak is egymásra, és sok szempontból hasonló neveltetésben akarjuk is részesíteni őket, mégis mind nagyon mások. Nem szerencsés, ha az összesnek balettoznia kell, csak mert az egyikük tehetséges, vagy mindegyiküknek ugyanabba a gyerektáborba kell mennie, ami már tavaly is csak az egyiküknek tetszett igazán. A személyre szabott odafigyelés egy formája ez is, amikor (ilyen kérdésekben sem) kényszerítjük őket az egymáshoz való túlzott alkalmazkodásra.

Hallgattassék meg a másik fél is!

A testvérek egymás elleni harcmodora az évek során finomodik, tökéletesedik. Minden gyereknek megvannak a maga, (nem is mindig nyílt és lovagias eszközei arra, hogy a szülei szemében az ő igényei tűnjenek jogosnak, ő látszódjon inkább áldozatnak. A nagytestvérek profin cukkolják a hirtelen haragú kicsit, de a kicsik is az indokoltnál szerencsétlenebbnek tudják mutatni magukat, ha el akarnak érni valamit. Nem mindig annak van igaza, aki hangosabban sír, vagy először árulkodik a másikra! Ne legyünk lusták minden helyzetet tisztázni, és legjobb igyekezetünk szerint igazságot tenni. Ki fog derülni, hogy legtöbbször mindkét félnek van némi igaza.

Ne hasonlítsuk a tulajdonságaikat és a teljesítményeiket egymáséhoz!

A másik gyerekkel való példálózás garantált módja annak, hogy gyermekeink féltékenységét feltüzeljük. Nem csupán annyira tapintatosnak lennünk, hogy nem mondjuk pl. azt, hogy: " Nem értem neked miért ilyen nehéz megtanulnod biciklizni, az öcséd két évvel fiatalabb nálad, és már úgy megy, mint a szél, te meg csak itt bénázol." A "Na, ki rak hamarabb rendet?" és a "Aki először megeszi, az lesz a kisangyal" jellegű szülői motivációk sem annyira az egészséges versenyszellemet és fejlődni akarást, mintsem a testvér iránti féltékenységet gerjesztik.

Kényszerítsük őket együttműködésre!

Ha már belefáradtunk abba, hogy ötpercenként kiderítsük, most megint ki nem hagyja játszani a másikat, és ahhoz sincs kedvünk, hogy stopperrel a kezünkben magunk ellenőrizzük, ki hány percet ült már a hintán, megtehetjük, hogy ezt a feladatot egyszerűen visszaküldjük a feladóhoz. Addig lóg a hinta az ajtófélfán, amíg nincs körülötte veszekedés, utána elrakjuk, függetlenül attól, hogy ki szerint ki következne éppen. ha nem tudnak megegyezni abban, hogy ma menjünk strandra és holnap moziba, vagy fordítva, akkor sehová nem megyünk. A nagyobb hatás kedvéért be is küldhetjük őket a szobájukba azzal, hogy a döntés rájuk van bízva, jöjjenek ki, ha megegyeztek.

Szétültetlek, fiam!

A testvérek közötti veszekedés sajnos néha annyira bedurvulhat, hogy értelmes párbeszédre, reális kompromisszumra átmenetileg nincs esély. Az egymást partvissal üldöző, fapapuccsal hajigáló gyerekeket meg kell fékezni, és meg kell várni, amíg lehiggadnak. Legjobb, ha két külön helyiségbe küldjük őket, és egy ideig nem engedjük, hogy egymáshoz szóljanak. "Akkor gyere ki, ha már lehiggadtál!" hangzik el ilyenkor a legtöbb családban. Ennél azonban a gyerek számára talán egy kicsit jobban megfogható és inkább a békülés irányába visz, ha valami olyasmit mondunk: "Mindegyikőtök csak akkor jöhet elő a szobájából, ha a másik kihívja játszani!"