A kétéltűek egyetlen élete
2003/02/03 00:00
1422 megtekintés
A cikk lejárt! Valószínű, hogy már nem aktuális információkat tartalmaz!
Már több mint 350 millió éve jelen vannak a Földön, túlélték a dinoszauruszokat és a jégkorszakokat. A kétéltűek rendkívül változatos fajai számos akadályt leküzdöttek az idők során, napjainkban mégis tömeges fogyatkozásuknak lehetünk tanúi. A kétéltűek pusztulása jelzi, hogy a Föld környezeti állapota romlik.

Szerte a világban tapasztalható a békák tömeges pusztulása. Szerencsétlen kétéltűek sorait gombafertőzések, paraziták, áradások, szárazság, behurcolt ragadozók, az éghajlatváltozás, az erdőirtások és a környezetszennyezés tizedeli. Pusztulásuk különösen meglepőnek tűnik annak fényében, hogy körülbelül 350 millió éve léteznek a Földön. Képesek voltak tömeges kihalási korszakokat túlélni, olyan eseményeket vészeltek át, amelyek elpusztították a dinoszauruszokat és az összes állatfaj mintegy felét megölték. Mindezek ellenére a kétéltűek fennmaradtak korunkig, amikor is újfajta veszélyek leselkednek rájuk.

Abban az időben, amikor a kétéltűek először megjelentek, bolygónk szárazföldi területe lényegében egyetlen hatalmas kontinens volt - a Gondwana - rajta pedig csak növények és rovarok éltek. A kétéltűek voltak az első gerincesek, amelyek kimerészkedtek a vízből a szárazra. A csontos halak egyik faja fejlődött olyan lénnyé, amelynek négy lába volt, képes volt arra, hogy belélegezze a légkör oxigénjét és testfelépítése lehetővé tette, hogy ügyesen mozogjon a vízen kívül is. Ez vezett a többi gerinces osztály - hüllők, madarak és emlősök - kifejlődéséhez.

Az első kétéltűek megjelenése óta az osztály három csoportra, rendre különült. Az Anura, azaz farkatlan kétéltűek rendjének tagjai a békák és a varangyok, ők alkotják a legnagyobb csoportot. A Caudata, a farkas kétéltűek rendjébe sorolják a szalamandrákat és a gőtéket. A legkevésbé ismert csoport a Gymnophiona, a lábatlan kétéltűek rendje, általában féreggőtéknek nevezik őket. Ezek a lábatlan, föld alatt élő teremtmények csak a világ trópusi és szubtrópusi részein fordulnak elő. A tudósok eddig csaknem 5000 kétéltű állatfajt azonosítottak, ami több mint az ismert emlősök száma. Elterjedésük az összes szárazföldre jellemző, kivéve az Antarktiszt. Legnagyobb változatosságot a trópusi és meleg égövi erdőkben mutatnak, Közép- és Dél-Amerika ad otthont az összes faj közel felének. A trópusokon kívül megélnek a sivatagokban, a füves síkságokon, az északi lápokban, sőt még a tundrán is. Az észak-amerikai erdei béka még keményre fagyva is életben marad.

A fentebb leírtak alapján nem nehéz megállapítani, hogy rendkívül szívós állatok, ezért a sok faj pusztulása különösen felkavaró. Felmerül a kérdés, hogy mi okozza eltűnésüket? Számos kutató a kérdésre abban látja a választ, hogy a kétéltűek nagyon fontos indikátorok, egyfajta fokjelzői a Föld állapotának, mivel sokkal érzékenyebbek a környezeti hatásokra, mint más élőlények. Az egyik jellemzőjük, ami ehhez az érzékenységhez vezet, éppen az, hogy kétéltűek. Életciklusok részben a vízben, részben a szárazföldön zajlik. Ez pedig kétszeresen sebezhetővé teszi őket, vízi vagy szárazföldi élőhelyeik megbolygatása egyaránt kihat rájuk. Például a vízben néhány faj csak igen szűk hőmérsékleti határok között érzi jól magát.

A kétéltűek fogyatkozásának fő oka az élőhelyeik pusztulása. Sok fajuk erdőben él, a Föld pedig évente Görögországnál nagyobb területen veszíti el erdeit. De nem muszáj kivágni az egész erdőt ahhoz, hogy eltűnjön egy-egy populáció. A szalamandrák egyes fajai például a bőrükön keresztül lélegeznek, amihez állandóan nedvesen kell tartani magukat. Ha megritkítanak egy erdőt, a lombkoronán keresztül bejutó többletfény kiszárítja az erdő talaját, ami a nedvesség gyors elpárolgását jelenti. Ez a szalamandrák számára végzetes lehet. A füves pusztákon élő kétéltű fajokat az egyre nagyobb mezőgazdasági tevékenység alá vont területek sodorják veszélybe. Egyszerűen eltűnnek azok a növényfajták, amelyek között jól érzik magukat.

Bár minden kétséget kizáróan az élőhelyek elvesztése járult hozzá leginkább a kétéltű fajok számának csökkenéséhez, ám ez mégsem ad arra magyarázatot, hogy miért tűnnek a védelem alatt álló területekről, a nemzeti parkokból. Ennek nincs is szemmel látható magyarázata, a környezetszennyezés és a gyomirtószerek láthatatlan mérgei gyilkolják őket. Minthogy bőrüket használják légzésre, sőt még vízfelvételre is, az nagyon vékony, ez pedig azzal jár, hogy rendkívül könnyen átengedi a szennyező anyagokat is. Petéiknek nincsen védő héja, és azok burkolata is könnyen átjárható. Az erősen iparosodott vidékeken nem is képesek megélni, csoda, ha egyáltalán található belőlük néhány példány. A különféle vegyszerek szaporodási rendellenességeket és mutációkat okoznak. Az Egyesült Államokban a legszélesebb körben használt gyomirtó, az atrazin károsítja az a békák ivarmirigyeit, és a hímeket hermafroditává teszi.

A gyomirtók mellet a műtrágyák is kiveszik a részüket a kétéltűek fogyatkozásában. Egyes fajok ugyanis igen érzékenyek azokra a nitrogénvegyületekre, amelyek kimosódnak a műtrágyázott földekből. Az oregoni foltos béka ebihalai meghalnak abban a vízben, amely még megfelel az ivóvízszabványnak. A békaporontyok halálát a nitrát és a nitrit okozza.

Mindezek mellett egy másik, szintén láthatatlan gyilkos is leselkedik a kétéltűekre. Ez pedig az ibolyántúli sugárzás. Bizonyos békafajok, mint például a kaszkádbéka DNS-ére káros hatással van az UV-sugárzás, petéik pedig különösen veszélyeztettek. A megnövekedett sugárzásnak az ózonréteg elvékonyodása az oka, amely általában télen és tavasszal a legvékonyabb, abban a periódusban, ami egybeesik a legtöbb faj peterakási időszakával. Egy faj esetében bizonyított, hogy fogyatkozásának oka a klímaváltozás. A felmelegedés eredményeképpen a tavak és folyók vízszintje a békák párzási időszakában alacsonyabb volt, mint bármikor. Kiderült, hogy a vízszint csökkenésével párhuzamosan a peték egyre nagyobb veszélynek vannak kitéve, legalábbis az UV-sugárzás tekintetében. Minél több sugárzás éri a petéket, annál valószínűbb, hogy fertőzéseknek esnek áldozatul. A fejlődő embriókra nagy veszélyt jelent egy vízben található kórokozó, a Saprolegna ferax, amely jellemzően akkor támadja meg az organizmusokat, amikor azok sérültek, vagy valamilyen stresszhelyzetben vannak.

Az élőhely elvesztése, a mezőgazdasági és egyéb mérgek és az UV-sugárzáson kívül számos kórokozó, gomba és területükre behurcolt ragadozó pusztítja a békákat, szalamandrákat. A kétéltűek fogyatkozása a környezet romlásának egyik kifejeződése, formája. Sokan közülük rejtőzködő életmódot folytatnak, ezért könnyű alábecsülni jelentőségüket. Már régen felismerték hasznosságukat a kártevők irtásában - egyetlen varangy 90 nap alatt 10000 ártalmas rovart képes elfogyasztani. Emellett a táplálékláncban számos állatfajt eltartanak és azzal a különleges tulajdonságukkal, hogy kémiai anyagot tudnak előállítani, valóságos gyógyászati kincsestárnak tekinthetők.