A Lélekbúvár válaszol: kamaszgondok
2004/02/09 08:00
1222 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
"Az utóbbi időben azon kapom magam, hogy az interneten is folyton az idevágó témákat keresem, és az olvasásom is erre redukálódott: Kamaszodik a lányom, és nem tudok mit kezdeni a helyzettel. (...) A legnagyobb problémám azzal van, hogy képtelen betartani az egyezségeket, amiket magunk között hozunk, hogy pl. hányra érjen haza, és mennyit chat-elhet."
(a kép csupán illusztráció)

Tisztelt Győrfi Anna!

Az utóbbi időben azon kapom magam, hogy az interneten is folyton az idevágó témákat keresem, és az olvasásom is erre redukálódott: Kamaszodik a lányom, és nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Most már úgy érzem, hogy a fejemre/fejünkre nőtt, és nem tudom, hogyan tudnánk kikeveredni ebből a helyzetből, hogy ő se sérüljön, és én se legyek kénytelen elveket feladni. Kb. 12 és fél évesen kezdődött. Eltartott egy darabig, mire rájöttem, hogy miért rendszeresek a veszekedések. Nem tudom, hogy akkor mit ronthattam el, mindenestre az én kapcsolatom a saját édesanyámmal nem valami jó, ami csak görcsöket okoz bennem, mert nem akarom, hogy a történelem ismételje önmagát, és a gyerekemmel csődöt mondjak.
A legnagyobb problémám azzal van, hogy képtelen betartani az egyezségeket, amiket magunk között hozunk, hogy pl. hányra érjen haza, és mennyit chat-elhet. (Na, erről tudom, hogy semennyit se lett volna szabad megengedni, de most már kissé függővé vált, így a drasztikus eltiltás nem gondolom, hogy eredményre vezethet. ) Mielőtt elmegy, esküdözik, hogy hazaér a megbeszélt időpontra, majd megjelenik késve egy félórát, és megmutatja az óráját, telefonját, miszerint ő időben jött. Szerintem meg visszaállította mindkettőt, mert nem vagyok annyira hiszékeny, hogy elhiggyem, mindkettő egyformán egy félórát késik.
16-17 éves fiúkkal találkozik, akiket a chat-ről ismer, barátainak hívja őket, de nem "járnak". Ő még csak 13, de a chat-en 16-nak adta ki magát, azok a fiúk ebben a hiszemben vannak.
A barátnőivel sem jobb a helyzet: lógnak a suliból, bukdácsolnak egyik évről a másikra, az én lányom még mindig jól tanul, 2-3 négyessel, a többi jegye ötös. Most nyolcadikos, de a felvételi engem jobban izgat, mint őt.
Egyik barátnője, aki nemrég még meg is lopta (!) őt, különösen rossz hatással van rá, de persze, ha ezzel próbálom szembesíteni, a védelmébe veszi.
Képtelenségnek tartom, hogy bármilyen korlátot próbálunk elé állítani: semmibe veszi. Nem ér semmit sem a szép szó, sem a büntetés, sőt ez utóbbira kifejezetten közli, hogy annál dacosabb lesz. Nekem nagyon nehezemre esik elviselnem azt a szerepet, amit ő ehhez leoszt rám: hogy folyton csak engedményt adjak, ő pedig nem köteles se ígéretet, se megállapodást betartani. Nem tudom kezelni ezt a helyzetet, mert félek attól is, hogy elzüllik (a barátai miatt), de attól is, hogy végérvényesen megromlik a viszony köztünk, mire ő felnő. Ha mindent ráhagynék, akkor béke lenne, de túl fiatalnak gondolom azokhoz a dolgokhoz amiket ő akar. Ha pedig nem engedünk meg mindent neki, akkor örökösek a viták, veszekedések, sebeket ejtünk és szerzünk.
Mi lenne a megoldás? Már arra is gondoltam, hogy szakemberhez fordulok, de arról meg azt hallottam, hogy kevés az, ha csak én akarom, neki is akarnia kellene, márpedig biztosan elézárkózik.

Segítségét előre is köszönöm. Már az is jól esett, hogy leírhattam a problémámat.

Üdvözlettel: Á.
Kedves Á.!

Megértem az aggodalmát. Kicsit sok a füllentés, szabályszegés, látszani akarás (pl. 16 évesnek, pontosan érkezőnek) a kislánya körül. El tudom hinni, hogy gyakran elkeseredett és indulatos. De miért érzi magát ennyire nagyon tehetetlennek? Talán nem kellene ennyire félnie az összeütközéstől: attól, hogy akár Ön, akár kislánya haragos lesz. A harag és a szeretet nem kizárják egymást: épp ellenkezőleg, feltételezik. A gyermekért való aggódás, a korlátozás, a veszekedés annak a jele, hogy fontos számunkra, törődünk vele, tudjuk, hogy felelősek vagyunk a sorsáért. Gyermeknevelési elveinket az ő érdekeit szem előtt tartva alakítjuk ki, és igyekszünk betartatni. Ön mintha mégsem lenne ebben teljesen biztos.

Azt írja: "nem tudom, hogyan tudnánk kikeveredni ebből a helyzetből, hogy ő se sérüljön, és én se legyek kénytelen elveket feladni." Eszerint, ha Ön betartatja a nevelési elveit, az kárt tesz a gyerekben? Nem épp ellenkezőleg? Nem attól lesz baja, ha olyasmiben is engednek neki, ami a kárára van? Természetesen nem azt akarom ezzel mondani, hogy akármennyire tiltakozik is a gyerek, akármennyire nem válik is be valamilyen nevelési elképzelés, azt akkor is tűzzel-vassal erőltetni kell, "mert egy szülő nem hátrálhat meg." A szülő legyen rugalmas, meg érzékeny és nyitott a kamasz problémáira, esetenként kompromisszumkész! Lehessen vele vitatkozni! De: a korlátozások, tiltások, otthoni és egyéb, a szülők által deklarált viselkedési, együttélési szabályok alapvetően nem arra valók, hogy azokról vitát nyissunk.

A gyermek egészségéért, biztonságáért, megfelelő szellemi, lelki és erkölcsi fejlődéséért a szülei a felelősek. A 3 évessel nem vitatkozunk azon, hogy be kell-e vennie a gyógyszert, a hat évessel azon, hogy kell-e iskolába járni, hanem ismertetjük vele ezt az elvárásunkat, elmagyarázzuk neki az okokat, majd betartatjuk. Megérthetjük a gyerek érzéseit, nehézségeit, akár vigasztalhatjuk is, de nem gondoljuk, hogy a szigorúságunk miatt érzett dühe nagyobb kárt tesz benne, mintha nem gyógyul meg, vagy ha analfabéta marad.
A kamaszokkal sem olyan más a helyzet. Csupán sokkal hosszasabban kell az okokat ismertetnünk és célszerű a rá vonatkozó korlátozó szabályokban közösen megegyeznünk, amikor ez csak lehetséges.
Egy 13 éves lány az alkalmi ismerőseinek ugyan azt hazudhat az Interneten, amit akar, de a.) a szüleinek igazat kell mondania, b.) nem mehet el akárkivel, akárhová randevúzni, saját biztonsága érdekében engedélyt kell kérnie a szüleitől, c.) az előzetesen megbeszélt időpontra haza kell érnie. Ha a szülő biztos benne, hogy igaza van, akkor igenis van elég ereje és találékonysága ahhoz, hogy mindezt valóban be is tudja tartatni.Azt is írja, hogy "Nem tudom kezelni ezt a helyzetet, mert félek attól is, hogy elzüllik, de attól is, hogy végérvényesen megromlik a viszony köztünk." E szerint vagy jóban maradnak, de akkor a kislány elzüllik, vagy megköveteli az engedelmességet, de akkor elveszti a gyerek szeretetét.
Ez remélhetőleg szintén nincs így. Egy 3 éves nem ehet tíz vattacukrot a búcsúban (akárhogy ordít is érte), mert gyomorrontást kap és kilyukad a foga, egy hat éves nem mehet sál és sapka nélkül szánkózni, mert beteg lesz. Vagy felöltözik, vagy otthon marad.
Egy gyerek lehet haragos, ha éppen korlátozzák a vágyaiban, de akármit mond, visít, toporzékol is, majd megnyugszik, és továbbra is szeretni fogja a szüleit. Többek közt azért, mert képesek őt megvédeni a buta, mohó, veszélyes, gyermeteg impulzusaitól. És később igenis hálás lesz érte.

Üdvözlettel,
Győrfi Anna
pszichológus

A cikkhez mellékelt képek csupán illusztrációk.

A képek forrása:
www.familybiblehour.com/ kids/chapter17.html
www.mochasofa.ca/family/program/ articles/02june03a.asp