A lelkiismeret forrása
2014/09/11 13:52
1344 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Az élet szerencsére sokszínű, tele van lehetőségekkel, ezért gyakran kerülünk válaszút elé. Ugyancsak mérlegelnünk kell válságszituációkban, ún. nehéz körülmények fennállásakor is. Mindkét esetben igyekszünk lelkiismeretesen dönteni, vagyis olyan megoldást választani, amit az adott időpontban a legjobbnak ítélünk, egyúttal olyat, amivel a későbbiekben is majd el tudunk számolni. Ilyenkor külső és belső elvárásoknak, feltételeknek egyaránt meg kell felelnünk, és ezt a rendkívül bonyolult feladatot a lelkiismeretünkre bízzuk.

Külső szabályok és a lelkiismeret

Számos szabály, előírás, törvény szab irányt cselekedeteinknek, megkönnyítve ezzel számos elhatározásunkat. Ezek egy adott közösség által kialakított előírások, nyilvánosak, mindenki által ismertek és egyértelműek kell, hogy legyenek, ennélfogva teljesíthetőek is, ezáltal számonkérhető azok betartása. Ez a közösség érdeke, amit külső normákban, ún. törvényekben fektet le, és be nem tartásuk valamiféle szankcionálást von maga után (pl. ha sokat késel az órákról, intőt kapsz). Csakhogy nem pusztán azért jársz be időben az órákra, mert ez a közösség érdeke, vagy mert ezt írja elő a házirend, hanem azért is, mert az általad fontosnak tartott értékek is erre ösztönöznek. Pl. azért nem késel, mert szeretnéd egészében végigkövetni a tanórát, és fontos értéknek tartod a fegyelmezettséget is. Ez utóbbi késztetések inkább belülről fakadnak, egyfajta belső erkölcsi törvényként hatnak. Ezeket a nevelés, a szokások és tapasztalások révén alakítjuk ki, sajátítjuk el. Az viszont rajtunk múlik, hogy mely értékeket részesítjük előnyben, illetve hogy az adott szituációban melyiknek szerzünk érvényt. Pl. ha másnap sorsdöntő dolgozatra kerül sor, akkor kipihenten megyek órára, nem pedig kedvenc sorozatom nézem egész éjszaka. Hogy mikor mit választunk, mely értékeket preferáljuk, azt a lelkiismeretünk szabja meg, vagyis egy olyan rendkívül összetett belső iránytű, mely egyfelől megfontolás tárgyává teszi az adott élethelyzetet, megvizsgálja az erre adható releváns válaszokat, másfelől pedig meghozza a szükséges döntést is. Vagyis egyszerre mérlegel és sarkall cselekvésre.

lelki1

A lelkiismeret

Egyszerre komplex jellegű, mindazonáltal egyedi is, ennélfogva szerfelett nehéz egyértelműen definiálni. Azt azonban kijelenthetjük, hogy nem egyszerűsíthető le valamiféle erkölcsi érzésre, de nem is abszolutizálható valamiféle örök isteni törvénynek a lélekben való objektív lenyomataként. Mindenképpen az emberi léthez kapcsolódik, olyan emberi létjellemző, amely az aktuális létben kell, hogy megnyilvánuljon és cselekvésre ösztönözzön. Gyakran kapcsoljuk össze a lelkiismeretet a közösségi elvárásokra való reflexiós képességgel, ennek nyomán pedig a kötelesség-, illetve a felelősségtudathoz kötjük. A morális elvárásokat a nevelés, önnevelés, a közösségbe való beilleszkedés során bensővé tesszük, folyamatosan ütköztetjük a társadalmi, közösségi elvárásokkal, vagyis teszteljük, egyúttal finomítjuk, tökéletesítjük is.

lelki2

Ezt az egymásra következő korokban különbözőképpen tették, a lelkiismeret különböző aspektusait és értékrendszereit helyezve előtérbe. Hogy miként jutottunk el a lelkiismeret modern felfogásához és alkalmazásához, erről szól a következő fejezet.

A lelkiismeret rövid, ám annál tanulságosabb históriája

Az antikvitásban a szüneideszisz (gör.), illetve conscientia (lat.) szavakkal jelölték a lelkiismeretet, melyen eredetileg valamilyen titok közös tudását értették. A titok pedig valamilyen múltban elkövetett rossz cselekedet miatti rossz érzést takart, olyat, ami miatt az adott egyének szégyellnie kellett magát. A jó lelkiismeretű embernek nem volt ilyen „titka”, mert ismeri a jót, tisztában van a jóra való késztetéssel, vagyis meg tudja különböztetni a jó cselekedeteket minden mástól. Ez az erényetikai alapállás Arisztotelésznél összekapcsolódik a phronészisz (a helyes belátás) fogalmával, így a jó lelkiismeretű ember kellő önreflexió birtokában van. Ez azt jelentette, hogy megfigyeli önmagát, az adott személy egyszerre válik a megfigyelés tárgyává és alanyává, és ekképpen válik képessé arra, hogy a korábban megszerzett erkölcsi tapasztalatai alapján helyes ítéleteket hozzon. A múlt, a jelen és a jövő a megfontolt, kellő mérlegelésen alapuló, adekvát cselekvésre ösztönző helyes gyakorlati okosság birtokában válhat az ember lelkiismeretessé. Ezt az erényetikai felfogást a kereszténység is megörökölte. A középkori keresztény felfogás szerint a lelkiismeret biztosítja az egyes egyénnek a teremtővel való kapcsolatát. Ennek következtében a lelkiismeret mint legfőbb tekintély, mint belső ítélőszék az Isten által embernek adott értelem révén működik, és mint univerzális létjellemző minden emberben jelen van. De azt tapasztalták, hogy nem mindenkiben hat a lelkiismeret, avagy rosszul, tévesen is működhet, ezért a lelkiismeret mellett kell lennie egy külső, objektív erkölcsi mércének is, mint például a külső jog, vagy az isteni törvényeken alapuló morális elvek tára.

lelki3

Az újkorban az emberek már nem támaszkodhattak ilyen objektív, transzcendens és immanens morális útmutatókra, csakis a maga esetlegességéből indulhatott ki. Hume pl. egyfajta erkölcsi érzékre hagyatkozik, és a lelkiismeret ez alapján ítéli meg egy cselekedet helyeselhető vagy elítélendő voltát. Kant a lelkiismeret racionális vonatkozásait kutatta, és ennek során dolgozta ki sajátos kötelesség-etikáját. A lelkiismeret a belső törvényszék tudata, mely minden emberben benne rejlik, de ez nem működhet önkényesen, hanem csakis a mérlegelés és a józan ész által. Kant már különbséget tett a cselekedetet megelőzően intő, a tettet követő vádló, majd pedig ítéletet hirdető, felmentő vagy elmarasztaló lelkiismeret között. A későbbiekben a lelkiismeret már nem egy általános törvény leképeződése az egyénben, hanem annak az egyén általi szubjektív reflexiója és egyén általi érvényesítése. Ez a XX. században elvezet az önmegvalósító személyiség koncepciójához is.

lelki4

A történeti kitekintésből is látszik, hogy a lelkiismeret nem pusztán cselekvéseinket meghatározó morális iránytű, hanem állandó önértelmezést, sőt folyamatos önújraértelmezést (önújratervezést) szorgalmazó morális képesség.

lelki5

További érdekes oldalak:

• Ungvári-Zrínyi Imre: A lelkiismeret felmentése
In: Lábjegyzetek Platónhoz 5. A lelkiismeret, szerk.: Dékány András, Laczkó Sándor,
Pro Philosophia Szegediensi Alapítvány, Szeged, 2006, 348-358.

• Veress Károly: A lelkiismeret szava
In: Lábjegyzetek Platónhoz 5. A lelkiismeret, szerk.: Dékány András, Laczkó Sándor,
Pro Philosophia Szegediensi Alapítvány, Szeged, 2006, 247-271.

Farkas Zoltán cikke