A méhek világa
2013/06/03 16:29
1124 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Nagy aggodalmat kelt a nyugat-európai méhkolóniák pusztulása, felsejlik a rémes jövő, amit Einstein jósolt meg az emberiségnek a méhek kipusztulásának esetére. Kínában már emberi kézzel porozzák a növényeket. Amerikában a nagyüzemi termelés csak a mennyiségi termeléssel foglalkozik. Mi lesz így a méhcsaládokkal, mi lesz az emberiséggel? Egy svájci filmes próbál a kérdésekre nyomába eredni.

Sötét jóslat

Albert Einsteinnek tulajdonítják azt a mondást, miszerint ha a méhek kipusztulnak, az emberiség kihal. Első hallásra talán túlzásnak tűnik, de ha figyelembe vesszük azt, hogy az ehető növényeknek a legalább egyharmadát a méhek porozzák be, már nem tűnik annyira hihetetlennek a fenti megállapítás. Hogy ez mennyire igaz vagy sem, nehéz megállapítani. Az biztos, hogy jobb lenne, ha élesben soha nem tapasztalná meg ezt a problémát az emberiség. Annyi bizonyos, hogy a méhekre sok veszély leselkedik világunkban. Pedig őseink annyira becsülték ezeket a szárnyas rovarokat, hogy méhecskének hívták őket - rajtuk kívül, nem sok rovar kapott ilyen becézést.

mehek-vilaga-1

A méhek világa

Nemrég került a mozikba egy méhekkel foglalkozó dokumentumfilm. Markus Imhoof svájci rendező A méhek világa című munkája a pusztuló méhcsaládok problémájára igyekszik felhívni a figyelmet. Hazánkat szerencsére ez (még) nem érinti túlzott mértékben, viszont Nyugat-Európában komoly aggodalmakat kelt a méhpusztulás. Az elmúlt években méhek milliói tűntek el, hogy miért azt mindenki csak találgatja. A dokumentumfilmben igyekeznek az okok nyomába eredni.

A méhek világa alapos ismereteket ad a méhekről azoknak, akik nem figyeltek oda a biológia órán. Jó kiindulási alapot teremt ahhoz, hogy minél többen felismerjék, hogy mennyire fontosak ezek a rovarok a Föld élővilágának. Kiderül belőle, hogy már csak Ausztráliában élnek olyan méhek, amiket nem kereszteztek semmilyen más fajtával. Kínában viszont a lehetséges nem szép jövőből kaphatunk ízelítőt: emberek kézzel gyűjtik a virágport, majd kis ecsetekkel porozzák be a virágokat.

Kérdések és válaszok

Adott a kérdés, hogy miért pusztulnak a méhek? A Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet számos tanulmány átvizsgálása alapján 7 olyan vegyszert azonosított, amik pusztítják a méhek állományát. Ezekből néhányat már betiltottak az Európai Unióban. Ugyanakkor a Greenpeace felhívja a figyelmet arra, hogy ezek a vegyi anyagok nem a legfőbb okai a pusztulásnak, viszont ezek tiltásával a legkönnyebb lépéseket tenni a méhek érdekében. A többi pusztító tényező ellen sokkal nehezebb szabályozással fellépni. Ilyenek például a klímaváltozás, a gombás betegségek és bizonyos atkafajok elszaporodása.

mehek-vilaga-2

A klímaváltozással az a baj, hogy a nyári, csapadékhiányos kánikulában sorra mennek tönkre a méhek számára fontos virágos növénykultúrák. A sokáig elhúzódó tél szintén nagy nehézségeket ró a méhcsaládokra, hátráltatja őket abban, hogy a virágzási időszakra kellően megerősödjenek. Az időjárási viszontagságokon túl a nagyüzemű mezőgazdaság hatalmas, úgynevezett monokultúrás növényültetvényei jelentik a következő gondot. Itt az okozza a problémát, hogy egy időben, amíg pl. a repce virágzik nagyon sok táplálék áll rendelkezésre, de ez egy rövid időszak. Virágzás után költözniük kell a méheknek, de sokszor több tíz kilométeres körzetben nincs más növényzet. A film összehasonlítja a hagyományos svájci méhészetet és a modern, amerikai nagyüzemet, ahol a minél többet termelni elv érvényesül.

Együttműködés és tisztelet

A megoldást a környezetvédők és a méhészszakma a bioméhészetben látják. Ami egy teljesen új szemlélet a méhek tartásával kapcsolatban. A méhek két legfontosabb tápláléka a méz és a virágpor, és ezeket elvileg nem lehet megvonni az állatoktól. A nagyüzemi gazdaságokban azonban a méheket pótszerekkel etetik, ami a rovarok immunrendszerének legyengüléséhez vezet. Az igazi megoldást az jelentené, ha a növényeket szolgáltató gazda és a méhész egy olyan közös koncepciót dolgozna ki, amelyben az ültetvény is kellő védelmet kap, miközben a dolgozó méhek is életben maradnak.

A film lényegét forgalmazója így foglalja össze: „Ez az alkotás félúton van a dokumentum- és a természetfilm között, és egészen lenyűgöző képeket mutat a méhkaptáron belül a méhek életéről. Mindezt társadalmi kontextusba is helyezi: bemutatja, hogy az emberi civilizáció milyen hatalmas mértékben épül a méhekre, ám mégsem tiszteljük őket eléggé…”

A méhek világát még adják a mozikban, jó szórakozást!