A szirének utolsó éneke
2003/12/09 00:00
3130 megtekintés
A cikk lejárt! Valószínű, hogy már nem aktuális információkat tartalmaz!
A Florida partjainál élő tengeri teheneket a veszélyeztetett kategóriából a sérülékeny fajok közé kívánják visszasorolni. A szirének rendjébe tartozó lamantinok vagy manatuszoknak is nevezett tengeri tehenek világszerte a kipusztulás szélén állnak. Floridában már csak 3000-nél alig valamivel több él ebből a békés növényevőből.

November végén dőlt el az a vita, amely a ritka tengeri tehén sorsát volt hivatott eldönteni. A végeredményről még nem érkezett híradás, de nem sok reménykedésre ad okot az a tény, hogy a floridai halászati, építőipari és hajózási lobbi nagyon erős nyomást gyakorolt a döntéshozókra. Amint arról a zöldmagazin.com beszámolt: a fél éve húzódó vita arról szólt, hogy a Floridában eddig veszélyeztetett állatként nyilvántartott tengeri teheneket áthelyezik-e a sérülékeny kategóriába.

A tengeri tehenek, más néven lamantinok vagy manatuszok a szirének rendjébe tartozó víziemlősök, testalkatuk nagymértékben hasonlít a cetekéhez. Ez azonban nem rokonsági kapcsolatot fejez ki, hanem csak a hasonló életmód következtében előállott konvergenciajelenség. Testük hengeres vagy orsó alakú, nyakuk külsőleg nem különül el a törzsüktől. Elülső lábuk uszony, a hátsó pedig hiányzik. Farkukon széles, vízszintesen álló úszó alakult ki. Szőrzetük nagyon gyér. Bőrük alatt vastag zsírréteg van.

Koponyájuk a patásokéra emlékeztet, innen a tengeri tehén elnevezés. Agyuk magas, oldalról összenyomott. Szaglásuk aránylag jó. Fogazatuk tökéletlen. Mindkét állkapcsuk elöl éles szarulemezeket visel, amelyek a táplálék megragadására, leharapására szolgálnak. Gyomruk összetett, belük rendkívül hosszú. Egyesek bele 13-szor, sőt 20-szor olyan hosszú, mint a testhosszuk. Ez a kizárólagos növényi táplálékkal függ össze. Anyaméhük kétszarvú, méhlepényük öves. Emlőik mellállásúak, egy utódot hoznak létre. Tengerpartokon sekély vízben, folyamtorkolatokban és folyamokban élnek. A tengeri emlősök közül csak a szirének táplálkoznak növényekkel.

Az utódnemzésre fogékony nőstények testük bizonyos részeit mindig ugyanahhoz a sziklához dörzsölik. E víz alatti kémiai jelzéssel nagyszámú hímet vonzanak magukhoz, és többel is párzanak. Átlagosan kétévente egy borjút ellenek, az ikerszülés ritka. A borjú 12-18 hónapig marad az anyjával - ez a szirének eddig leírt egyetlen szoros társas kapcsolata.

A szirén elnevezés Homérosztól származik, aki halhatatlan művében, az Odüsszeiában ír róluk. A sziréna szavunk az ő nevükből származik és a hangjukkal kapcsolatos. Hangadásuk valószínűleg azzal kapcsolatos, hogy időnként megfájdul a foguk és emiatt fájdalmukban "énekelni" szoktak. De hogy ez az ének valóban olyan megkapó lenne, mint ahogyan arról Homérosz ír, az erősen kétséges.

A tengeri tehenek a földtörténeti eocén időszakban (40-45 millió éve) az ormányosokkal rokon szárazföldi, négy lábon járó emlősökből alakultak ki. A vízi környezethez történő alkalmazkodásuk során orruk és állkapcsuk a legeléshez alkalmazkodva lefelé hajlott, csontjaik a víz felhajtó erejét kiegyenlítve tömörré és nehezebbé váltak, végül hátsó végtagjaik teljesen eltűntek, a mellsők pedig úszókká alakultak. A Tatabánya melletti mészkőbányákból koponya- és állkapocslelet mellett az Eger környéki Várkút közeléből további állkapocs-, csigolya-, borda-, valamint medence- és combcsontmaradványok azt bizonyítják, hogy egykor a Kárpát-medence területén is éltek szirének. Akkoriban a Földközi-tengerrel - a Tethysszel - összefüggő, lagúnaszerű környezetben töltötték idejüket ezek a békés állatok.

Szerencsétlenségükre az ember hamar felfedezte a tengeri tehenekben rejlő lehetőségeket. Ha egy állat bőre ellenálló, a zsírtartaléka nagy s a húsa ízletes, e tulajdonságaira igencsak ráfizet az emberhez fűződő kapcsolataiban. Csak 1935 és 1954 között mintegy kétszázezer manatusz pusztult el emberi kéz által. A híres Steller tengeri tehenet - amelynek egy koponyája a budapesti Természettudományi Múzeumban látható - felfedezése után nem sokkal teljesen kiirtották.

A fajról az első - és egyetlen - részletes leírás egy hajótörést szenvedett orvos és természetbúvár, Georg Wilhelm Steller tollából származott, aki megfigyeléseit 1751-ben közölte. A híradás nyomán a helyszínre érkező hajók legénysége a húsukért és a zsírjukért gátlástalanul öldöste a tengeri teheneket. Steller leírása után mindössze 27 évvel az utolsó példányt is megszigonyozták, ezzel mindörökre eltüntetve a fajt a Földről. A tengeri tehén a Bering-tengeren található Parancsnok-szigetek körüli sekély, hideg vizek lakója volt. Hossza meghaladta a hét métert. Az erősen hullámzó tengerben a szikláktól és a jégtábláktól három centiméter vastag bőre és 20 centiméteres zsírréteg védte, egyben jó hőszigetelést is biztosítva.

Félő, hogy idővel a floridai szirének hasonló sorsra jutnak, mint a XVIII. században élt rokonaik. Tavaly Floridában 95 tengeri tehenet öltek meg csak a vízi járművek, és ez a szám évről évre emelkedik - gyorsabban, mint ahogy a populáció nő. Idén január és november között 339 manatusz esett áldozatul a hajókkal való összeütközésnek, a hideg időnek és a fertőzött víznek. Ez 28 százalékkal több, mint a 2002-es, ismert halálesetek száma (264). A levegőből történő számolás eredményeként a populáció nagyságáról is pontos adatok vannak: 2001 januárjában 3276 állatot, 2003 januárjában pedig ennél kevesebbet, 3029 tengeri tehenet számoltak.