A sztárimádat szerepe a felnőtté válásban
2004/03/07 08:00
1468 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
A sztár és a közönség viszonya része a a hazai médiaoktatás tananyagának is, ezért különösen érdekesek annak a 2004 tavaszán megjelent angliai kutatásnak az eredményei, mely arra keresett választ, hogy a sztárok iránti rajongás milyen szerepet játszik a kamaszkori fejlődésben.

A sztárimádó tinédzserek érzelmileg jól alkalmazkodnak és népszerűek kortársaik között. A sztárok iránti érdeklődés a kamaszkori fejlődés és a társas kapcsolatok kialakításának egészséges velejárója - összegezhetőek röviden a kutatás tanulságai. Mindazonáltal a University of Leicester és a University of Coventry kutatói szerint a sztárok iránti rajongás csak bizonyos fokig egészséges; akik viszont túlzottan elragadtatják magukat, azok valószínűleg magányos gyerekek, a családjukhoz vagy barátokhoz fűződő bensőséges kapcsolatok nélkül.

A szülőktől a sztárok felé

John Maltby és David Giles közel kétszáz (11 és 16 éves kor közötti) angol iskolást kérdezett meg. A felmérés szerint azok a gyerekek a legnépszerűbbek, akik lelkesen lépést tartanak a hírességek életével. A gyerekek harminc százalékának a kedvenc hírességeikről való pletykálkodás teszi ki az egymás társaságban eltöltött idő java részét. Ezekről a gyerekekről kiderült, hogy különösen erős, közeli baráti hálózattal rendelkeznek, és egészséges távolságot tartanak a szüleiktől.

"Ahogy a gyerekek felnőnek, a kötődésük a szüleikről a kortársaikra hárul. A hírességek veszik át a hős szerepét, amit korábban a szülők töltöttek be, amikor a gyerekek fiatalabbak voltak, és ez a folyamat egészséges szakasza a fejlődésüknek"- mondta el Maltby, a kutatás vezetője. "A sztárok imádatának serdülőkorban az a fő funkciója, hogy egyfajta "képzelt" barátokként kibővítsék a kortárs baráti kapcsolatok hálozatát és a többiekkel folytatott viták és beszélgetések tárgyául szolgáljanak A sztárok életéről folyó vég nélküli beszélgetések értékes kapcsot jelenthetnek barátok között, miközben a szülőktől való érzelmi függetlenség kialakítását is elősegítik."

A lélektani jelenség leírása nem számít újdonságnak, a fiataloknak a családi mikroközösségtől a nagyobb társadalmi közösségekhez való csatlakozása régebben is hasonló módon ment végbe, csak míg évszázadokkal ezelőtt a barátokra, tanárokra, szomszédokra, rokonokra hárult ez a szerep, most többnyire a médiában megjelenített sztárok kerülnek a helyükre.

Ettől leszel menő

Francisco Gil-White fejlődéselméleti pszichológus, a philadelphiai University of Pennsylvania kutatója szerint az ember biológiai hajlama a sikeres egyedek felismerése és a hízelgés: "Az ősi közösségekben a köztiszteletben álló személyeket körülvették azok, akik információhoz akartak jutni a sikeres életstratégiáról."

"A mai gyerekek közül azok, akik a hírességeket utánozzák, azért lehetnek népszerűek, mert felhasználják ezt a belénk épített mechanizmust ahhoz, hogy meghatározzák, ki és mi "menő" - állítja Gil-White.

A sztár, mint lelki társ

A serdülőkori sztárimádatnak két alapvető változata különböztethető meg:

  1. Szórakoztató-társasági sztárimádat, melynek jellemző válaszfordulata: "Szeretek a batáraimmal a sztárok cselekedeteiről beszélgetni. Szórakoztató megismerni az életüket."
  2. Intenzív-személyes sztárimádat, melyet a következő tipikus válasszal lehet jellemezni: "Úgy tekintek a kedvenc sztáromra, mint lelki társamra, sokszor akaratlanul is róla ábrándozom."

A felmérésben részt vevő gyerekek nyolc százaléka fanatikusan kötődött "sztárbarátjához". Ezek a gyerek úgy érezték, hogy mély belső kapcsolatot alakítottak ki a hírességgel, akit a lelki társukként neveztek meg. A hírességek sztárolásának ez a formája a pszichológusok szerint problematikus és enyhén patologikus. Ezek a gyerekek magányosak, kevés a barátjuk, és kevésbé kötődnek a szüleikhez.

"A sztárokhoz való szoros kötődést a legjobban a biztonságérzet és a közeli kapcsolatok alacsony szintje jelzi előre. Előfordulhat, hogy a mélyebb kötődés stresszes időszakokban alakul ki, vagy olyan személyek esetében, akik magányosak, elszigeteltek és hiányzik náluk a képesség a beilleszkedésre." - nyilatkozta Maltby a New Scientistnek.