Aki böjt, aki nem...
Szendrei Judit
2003/03/20 08:00
1206 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
A böjt szó hallatán legtöbben az éhezésre, koplalásra, vagy különböző reformtáplálkozási módszerekre asszociálnak, elfelejtvén, hogy évezredes keresztény hagyomány áll az elnevezés mögött. Erről kérdeztünk egy néprajzkutatót, egy katolikus papot, valamint egy táplálkozás-szakértőt.

A nagyböjt az egyházi hagyomány szerint a hamvazószerdával kezdődő, és a húsvét vasárnapot megelőző nagyszombattal befejeződő időszak, az ünnepre való előkészülés ideje - pontosítja a fogalmat Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató.

-A böjti időszak dátuma a hold állásának megfelelően évről évre változik, a hozzá kapcsolódó húsvét ugyanis mozgó ünnep: időpontját a Kr.u. IV. században nem konkrét napban, hanem a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnapban határozták meg.

A negyven napos böjt csak a VII. században vált igazán elterjedtté; ám ekkoriban rendkívül szigorú volt; az illető napokon csak kenyeret és sót volt szabad fogyasztani, azt is csupán egyszer napjában. Miután a szokást nemcsak külső tettként, hanem belső, lelki folyamatként is gyakorolták, különösen fontossá vált ekkor a befelé illetve az egymás felé fordulás; ebben a negyven napban az emberek gyakrabban jártak templomba, gyakrabban gyóntak és a táplálkozáson kívül egyéb cselekedeteik gyakorlásában is mértékletességet tanúsítottak.

Az egyház ma csupán hamvazószerdára és nagypéntekre ír elő szigorú böjtöt, illetve a húsvétig tartó időszak minden péntekére hústól való tartózkodást - egészíti ki a megállapításokat Miklós atya, a Szent Mihály plébániahivatal lelkésze, kissé sajnálkozva téve hozzá, hogy az elnevezés csak kevéssé fejezi ki az időszak gazdag tartalmát és lényegét, hiszen ez a negyven nap nemcsak a test, hanem a lélek megtisztulásának, a lélekújulásnak az időszaka is.

- A hívő ember a böjtöléssel voltaképpen szolidaritást vállal - magyarázza - vagyis lemond az élelemről, ahogyan 2000 éve Jézus is lemondott az életéről. Az elnevezés és a cselekedet ugyanakkor mára jóformán nem jelent többet hús elhagyásánál, a lényeg pedig - sajnálatos módon - elsikkad. E szemléletben Miklós atya szerint nyelvünk is hibás kissé, az elnevezés: hús-vét ugyanis a legkevésbé sem utal a mögötte álló eszmére, Jézusra, vagy a feltámadásra, hanem szó szerint azt jelenti: magunkhoz vehetjük végre a húst, amit eddig elhagytunk; azaz vége a böjtnek, ehetünk. Ebből is látszik, hogy a magyar ember elsőként mindig is a hasára gondolt - teszi hozzá nevetve a tisztelendő.

- Szerencsére manapság újra egyre többen gyakorolják a szokást; a nem hívők is egyre többen átérzik: megtisztító, jobbá tevő ereje van e hagyománynak, még ha csak annyiban is, hogy a szervezet megtisztuljon a lerakódott salakanyagoktól. A böjtölés tehát igen sokoldalúan végezhető és értelmezhető a különböző életfelfogású emberek számára: hozzáállása szerint lehet kinek-kinek önfegyelmi vagy tisztulási eszköz, illetve áldozati cselekmény.

Dr. Boros Szilvia táplálkozási tanácsadó - vallásos meggyőződésből vagy anélkül, de - feltétlenül ajánlja mindenkinek, hogy legalább ebben az időszakban tanúsítson étkezéseiben egy kis önmérsékletet.

- A hús elhagyásának, még ha csak egy napra tesszük is, minden más módszernél hatékonyabb méregtelenítő hatása van. A nagy mennyiségű hús fogyasztásából adódó túlzott fehérjebevitel rendkívül megterheli emésztőrendszerünket, a hús lebontásakor pedig számtalan méreganyag halmozódik fel bennünk. Szükségünk van tehát olyan napra vagy napokra, mikor időt hagyunk szervezetünknek, hogy megpihenjen, megszabaduljon a káros salakanyagoktól. Jól tesszük, ha a húshagyó napokon sok folyadékot, gyógyteát iszunk, ami segíti, hatékonyabbá teszi a méregtelenítést. Ha pedig húsvétkor végre asztalra kerül a rég áhított, ínycsiklandó füstölt sonka és tojás, azért ügyeljünk arra, nehogy egy kidőlésig tartó falásrohammal az egész böjtölés, méregtelenítés eredményét tönkretegyünk. Higgyük el - figyelmeztet a szakértő - nincs is olyan étel, amit jóízűen meg ne ehetnénk, csak a varázsszót ne feledjük soha: mértékletesség!