Az éjszaka koboldjai - a denevérek
2002/12/09 00:00
3098 megtekintés
A cikk lejárt! Valószínű, hogy már nem aktuális információkat tartalmaz!
Aki tartott már a kezében denevért, jól tudja, hogy a közhiedelemmel szemben pofájuk igen helyes, kedves. Némelyikük arcán szinte látszik az elnéző mosoly azok felé, akik morcos, gonosz, veszedelmes lénynek tartják őket. Hazánkban számos fajuk él, ám a felszín alatti vizek kiszáradása miatt a kipusztulás szélére kerültek, közülük nyolc fokozott védelem alatt áll.

A denevéreket sokáig bizalmatlanság kísérte az emberek részéről. Ehhez hozzájárult bizarr külsejük és az a tévhit, hogy vérrel táplálkoznak. Összefüggésbe hozták őket a vámpírokkal és a boszorkányokkal. Idővel, ahogy számuk csökkent, úgy koptak le róluk a babonák, tévhitek. Napjainkban a számos denevérfaj közül a legritkábbak védelmet élveznek: a csonkafülű, a hosszúszárnyú, a kereknyergű patkós-, a nagy patkós-, a nagyfülű, az óriás korai-, a pisze és a tavi denevérek egy-egy példánya 100.000 forint eszmei értéket képvisel.

Ma már mindenki tudja, hogy a denevérek az emberre nézve teljesen ártalmatlan teremtmények. Azon kívül, hogy az ijedősebb lányokra a frászt hozzák, semmilyen kárt nem okoznak, és mivel rovarokkal táplálkoznak még hasznot is hajtanak a kártevők elleni küzdelemben.

Nagy és kis denevérek

A denevérek emlősállatok és külön rendet alkotnak. Megkülönböztetnek nagy és kis denevéreket. Az előbbiek a melegebb éghajlatot kedvelik, az utóbbiak elterjedtek a mérsékelt égöv alatt is, és sokkal többen vannak nagyobb termetű rokonaiknál. Kis denevérekből 83 nemzetséget, ezen belül mintegy 600 fajt ismerünk. Elterjedésük nagyban függ a táplálékul szolgáló rovaroktól. A kis és nagy denevéreket nem csak földrajzi elterjedésükben, hanem életmódjukban is különböznek. Míg a nagyok általában gyümölcsök nedveivel, illetve néhány faj, állatok vérével táplálkozik (innen ered a vámpír-babona), addig kicsik kizárólag rovarokkal táplálkoznak.

Különleges vadászmódszerük van a rovarok elejtésére, ultrahangokat bocsátanak ki és a visszaverődő hanghullámok alapján tájolják be áldozatukat. A "radaros" módszer rendkívül sikeresnek mondható, minden mozgó célpontra rácsapnak. A gyerekek körében faluhelyen, nyári estéken remek szórakozásnak számított megfigyelni, amint a feldobott kavicsot eleségnek nézve elkapják a denevérek.

A radar

Az ultrahangot a legtöbb faj a nyitott szájüregén keresztül bocsátja ki, ebben kivételt képeznek a patkós-denevérek, mivel ők az orrukat használják erre a célra. Abban viszont nem különböznek, hogy fejüket körbejáratva, fülük szapora mozgatásával fogják be a minden irányból érkező visszaverődött magas frekvenciájú hullámokat.

Táplálkoznia a szálláshelye körüli 1-25 kilométeres körzetben szoktak, de van olyan faj is, amely egyhelyben lóg, és onnan pásztázza radarjával a környéket. Egyes fajok képesek az óránkénti 50 kilométeres sebességre is. Kizárólag rovarokat esznek, ezen belül viszont nem válogatósak a szúnyogoktól kedve a nagyobb termetű lepkékig mindent elfogyasztanak. Csak naplemente után, sötétedéskor és éjszaka vadásznak.

Ultrahang vagy tappintószőr?

Már igen korán az 1700-as években Lazzaro Spallanzani olasz természettudós kísérleteivel bizonyította, hogy a denevérek a fülüket használják tájékozódásra. Kísérleteket végzett, még pedig úgy, hogy egy szobában zsinegeket húzott ki, amire csengőket helyezett és elengedte a denevéreket úgy, hogy először a szemüket takarta el. A denevérek kikerülték a zsinegeket, hiszen az ultrahang kibocsátásával pontosan meg tudták állapítani hol helyezkednek el a zsinegek és nem repültek neki. De amikor a fülüket nem tudták használni a kísérlet során, akkor nekirepültek ezeknek a csengettyűs zsinegeknek. A kísérlet sikeres volt, de mégsem tulajdonítottak ennek a ténynek szinte semmit az akkori tudósok és csak 1930-ban sikerült megcáfolni az addig tartó hiedelmet, hogy a denevérek valamifajta tapintószőrökkel tájékozódnak. Két tudós Donaldo Griffin és Galambos Róbert bizonyította be minden kétséget kizáróan, hogy a denevérek valóban hangok még pedig ultrahangok segítségével tájékozódnak. Készítettek egy műszert, amelynek segítségével az emberi fül számára is halhatóvá váltak az ultrahangok és így minden tudományos bizonyíték megvolt arra, hogy nem tapintószőrökkel tájékozódnak a denevérek.

Az újszülött

Az emlősök világában egyedülálló a denevérek szaporodása. A szaporodási időszak augusztustól egészen januárig tart. A párzás általában egy barlangban történik, ahová mindenfelől összesereglenek a denevérek, ilyenkor egy-egy hím 5-10 nőstényből álló háremet alakít ki magának, melyekkel párosodik. A nőstények petéi azonban nem termékenyülnek meg, ez majd csak a tavaszi felmelegedéskor, a téli álomból való felébredéskor fog bekövetkezni. Az embrió 50-70 napig fejlődik az anya méhében. Június vége körül megszületnek a körömnagyságú picinyek, nőstényenként egy, vagy kettő. Szüléskor a denevér megfordul, és a feje van fölül, a farokvitorláját felhajtja, ami kicsi zsákot képez, ebbe pottyan bele az újszülött. Miután az anya elrágja a köldökzsinórt a kölyök felkapaszkodik a mellbimbójára, és hegyes, hajlott tejfogaival rögzíti magát. A kölyköket a vadászatokra is magukkal viszik, majd ahogy nagyobbak és nehezebbek lesznek, leválasztják őket magukról és csak szoptatni térnek vissza hozzájuk. Az utódok hathetes korukra már önállóvá válnak.

Lakóhelyük fajonként változik, de általában jellemző rájuk, hogy előszeretettel költöznek barlangokba, faodvakba. Az emberi építmények elterjedésével birtokukba vették a padlásokat, templomtornyokat. Kolóniákban élnek, ezek száma 15-25 példánytól kezdve a több ezret is elérheti. A kolóniák keveredhetnek egymással, mivel eltűrik egymás közelségét. A meleg nagyon fontos a denevéreknek, hiszen így a kölyöknevelés idején a csupasz utódok nem hűlnek ki és a felnőtteknek sem kell annyi energiát fordítaniuk testük felfűtésére. Télen bizonyos fajok, mint a vízi denevérek melegebb szálláshelyre költöznek, míg mások barlangokba vonulnak, és bőrlebenyükbe burkolják magukat, valamint összebújva melegítik egymást. Minden denevérfaj jellemzője, hogy éles karmaikkal a szálláshely mennyezetébe kapaszkodva, fejjel lefelé függnek.

A hazánkban megtalálható denevérek mind természetvédelmi oltalom alatt állnak. A hazai 26 denevérfajból 6 fokozottan védett: pisze denevér; kereknyergű patkósdenevér; csonkafülű denevér; nagyfülű denevér; tavi denevér; hosszúszárnyú denevér.