Bébicsőszt fogadok
Szendrei Judit
2005/03/22 08:00
550 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Nem minden kisgyermekes anyuka szeretne egyben évekig főállású háziasszony is lenni: sokan, ha tehetik, gyermekük 1-2 éves korától visszatérnének a munkába. Van, aki az állását félti, van, aki a szakmai előmenetelét, megint mások egyszerűen csak úgy érzik, megőrülnek, ha az életük évekig csak a játszótér és a vegyesbolt között zajlik.

Bármi legyen is az oka annak, hogy gyermekünk felügyeletét időszakosan másra bízzuk, biztos, hogy a döntés nem könnyű. Gyermekünket szeretetben, biztonságban, a fejlődését elősegítő környezetben szeretnénk tudni, a bébiszitter kiválasztásakor tehát a lehető legkörültekintőbben kell eljárnunk. A gyermeknevelés a kicsit körülvevő felnőttek közötti csapatmunka kell, hogy legyen, ezért nem elegendő egy olyan jelöltet választani, aki "látott már gyereket", tudja, hogyan kell etetni vagy pelenkázni. A szülők és a bébiszitter közötti személyes összhang és bizalom legalább ennyire fontos, hiszen a gyakorlati teendőkbe könnyebb beletanulni, mint alapvető értékrendbeli különbségekben jó kompromisszumra jutni. A bébicsősznek természetesen nem feladata, hogy a szülők nevelési elveit felülbírálja: ha mi azt kérjük tőle, hogy ne engedje tévét nézni, vagy játékpuskával lövöldözni a kicsit, kutya kötelessége, hogy ne mondjon nekünk ellent! Mégis az a legszerencsésebb, ha ezeket szíve szerint maga sem engedné. Ha mi úgy gondoljuk, nem kell mindent megenni, ami a tányéron van, és a síró gyereket igenis ölbe kell venni és vigasztalni, akkor egy olyan baba-vigyázóval járunk jól, akinek az arcáról nem az tükröződik, hogy szerinte az ilyesmi könnyelmű, elkényeztető nevelés, aminek nem lesz jó vége.

Nem kell természetesen minden kérdésben teljesen egyetértenünk, nem is tudnánk mindent előre tisztázni, az a fontos, hogy bízzunk a másikban: tudjuk, hogy lojális a mi nevelési elveinkkel szemben, ugyanakkor a saját ízlése, lelkiismerete sem mondana fontos kérdésekben nagyon mást, mint a miénk. Nem írhatunk ugyanis elő neki mindent, nem tervezhetjük meg helyette az egész napot az összes lehetséges nevelési helyzettel: muszáj, hogy önállóan is képes legyen dönteni, kezdeményezni, helytállni. Mire megyünk egy olyan segítővel, aki naponta ötször ránk csörög értekezlet közben, hogy "Balázska csizmában akar menni a strandra, most mit csináljak?" Az ellenkező véglet sem jó azonban: vannak határok, amiket egy fogadott gyerekvigyázó nem léphet át. Vannak dolgok, amik a szülő és gyermeke kapcsolatára tartoznak, illetlenség, tolakodás az ebbe való beleszólás. A bébiszitter nem vághatja le gyermekünk haját, akármilyen cuki frizurát tudna is, nem lövethet fülbevalót a fülébe, akkor se, ha ajándéknak szánná, és nem az ő dolga az sem, hogy az első mozgó fogat kivegye, vagy felajánlja, hogy mostantól pelenka helyett használjuk a bilit. A szülő segítséget szeretne, nem helyettest, vagy riválist.

Nem mindig a bébiszitter az ugyanakkor, aki a vele kapcsolatos rossz érzéseinkről, elégedetlenségünkről tehet. Néha mi magunk sem tisztázzuk eléggé, mit is akarunk tőle. Pontosan hogyan is érzünk azzal kapcsolatban, hogy ő az, aki a nap jelentős részét gyermekünkkel tölti, hogy nekik kettőjüknek közös élményeik, szokásaik vannak, hogy, ne adj' isten, gyermekünk ő is szereti, ragaszkodik hozzá, és hiányolja, ha sokáig nem jön? Fontos, hogy tudatosítsuk magunkban, ha a lelkünk mélyén féltékenyek vagyunk, még, ha igazándiból nevetségesnek tartjuk is, mert akkor a maga helyén küzdhetünk ellene. Nem fogjuk leteremteni a bébiszittert, amiért piszkot csináltak a konyhában, csupán azért, mert irigyeljük tőle a festéssel-gyurmázással töltött órákat, amíg mi egy képernyő előtt statisztikákat elemeztünk. Nem fogunk szemrehányást tenni neki a gyerek térdén keletkezett horzsolásért, miközben arra gondolunk: "ó, bárcsak én taníthattam volna meg biciklizni!".

A féltékenység nagyon gyötrő érzés tud lenni, de csak úgy, mint a szerelmi kapcsolatokban, itt is leginkább az önbizalom lehet az ellenszere. Ha a biciklizést ugyan nem velem csinálta először, de tudom, hogy sok minden mást igen, ha nap közben ugyan nem én vagyok vele, de tudom, hogy az estéket mindketten várjuk, mert akkor én mesélek neki, ringatom, nevettetem, akkor nem bizonytalanodom el abban, hogy vajon jóban vagyunk-e még attól, hogy van az életében más is. Egy gyereknek igazából jót tesz, ha több fontos felnőtt is van az életében (ameddig nem cserélődnek sűrűn), sokat tanul, gazdagodik azáltal, hogy másokat is megismer, többféle módon is megtanul kapcsolódni. A bűntudat vagy a határozatlanság szintén olyan önemésztő érzések, melyek megzavarhatják egy anyuka gyermekfelvigyázóhoz fűződő kapcsolatát. Nyilván minden kérdést alaposan meghánytunk, vetettünk, mielőtt úgy döntöttünk, bébiszittert fogadunk, felesleges, hogy utólag kezdjünk elbizonytalanodni. "Talán mégsem kellett volna munkába állnom, akkor nem betegeskedne ennyit a gyerek. Bezzeg a szomszédék gyereke, akivel a saját anyukája van, sokkal jobban hízik és 3-szor annyi szót tud, mint az enyém, stb."

A kicsiket az efféle bizonytalanság sokkal jobban megviseli, mint az a tény, hogy anyukájuk naponta néhány órát házon kívül tölt. A gyerekek ugyanis leginkább szüleik szemével nézik a világot, az ő érzéseiken keresztül tájékozódnak az emberi viszonyokban is. Ha mi bizalmatlanok vagyunk a bébicsősszel szemben, a pici is félni fog egyedül maradni vele, ha azonban nyugodt szívvel hagyjuk kettesben őket, a gyerek is nyugodtabb lesz afelől, hogy jó kezekben van.

Képek

  • www.babycare-direct.co.uk/ baby_bouncer_chairs...
  • www.lighthouse.ee/ en/Au-Pair/