Bizonyítványosztás
2003/01/27 08:00
945 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
A tanárok szigorúak - ugyan ez még csak a félévi, de most kell a ráijeszteni gyerekekre - a nebulók pedig szoronganak. Még kezükben sincs a papír, már frappáns magyarázatokon törik a fejüket; hogy melyik tanár kerekített igazságtalanul lefelé, és miért pikkel az osztályra a kémiatanár. De szorongunk ilyenkor mi magunk is, szülők.

Manapság, amikor már egy-egy jobb óvodába is felvételizni kell, könnyen úgy érezhetjük, kötelességünk rászorítani csemeténket a jó teljesítményre, különben egész további előmenetelét sodorjuk veszélybe végérvényesen. Mielőtt azonban a jegyek láttán teljesen kétségbeesnénk, és hónapokra mindentől eltiltanánk gyermekünket, gondoljuk át higgadtan, mennyire fontos nekünk ez a darab papír. Tényleg annyira csalódottak vagyunk az eredmény láttán, hogy össze akarunk veszni vele? Tényleg azt akarjuk, hogy szégyellje magát? Tanuljon még többet és játsszon, biciklizzen, álmodozzon kevesebbet? Jó ez így, hogy esetleg fél hazajönni és mindenféle zagyvaságokat talál ki arról, hogy mostanában ne nagyon menjünk be az iskolába, mert a kaput kiemelték, javítják, nincs is kapu, stb?

Vannak okos és kevésbé jó eszű gyerekek. Van, aki szorgalmas, ambíciózus, mások kényelmesebbek. Van, akit ösztönöz a dicséret és van, aki csak a büntetést szeretné megúszni. A gyerekek nem egyformák, nem mindegyikükből lesz kitűnő tanuló, de kiegyensúlyozott, képességeit ismerő, önmagával elégedett ember attól még bármelyikükből lehet. Gyermekünk napjai jelentős részét az iskolában tölti, ahol elsősorban tanulmányi teljesítménye alapján ítélik meg, és ahol emiatt könnyen az a benyomása alakulhat ki, hogy ő mint ember annyit ér, amennyire jó jegyeket tud szerezni. Bármennyire aggódunk is gyermekünk előmenetele miatt, akkor se hagyjuk, hogy ez a szemlélet minket is megfertőzzön. A tanulás, új ismeretek szerzése egy alapvetően érdekes, magával ragadó tevékenység kell, hogy legyen, még ha számos iskola azon fáradozik is, hogy ezt elfeledtesse. Az osztályozás célja - ha már mindenképpen szükség van rá - nem lehet más, mint hogy a gyerek (és a tanár) számára visszajelzést nyújtson munkája hatékonyságáról. A tanulás terén elért siker, vagy az elszenvedett kudarc legyen értékes tapasztalat a gyerek számára; arról, hogy mihez van több és mihez kevesebb tehetsége, hogy amikor szorgalmas és kitartó, akkor jobb jegyeket kap, mint amikor szétszórt és lusta, vagy hogy van olyan dolgozat, amire elég előző nap felkészülni, más tantárgyakból viszont folyamatos gyakorlásra van szükség. Ne legyen azonban olyan mérce, mellyel a gyerek szeretetreméltóságát, személyének értékességét mérjük.
Miközben minden szülő igyekszik igényességre, kitartásra, szorgalmas munkára nevelni a gyerekét, a legtöbbjük azt azért mégsem akarja, hogy a gyerek önbecsülése és életével való megelégedettsége egy az egyben a bizonyítványban szereplő jegyektől függjön. Bármennyire jólesne is csemeténk kitűnő bizonyítványával és versenyeredményeivel büszkélkednünk irigykedő kolléganőinknek ahelyett, hogy a fizika tanárnál esdeklünk javítási lehetőségért a fogadóórán, azért mégsem ez az egyetlen szempont, ami gyermekünkhöz való viszonyunkat meghatározza. Lehet, hogy az iskola csak egy kicsit lustácska, óra alatt gyakran idétlenkedő, vagy a pad alatt amőbázó, úgymond "közepes" tanulónak látja a mi fiunkat vagy kislányunkat, mi viszont pontosan tudjuk, hogy mennyivel több ő ennél. Tudjuk, hogy mennyire jószívű és gondoskodó tud lenni a kistestvérével, hogy mennyit segít a háztartásban, ha megkérjük rá. Tiszteljük, amiért hisztizés nélkül, emelt fővel tud veszíteni a társasjátékban, és csodáljuk a bátorságát és ügyességét, amikor a környék legmagasabb fájára felmászik. Látjuk őt a barátai közt, ahol jó humoráért, empátiájáért, közösségi szelleméért szeretik. Egy jó pedagógusnál, egy jó osztályközösségben mindez kiderül és számít is, mert nemcsak a jegyek alapján ítélnek meg valakit. Ha azonban gyermekünk nincs abban a szerencsés helyzetben, hogy "második otthona" több szempont alapján, a pozitívumokat keresve és kihangsúlyozva értékelje, akkor ezt a hiányosságot nekünk kell ellensúlyoznunk.

Ez nem könnyű feladat. Ha ugyanis mindenért megdicsérjük, és a rossz jegyeket szó nélkül hagyjuk, akkor nem ösztönözzük eléggé arra, hogy képességeit kibontakoztassa. Ha azonban mindig találunk még olyan területet, ahol tovább fejlődhetne, azzal szorongóvá, mások elismerésétől túlságosan függővé tehetjük. Az arany középutat keresve talán akkor járunk a legjobban, ha elfogadjuk, hogy bizonyos tantárgyakat nem annyira szeret, hogy ezek kevésbé mennek jól, és csak annyira teljesít belőlük, amennyire ez későbbi tervei, továbbtanulása szempontjából feltétlenül szükséges. Ugyanakkor minden gyerek önbecsülésének, ambíciójának jót tesz, ha van egy-két olyan tantárgy is, melyből a legjobbak között tartják számon. Akinek meg fontos, az persze legyen kitűnő. De ezt hadd döntse el a gyerek.