Chernel István
2003/12/01 08:00
2190 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Természettudós, előadó, vadász, síelő, zeneszerző, fényképész, író, a madárvilág elmélyült kutatója és védelmezője, ki 1902-ben meghonosította a Madarak és Fák Napját.

A kiváló ornitológus 1865. május 31-én született Kőszegen. Apja Chernel Kálmán történész volt, ki a természettudományok - főleg a madártan (ornitológia) - iránt is érdeklődött. Ez fia számára is jó indíttatásnak bizonyult, mit csak megerősített a Sopronban elvégzett középiskola, ahol tanára, Fászl István, a madarak preparálására is megtanította. Madártani megfigyeléseit már 1877-ben (12 éves volt akkor) írt naplójában is rögzítette. Öt évvel később megjelent első szakcikke is a Vadász Lapban, mellyel szakirodalmi működését indította el.
Mivel szülei közigazgatási pályára szánták, négy évet töltött el joghallgatóként a pozsonyi majd a budapesti egyetemen, de a jogi szakkönyvek mellett, a könyvtárban bőszen tanulmányozta a madártani irodalmat is. Egyetemistaként gyakran időzött a Velencei-tó környékén, de ellátogatott a Hanságba és a Kis-Kárpátokba is, ahol madártani megfigyeléseket végzett, 1887-ben pedig Erdélyben is megtehette mindezt. 1890 tavaszán pedig részt vett a Herman Ottó által szervezett madárvonulási megfigyelésekben, ahol életre szóló barátságot kötött a polihisztor tudóssal.
Miután befejezte az egyetemet, apja kívánságára közigazgatási gyakornok lett Sopronban, de egy év elteltével felmondott, s visszatért Kőszegre, hogy csak a madártannal foglalkozhasson. Hamarosan országosan ismert és elismert kutató lett, 1891-ben beválasztották a budapesti II. Nemzetközi Ornithológiai Kongresszust előkészítő bizottság tagjai közé. Még ugyanazon a nyáron - és fő segítőtársával - Rótth Dorával Norvégiába utazott, hogy Tromső szigetének és környékének madárvilágát tanulmányozzák. Munkájuk "Utazás Norvégia végvidékeire" címmel jelent meg, 1893-ban. Ebben a könyvben nem csak az újonnan megismert madárfajok életéről tudósítanak, hanem a környezetet és az ott élő népet is szemléletesen mutatják be 57 fényképpel illusztrálva. Ma is nagy haszonnal forgatható a sí használatáról írott könyve, mi a maga korában nagy előrelépést jelentett a sísport magyarországi meghonosításában.
Főműve, a "Magyarország madarai különös tekintettel gazdasági jelentőségökre" - című munkája 1899-ben jelent meg, mely megírására a földművelésügyi miniszter adott megbízást. Ebben a munkában a gazdasági szakembereknek kívánt gyakorlati tanácsokat adni. Az első kötetet a madarak szentelte, s a természetben elfoglalt helyükről, testi, szervi felépítésükről szólt. A második kötet elején a madarak rendszertanát ismertette, majd a rendek, családok, alcsaládok és nemek keretén belül részletezte a hazai fajokat tudományos és népies nevüket egyaránt mellékelve, életmódjukat szemléletesen ismertetve. E kiadvány külföldi szakmai körökben is ismertté tette nevét. Munkájában 22 évi gyűjtőmunka vált mindenki számára elérhetővé. Közreműködött a tizenhét kötetes Naumann-féle "Naturgeschichte der Vögel Mitteleuropas" új jubiláris kiadásának előkészítésében; majd Brehm: Az állatok világa (Tierleben) három, madarakkal foglalkozó kötetét fordította magyarra, s egészítette ki hazai adatokkal. (Az utolsó kötet 1904-ben jelent meg.)
1902-ben megalakította az Országos Állatvédő egyesület kőszegi fiókegyesületét, melyben a gyakorlati madárvédelem (fészekodúk készítése, kihelyezése, madarak téli etetése) volt a fő cél.
Még abban az évben - az amerikai "Day Birds" mintájára - megszervezte Kőszegen a "Madarak és Fák Napját", majd létrehozta a Vasvármegyei Múzeum természetrajzi osztályát, melynek első őre lett 1908-1912 között.
Herman Ottó 1916-ban bekövetkezett halála után őt bízták meg az Ornitológiai Központ vezetésével. 1918-ban összeállította a magyar birodalom madarainak névjegyzékét (Nomenclator Avium Regni Hungariae), mely még ma is fontos forrása a madártani szakmunkáknak.
A sok éven keresztül terepen töltött gyűjtőmunka egészségére is kihatott. A lápokban, mocsarakban szerzett betegségek legyengítették szervezetét, s egy fűtetlen vasúti kocsiban megfázott, mitől tüdőgyulladás következtében 1922. február 21-én, 57 éves korában Kőszegen meghalt.
Kiváló természettudós, előadó, vadász, síelő, zenerajongó, zeneszerző - nagyon jól énekelt, mesterien citerázott -, fényképész, író, a nép barátja, a madárvilág elmélyült kutatója és védelmezője volt, ki szerette a harmóniát, és távol állt tőle minden törtetés. Munkája mindannyiunk számára példaértékű lehet.