Csíp és ugrik
2003/11/18 08:00
3676 megtekintés
A cikk lejárt! Valószínű, hogy már nem aktuális információkat tartalmaz!
A vérszívó paraziták közül a bolhák nem voltak mindig az emberiség életének megkeserítői. Valószínűleg csak a jégkorszaki Európában szegődtek az ember mellé a borzok közvetítésével. Amellett, hogy csípésük jóval kellemetlenebb, mint például a szúnyogé, sok betegséget is terjesztenek. A középkori pestisjárványokat a patkányokról az emberre ugró bolhák robbantották ki.

A parazitákról szóló legutóbbi írásunkban a kicsi, de annál kellemetlenebb rovarokról, a tetvekről szóltunk. Amint azt megígértük, a sort a tőle valamivel nagyobb, de egyáltalán nem kellemesebb vérszívóval, a bolhával folytatjuk. Hazánkban közel 50 bolhafaj fordul elő, melyek többnyire egy-egy állat vérével táplálkoznak. Azonban akadnak olyan bolhák is, amelyek megszokott gazdájukon kívül egyéb állatok vérét is fogyasztják. Ebbe az utóbbi csoportba sorolható az emberbolha (Pulex irritans) is. Az emberbolha tehát vérszívó ektoparazita, alapvetően embervérrel táplálkozik, de például a sertésből is szívhat vért.

Az emberi bolha tehát nem áll olyan szoros kapcsolatban az emberrel, mint a tetvek. Ha a szükség úgy hozza, egyszerűen tovább ugrik, újabb gazdát keres. Hogy mikor került az emberrel ilyen szoros kapcsolatba, nem lehet tudni, de sok minden szól amellett, hogy eredetileg a borzon élt. Ami azt jelenti, hogy a tetvekkel ellentétben eredetét nem az emberiség afrikai őshazájában, hanem a jégkorszaki Európában kell keresni.

A bolha nyílt bőrfelületen egyáltalán nem érzi jól magát, ezért a prémekkel, később pedig a ruhaneműkkel való takarózás lehetett az előfeltétele annak, hogy az emberre rátalált. Aminek az ember egy cseppet sem örült. A bolha ugyanis amellett, hogy rendkívül tud viszketni a csípése (tényleg bele lehet őrülni, saját tapasztalat), számos pusztító járványt - például a fél Európát kiirtó pestist - szabadítottak az emberiségre. Járványügyileg elsősorban a többgazdás bolhák jelentősek; közülük is elsősorban a trópusi patkánybolha (Xenopsylla cheopis), mely a pestis kórokozóját hordozza és - amint azt neve is mutatja - elsősorban a patkányokkal áll szoros kapcsolatban. A bolhák esetleges járványterjesztő szerepén kívül, az az ártalom sem elhanyagolható, amit csípéseikkel okoznak. Vérszívásuk nyomán a bőrön kellemetlen, fájó, viszkető csípések keletkeznek, így hosszú távon elviselhetetlenné válnak az ember számára. Ellehetetlenítik az éjszakai pihenést, ami kimerültséghez, rossz közérzethez és teljesítménycsökkenéshez vezet.

A bolha fénykerülő, legkedvezőbb számára a 18-20 C° fok és a 70-80 százalékos relatív páratartalom. Melegben igen élénk, hidegben szinte mozdulatlan. Többnyire olyan helyeken tartózkodik, ahol reménye van arra, hogy a vért adó gazdát rendszeresen megtalálja; kedveli a réseket, repedéseket, védett, sötét helyeket. Különösen szereti a rögzített pad- és széksorok közötti nehezen takarítható hézagokat, így a színházak, mozik és járművek, valamint a nyirkos, földes szobák padlóját, a tantermek dobogó alatti területeit. Azonban előfordulhatnak bolhák az ágynemű között, a levetett ruhákban, vagy a kárpitozott bútorok hasadékaiban is. Mivel a bolhák életük nagy részét lakásban, ólakban stb. töltik, az évszaktól függetlenül elszaporodhatnak.

Az állat a vérszíváshoz rendkívül jól kiképzett szervvel rendelkezik, vetekszik a modern precíziós műszerekkel. A szuronyból és a két fogazott, csővé alakult képletből álló szívókészülékével a bolha kevés nyálat bocsát a parányi sebbe. Erre azért van szüksége, hogy a vér csak akkor tóduljon a hajszálfinomságú csövecskébe, amikor a vér már teljesen felhígult. A kellemetlen csípésre odakapó ember vagy állat elől ügyesen kitér. Termetéhez képest hatalmas ugrással helyezi magát biztonságba. Az ugrási rekordot a macskán élő bolha tartja, akár 34 centiméteres magasságba is képes felugrani.

A hatalmas ugróképességen kívül van még egy különlegessége a bolháknak, mégpedig a már szinte felfoghatatlanul bonyolult nemzőszervük. A világ egyik legnagyobb bolhaszakértője egyszer elkeseredetten jegyezte meg, hogy a hím bolháknak olyan nagy és bonyolult - leginkább teleszkóppal kombinált rugóra emlékeztető - nemi apparátusa van, hogy annak szinte már nincs is értelme.

A bolha

A bolha 2-4 milliméter hosszú, fényes testű gesztenyebarna, lapos, szárnyatlan rovar. Lábai karmokban végződnek, hátsó pár lábával akár 10-30 centiméter magasra, illetve 30 centiméter távolságra is képes elugrani. A bolha nősténye 1-2 évig él, melynek során 4-500 darab petét rak a padló porába. A kikelő szőrös testű lárvák a padozatban, a szemét szerves anyagában fejlődnek és azzal is táplálkoznak. Különösen jól fejlődnek ott, ahol a bolhaürülékkel együtt vér is kerül a szemétbe. A kifejlett bolha, a bábból rendszerint a lépések zajára, dobbanásra ugrik ki, és azonnal a vért adó gazdára igyekszik felkapaszkodni. Fejlődési idejük nyáron 30-45 nap, de télen 6 hónap is lehet.